Az Orbán Viktor meghátrálását egyetemlegesen megünneplendő bankett alkalmából elkészítettük az ott elhangzó megnyitóbeszédet, amely méltó emléket állít annak a heroikus küzdelemnek, amelyet a patás ördög, és valóságshow-ellenes krampuszai ellen vívtunk.

Kedves barátaim!

 

A külföldi sajtó oly lelkesen próbálja megvédeni a magyar demokráciát, és oly féltve őrzi szabadságunkat, mint a történelmünk során eddig még soha: már elénk tárta a Médiatörvénnyel kapcsolatos minden aggodalmát. Orbán Viktorról, a kegyetlen despotáról lehullott a lepel, együtt gyűlöli őt az egész világ, és a világ karjára támaszkodó magyar liberális közélet. Odáig jutottunk az igazságért és szabadságért vívott harcban, hogy már a kormány is – ez az elnyomó, zsarnoki kormány is – beismerte tévedését ország-világ, valamint José Manuel Barroso előtt.

Itt az ideje, hogy seregszemlét tartsunk és megünnepeljük fényes győzelmünket: lássuk, mit sikerült megmentenünk az enyészettől.

 

Adódik többek között a magyar televízió.

 

A minőségi televíziózás leggyönyörűbb példái állnak előttünk, kereskedelmi csatornáink nemzetközi színvonalon működnek, műsoraikat mindig is úgy tervezték, hogy kicsiny magyar lelkünket ápolják. Nem törődnek a rengeteg pénzzel, amit esetleg silányabb, de könnyebben népszerűsíthető műsorok jelenthetnének.

 

Megvédtük például a Megasztárt, meg az X-Faktort is. Zseniális, minden népszerűségi rekordot megdöntő műsorok ezek, a műsorkészítés építkezésének felhőcirkálói. Olyan ügyességgel vannak titoktartási szerződésekkel körülbástyázva, hogy szinte nem is látszik, mennyire forgatókönyvszerű, manipulált, részleteire szedett és azokból újrarendezett az egész verseny, messze attól, hogy mi földlakók befolyással lehessünk rá. De hát ez így is van rendjén, hisz kik vagyunk mi, hogy azt gondoljuk magunkról, jobb döntéseket hozunk, mint a mese írói, a műsor teljhatalmú készítői, akik szemrebbenés nélkül hazudnak az ember képébe, mikor azt mondják: szavazhatsz, tehetsz valamit azért, akit a képernyőn keresztül megszerettél. Megvédtük, megmentettük ezt a médiát!

 

Megvédtük és megmentettük a két csatornát, mely a hatalmas amerikai filmgyártás legjobbjait hozza el otthonunkba, melyeket mindig szívesen megnéz az ember. A TV2 vasárnap, éjfél után adott Képírók sorozata talán az egyetlen kivétel: valamit azért a magát „igényes tévézőnek” valló sznoboknak is kell adni, persze kit érdekel, ha emiatt kicsivel fáradtabban kezdik a hétfői munkát? Kereskedelmi csatornáink még azt a segítséget is megadják, hogy az esténként vetített filmjeik nagy részét még rögzítenünk se kelljen: egy-két hónapon belül úgyis levetíti a másik, egy éven belül még ez is vagy háromszor. Mindez a mi érdekünkben történik, ugyanúgy, mint a filmek minőségi feljavítása a vágások segítségével: ki nem élvez egy halottak nélkül lejátszott Hatodik érzéket, vagy A sziklát, aminek kivágják az utolsó, mintegy negyed órás jelenetét, ahol az egész filmet eldöntő küzdelem lezajlik? Mellette természetesen mondanom sem kell, mekkora boldogság számunkra, hogy megvédhettük a földet kétnaponta – körülbelül száz dollárból – elpusztító Zs-kategóriás műremekeket, melyekkel fő műsoridőben szórakoztatnak minket: egy kis földrengés/tornádó/hangyatámadás mindig felüdíti a napomat, főleg a jól ismert arcokat látva újra is újra az emberiség megmentőiként. Ki vágyik Al Pacinora vagy Christopher Nolanre, ha ott van Treat Williams vagy Jim Wynorski? Megvédtük a minőségi filmezés hagyományát.

 

Ugyanígy megvédtük a Való Világot is, és ez nem kis teljesítmény. Kísérleti patkányokként nézhetünk, lehetőleg minél vadabb ösztönlényeket egy lakásban, ahogy emberi méltóságukat sutba dobják némi ingóságért: eleinte kárörömmel és büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy mi nem ilyenek vagyunk. Vicces és letaglózó: bámulhatjuk őket, ahogy a „valóságot”, később már olyan, mintha ilyenek lennénk, mi emberek. Tanítanak bennünket.

 

Ugyanígy megvédtük a két csatorna által évek alatt felhalmozott, csupa értékes emberből álló celeb-világot, korunk példaképeit: a náci karlengető Pákót, a száját a földön húzó Geronazzo Máriát, vagy testvérét, a klinikai eset Kiszel Tündét, a suli legparasztabb szépfiúját: Balázst, aki bárkit öngyilkosságba gúnyol öt perc leforgása alatt, és a többi hozzájuk hasonló sztárt, akikre nem sajnáljuk, ha gyerekeink felnéznek majd.

 

Mindezt megvédtük, kedves barátaim, a világ is, mely semmit nem tudott róla, és Mi is, akik viszont igen…

 

Gratulálok!

(A levél szerzője egy Kedves olvasónk, ezúton is köszönjük, hogy elküdlte nekünk levelét, amellyel megkíméli az üneplést szervezőket a beszédírás kellemetlen perceitől).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.