Az elmúlt két évtizedben divattá vált az, hogy külföldre rohangálnak bal-, és jobboldali újságírók, publicisták, azon megszentelt oknál fogva, hogy külföldi elítélő véleményekkel támasszák alá itthoni politikai kritikájukat. Hogy e veretes hagyomány mikor alakult ki, (talán a hírhedtté vált Csurka-levéllel még az Antall-kormány idején), az voltaképpen lényegtelen: bárki is van kormányon, szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ellenlábasai rajta keresztül az egész országot le fogják húzni a külföld előtt. A médiatörvény kapcsán a jogos kritikákat is teljes erővel nyomja el az az idétlen hisztéria, amit a külföldi sajtó bevonásával rendeznek. Ennek legutóbbi gyöngyszeme Schiff András olvasói levele a Washington Postban. Blogunk, kiemelve szolgáltatói jellegét, írt egy bármikor bárki által elküldhető levelet a nagy nyugati lapok számára, megkímélendő a magyarság szellemi Herkuleseit a további erőfeszítésektől. A politikai korrektség jegyében gondoltunk a közelmúltra/közeli jövőre is, amikor esetleg egy baloldali kormány lenne hatalmon, így mindjárt két mintalevelet is írtunk.

 

 

Igen Tisztelt Nagy Tekintélyű Nyugat-Európai Baloldali Lap!

 

 

Baj van! Nem, nem fejeztem ki magam elég pontosan: BAJ VAN! Hungary in trouble! Egykori hazám, Magyarország, két évtizede/négy éve/nyolc éve/fél évszázada senyved a mindent elborító barna eső jeges csapásai alatt. Eljött az a nap, amikor fel kell emelnem a szavam az antiszemitizmus/sovinizmus/irredentizmus/fasizmus/nácizmus szennyes árja ellen. Magyarország lassan, de  biztosan lesüllyed abba a poshadt, kelet-európai mocsárvilágba, amelyből soha nem tudott kikeveredni. Ennek első számú oka nem más, mint Orbán Viktor, az alcsúti mini-Duce/a pusztai Putyin/a hortobágyi kan-Thatcher/a balkáni Lukasenko/a fehérvári Maradona. Orbán az elmúlt évtizedekben megmutatta, hogy semmitől nem riad vissza, ha a hatalom megszerzéséről, és megtartásáról van szó. 2006-ban szervezett utcai bandákat uszított a demokratikusan megválasztott baloldali kormányra. A mértékadó értelmiség támogatása ellenére, Európa/az Egyesült Államok kormánya(i)nak bűnös asszisztálása mellett lehetővé vált, hogy a csapások alatt megtört demokratikus kormány helyére egy diktatórikus rendszert válasszanak a magyarok.

Hogyan lehetséges ez? Hogy lehet, hogy egy ilyen szép múlttal rendelkező ország, mint Magyarország, megadja magát a patás ördögnek/önjelölt félistennek/alföldi prófétának? Magyarország bajban van. Ez a baj azonban a lelkekben van. Hosszasan lehetne citálni azokat a sikereket, amelyek az elmúlt nyolc évben jellemezték Magyarországot, de a magyarok mégis úgy érzik, hogy ez nem volt elég. Sőt, a hatékony narancspropaganda miatt mindenki úgy vélte: rosszabbul élnek, mint négy éve, pedig a statisztikai hivatal számai mást mutattak. Ennek az oka nem más, mint az, hogy a magyarok még mindig az autoriter rendszerre vágynak. Minden magyar lelkében ott van egy diktatúra-alakú űr, amit be kell töltenie. Erre pedig egy ember képes ma Magyarországon: Orbán. Ő azért rosszabb Hitlernél, mert míg a németek csak harminc százalékot adtak a választásokon az NSDAP-nek, addig Orbán egyből kétharmaddal nyitott.

Ezzel a felhatalmazással mindent megtehet, és mindent megtett. Kézi vezérlésűvé változtatta a közmédiát, amely eddig a minőség, és a megbízhatóság védjegyét viselte magán. Megszüntette az Alkotmánybíróság őt érintő jogköreit, és zabolátlanul átírja az alkotmányt úgy,a hogy az neki tetszik. Támogatja a szélsőséges Jobbik által szervezett Magyar Gárdát, és a cigány-, és zsidóellenességet meglovagolva tartja szellemi fogságban a jobboldali értelmiséget. Magyarországon a hangulat tragikus. Budapest utcáin a harmincas évek diktatúrájának bűzös leheletét érezni. Jómagam is megélhetési okokból e szikkadt antiszemitizmus elől menekültem a szabad nyugatra.

Önöknek, mértékadó nyugati értelmiségieknek, és kormányoknak lépniük kell. Nem engedhetik meg, hogy a(z) narancsördög/alcsúti mini-Duce/Kárpátok kurafia/budapesti Belfegor az EU elnöke legyen. Európa nem engedheti meg magának, hogy a Champs-Élysées, vagy a Trafalgar Square kövezetén a bűzös budapesti antiszemitizmus lépdeljen. Meg kell akadályozniuk, hogy Magyarország ilyen feltételekkel az EU tagja maradjon. Bízom az Önök mihamarabbi, bölcs belátásában.

 

Egy baloldali magyar értelmiségi

 

 

 

Igen Tisztelt Nagy Tekintélyű Nyugat-Európai Konzervatív Lap!

 

 

Magyarország bajban van! Magyarországot elárasztja a mindent ellepő posztkommunizmus áporodott levegője. A posztkommunista szocializmus szelleme Magyarországról kísérti Európát. Ez a szellem a megbízhatatlanság, a hazugság, a kivagyiság, és a mordori sötétség szelleme. Magyarországon a baloldal adta az első olyan miniszterelnököt, aki beismerte, hogy hazudott. Erkölcsileg végleg megbukott. Bukását súlyosbította azzal, hogy a tömegbe lövetett, és a hatalom embereivel véres péppé verette az ellene békésen tiltakozó embereket. Európa kormányai/vezető értelmiségei ezt nem hagyhatják figyelmen kívül. Magyarország végzetesen süllyed abba az irányba, hogy egy senki által komolyan nem vehető disznóól-állam legyen. Ennek a disznóólnak a bűze betölti egész Európát.

Pedig a kezdetek biztatóak voltak. Véres események, és halálesetek nélkül buktattuk meg a szocializmust. A szocializmus azonban visszajött, mint a rosszul elvezetett talajvíz. Ha Európa nem segít, akkor mi sem segíthetünk magunkon, és nem segíthetünk Európának sem. A jelenlegi baloldali kormány önmagát meghazudtolva, és múltját le nem tagadva záratja börtönbe az egykor demokratikusan megválasztott jobboldali kormány prominens képviselőit. Kezükbe vették a médiahatóságot, amin keresztül cenzúrát gyakorolnak a sajtó felett. A sajtószabadság megszűnt, olyan mértéktartó értelmiségi lapokat büntettek meg milliárdos tételekkel, mint a Magyar Fórum vagy a Demokrata. A Magyar Hírlap megbüntetésével azonban eljött az az idő is, amikor fel kell emelnem a szavamat a kurrens kommunista/szabadságromboló szocialista/plutokratikus posztkommunizmus igája ellen. A szocialista kormánynak semmi sem drága.

Önök láthatták, hogy Magyarország milyen mélységből kapaszkodott vissza Orbán Viktor vezetésével az elmúlt négy/nyolc/tizenkettő/huszonöt évben. Magyarország egy elmaradott, posztkommunista orosz/szovjet/putyini csatlósállamból Európa egyik stabil, és megbízható demokráciája lett. Ezt felváltotta a posztkommunizmus/kommunizmus/szocializmus ártó demokratúrája. A baloldali kormányok csődbe viszik ezt a szebb napokat látott országot.

Ha Magyarország bedől, akkor Európa is be fog dőlni. Ha Magyarországot elveszejti a paternalista posztkomunizmus, akkor Európát is el fogja veszejteni. Most minden Önökön múlik. Lépjenek fel, törjék meg a baloldali kormány ártó visszeres erőlködéseit, és szabadítsák ki a politikai foglyokat! A világ szeme most Önökön, európai értelmiségieken/európai kormányokon van. Ha nem szólalnak fel, akkor Magyarország lesz Európa Titanicja. Önök nem szólaltak fel országunk pusztulása idején 1956-ban/1849-ben/1526-ban/1241-ben. Most bepótolhatják ezt a történelmi mulasztást.

 

Egy jobboldali magyar értelmiségi

 

A levelek szabadon felhasználhatóak, jogdíjat nem kérünk. Célunk, hogy minden jeles hazafi játszi könnyedséggel rúgjon bele a külföld színe előtt az országba.

A bejegyzés trackback címe:

https://politicallyincorrect.blog.hu/api/trackback/id/tr392556519

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hová tűnt Orbán Viktor? 2011.01.03. 17:55:47

A kormánypártok, s különösen a Fidesz professzionális kommunikációját ismerve okkal vártuk, hogy az első magyar soros EU-elnökség fél évének kezdetét a szokásos módon, grandiózus pártesemény formájában ünnepli meg a miniszterelnök. Várható volt, hogy a...

Trackback: Ispánság vagy tanácsrendszer? 2011.01.03. 16:33:24

Ténytár Kétséges lépések az egységes, olcsóbb és egyszerűbb közigazgatás irányába   A központi államig

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Várúr 2011.01.03. 15:29:48

Szellemes!
Ki-ki vegye magára.

csoko20 2011.01.03. 15:30:07

És én - mint egyszerű csóringer magyar paraszt - ki a fas.nak írjak???

Styxx 2011.01.03. 15:30:13

"Önök nem szólaltak fel országunk pusztulása idején 1956-ban/1849-ben/1526-ban/1241-ben. Most bepótolhatják ezt a történelmi mulasztást."
:-))))
Jó poszt, gr.

supertroll2000 2011.01.03. 15:38:45

helyesen Hungary IS in trouble,
a többi egy kettes alá.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.01.03. 15:42:03

Hm. A második levélre mutatnál megvalósult példát?

2011.01.03. 15:42:06

@Styxx: És ez az idézet speciel még igaz is...

Tigris 2011.01.03. 15:45:21

Éljen az egypártrendszer! Éljen az egységes vélemény! :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.03. 15:45:26

Egyébként kit érdekel Schiff András zongoraművész?

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2011.01.03. 15:45:35

@supertroll2000:

Tudom, hogy úgy kell írni angolul, direkt írtam hibásan. De majd legközelebb igyekszem erősebb ráutaló magatartást tanúsítani.

Artie 2011.01.03. 15:46:15

@supertroll2000: helyesen Hungary _are_ in trouble. Országnevek, zenekarnevek satubbi többesszámúek.

Anti Anyag (törölt) 2011.01.03. 15:46:41

Na igen, a második levélre kellene valami példa. Mert az elsőre van bőven.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.03. 15:54:43

@Artie: Ez ordas baromság, kérlek, ne oszd az észt olyan témában, amiről fogalmad sincsen. Országnevek mellett legfeljebb akkor (de akkor sem mindig) használunk angolul többes számot, ha többes számú az országnév, pl. "United States".

Amúgy meg a "Hungary in trouble" mondat tökéletesen helyes nyelvtanilag, bár így inkább felkiáltásnak hat, nem folyamatos szövegnek.

Ami a cikket illeti, az első az kurva jó, a második viszont elég gyengécske, lehet érezni rajta, hogy nem túl sok beleéléssel készült. Ennél azért több gyúanyagot nyújtott a 8 évig tartó ballib garázdálkodásl.

yda 2011.01.03. 15:54:53

@laspalmas:
Schiff Andriska zogorájának beragadt a lábpedálja.

mecséri 2011.01.03. 15:55:29

Egyetértve Pókkal, kíváncsi lennék az elmúlt 8 évből azokra a jobboldalinak tartott értelmiségiek által írt feljelentő levelekre, amelyeket említesz! Az elmúlt bő egy évtized nagy levelezői: Konrád, Kertész, Schiff, Fischer, Vásárhelyi, egyik sem konzervatív lapnak írt.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.03. 15:58:36

Itt tartunk? - ne legyen véleménye és ne is írhassa meg? Ne is küldhesse el ahova neki tetszik? Ne is legyen? - vagy mi? - nem értem...

Bougheau Tschichka 2011.01.03. 15:58:40

Érdekes, hogy egy időben írt Magyarország ellenes anyagot Londonban Cohen és Wahingtonban Schiff...

Az itt közölt két sablon pedig nagyon jó, tökéletesen leképezi a valós világ bármikor bekövetkezhető pálfordulásait

pg2 2011.01.03. 15:58:58

Istenkém, ennyire szimpla faszaságot. Már megint azt gondoljuk, hogy a magyarok rángatják dróton a világot...

Amexrap · http://amexrap.org 2011.01.03. 16:02:28

Mindenesetre az aktuális miniszterelnöknek nem kell segítség: elég hatásos önmagában is:) amexrap.org/fal/horror-ha-el-is-kuldjuk-cenzor-bant-zombikent-rajtunk-ragad

Tartós Béka 2011.01.03. 16:04:39

Én is kérdezném a tisztelt posztolótól, hogy a jobboldal pontosan mikor és hova írogat(ott) hasonló leveleket.
Legyen már kedves példát említeni ide.

Mert különben kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a blog címével ellentétben épp csak a politikai korrektség kedvéért szúrt oda mindkét oldalra, mert valóságalapja csak az egyiknek van.

Egyébként maga a poszt gondolata jó.

hhh. 2011.01.03. 16:05:13

én is olvastam schiff levelét. made in firenze. szánalmas.

Atisz 2011.01.03. 16:11:25

Nem rossz, bár a második opcióra eddig nemigen volt példa :)

yda 2011.01.03. 16:19:46

Ez Schiff nem az aki egy telavivi buzibárban zongorázik?

Aggie 2011.01.03. 16:23:22

Ezeknek az olvasói leveleknel sokkal többet ártanak a Magyarországon élő külföldi tudósítók, akik itteni barátaiktól informálódnak, mert többségük akár 10 év alatt is képtelen annyira magtanulni magyarul, hogy mondjuk a médiatörvényt elolvassa, értelmezze. Pl.: Adam Lebor - nála többet kevesen ártottak Mo-nak.

samba pa ti 2011.01.03. 16:25:24

@yda:
eltekintve a politikai nézeteitől,
schiff andrás egy ölég neves és pláne kiváló zongoraművész.
nagy ember lehetsz,ha andriskázod.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2011.01.03. 16:26:29

@Tartós Béka:

A kérdés tőled is, meg a többiektől is jogos. Nekem hirtelen egy kicsit távolabbi példa jut eszembe: amikor Loppert Dániel lehazaárulózta Medgyessyt, és később elítélték, akkor a Fidesz az Európai Néppárt elé vitte az esetet. Magyarországot többek között Kuba meg Kína mellett említették egy lapon akkor. No persze ehhez az esethez az is kellett, hogy a Népszabadság, a Népszava, a baloldali sajtó meg Kovács László, az MSZP akkori elnöke, kellően nagy feneket kerítsen az eseményeknek.

Rántott máj (törölt) 2011.01.03. 16:26:49

@A KDNP most miért nem böfög, Semjén jó ez így?: "A mocskosszájú, trágár, fostos Rákai filip???"
Meg jo, hogy ilyen kulturalt emberekkel vagyunk korulveve, akik kifinomult stilusban hivjak fel a figyelmet az illeto fent emlitett hibaira, anelkul, hogy maguk is ugyanezekbe esnenek.

Várúr 2011.01.03. 16:29:13

Schiff Magyarországról 1979-ben
távozott. Kilenc éve brit állampolgár. Utoljára a mamája temetésén járt Pesten - egy napra. Pont.

nu pagagyí 2011.01.03. 16:33:40

Az első levél napi valóság, a második egy jól ismert mese, de könnyen valósággá válhat még ebben a kurzusban. A nevek persze nem stimmelnek.
A Fidesz ugyanis kommunista eszközökkel építget uram-bátyám kapitalizmust, egy szűk csoport érdekében.

Várúr 2011.01.03. 16:33:46

@DSI Builder:
A Loppert-ügyben konkrét, súlyosan jogsértő ítélet született. Ezt tette szóvá a fidesz. Ballerek akkor rinyáljanak, ha őket is jogsértően fogják elítélni. Egyelőre Zuschlag, Wiest, Szalainé, Hagyó, Hunvald, Tátrai, stb. ügyben az mszp nem panaszkodott a Szocialista Internacionálénak, vagy mifenének. Ők tudják, miért...

Nyugi Palika 2011.01.03. 16:40:16

@yda: Lehet, hogy Ő az akire gondolsz... feltéve, ha "telavivi buzibárban" is osztanak Kossuth-díjat. Kicsit hasonlít a játéka Cziffra Györgyéhez. Ő meg Köztársasági Érdemérmet kapott itthon, a Francia Becsületrend mellé. Na, és nem egy roma kocsmában játszott. (pedig cigány származású volt).

különvélemény 2011.01.03. 16:41:30

@térfél: "Itt tartunk? - ne legyen véleménye és ne is írhassa meg? Ne is küldhesse el ahova neki tetszik? Ne is legyen? - vagy mi? - nem értem..."

Akkora demagóg vagy, hogy pont a lényeget hagyod ki a sok kérdésből.
Ne közölje le a WP?

Megfigyelo 2011.01.03. 16:41:33

Orbánnak alig fél év alatt sikerült Magyarország imázsát úgy elrontania, hogy az most már sokkal rosszabb, mint fél évszázada bármikor volt. Nem semmi teljesítmény -- igaz keményen megdolgozott érte...

Publius Decius Mus 2011.01.03. 16:45:18

Nekem Schiff András a mérce. Ha még ő is fél valakiktől akkor én már rettegek.

Viccen kívül az a furcsa, hogy egy újság lehozza egy senki rettegő levelét. Az újságírás a kamu és a manipuláció keveréke, itt a bizonyíték.

Anti Anyag (törölt) 2011.01.03. 16:45:44

@Megfigyelo: Ahogy látom, ezért nem Orbán dolgozik meg keményen, hanem azok, akik megbuktak.

Nincs jelentősége, négy évente nem Schiff és társasága választ, hanem mi.

nu pagagyí 2011.01.03. 16:49:48

@Várúr: Nem tudom Szalainénak milyen pátszimpátiái vannak. Hagyó, Zuschlag az előző kormány alatt került bíróság elé. Tátrai ellen nyilvánvalóan koncepciós per folyik.

Az esztergomi polgármester, Rákai tanácsadó cége, Pintér tábornok lánya, Szíjártó által lepacsizott nemlétező egyesületek támogatásai (a' la Zuschlag) stb. mikor fog?

futyulos barack 2011.01.03. 16:52:30

Nalam nem irritalhatja jobban Orban Schiffet, de ez ettol fuggetlenul ritka jellemtelen es gyomorforgato lepes volt. Raadasul mindezt kulfoldrol.
A levelet siman elkuldhette volna jo par magyar organumnak is, megjelent volna es ot sem vitte volna el a fekete/narancssarga auto.#
Hat ez van. Kulon megneznem hogy mas nemzetnel volt e mar hasonlo pelda. Ertsd a szlovak liberalis ellenzek mocskolta e a hazajat Meciar vagy Fico kormanya alatt kulfoldi lapoknak vagy az osztrakok anno, vagy a romanok. Lehet, de meglepne. Az ilyenek miatt sokkal jobban egne a fejem egy kulfoldi elott mint egy Orban miatt vagy inkabb amiatt a nagyszamu paraszt miatt akik meg ezek ellenere is tamogatja. Hat ezek lennenk?

Kalmár 2011.01.03. 16:56:55

Ha mind a 2 levelet elküldjük a WP-nak, akkor melyik jelenik meg?

@Megfigyelo: Komolyan? Vicces alak vagy.
Akkora volt már az imázsunk, hogy minket irigyelt Svájc, Franciaország...........

ostván 2011.01.03. 16:59:03

@Tartós Béka: Szájer József EP képviselő ennél hatásosabban szokta teregetni a szennyest azalatt a bizonyos 8 év alatt. Pl. olyan témakörben, hogy Magyarország hamis adatkat tett közzé. Ami azt illeti az országok éves mérlegeit, statisztikai adatgyűjtési módot, stb az Unio üzemszerűen ellenőrzi, és Szájer mocskolódásait egyszer sem támasztotta alá a külső vizsgálat. De elhangzottak!

Senkifia 2011.01.03. 17:01:05

@Kalmár: mindkettő megjelenik. Elvégre ezek mind hiteles,megbízható újságok, akik utánajárnak az általuk leírtaknak,ugye.... :D
és ezek a szavahihető, csak tiszta forrásból, ellenőrzötten publikáló kiadványok. Az ember megáll kézállásban,és röhögni kezd.Komolyan. És ezt sok százezres példányban adják el intelligens,sokoldalúan fejlett, amerikai kultúrlényeknek... :)

futyulos barack 2011.01.03. 17:01:08

Ja majd elfelejtettem, szoval Shiff te egy idiota gerinctelen barom vagy. Minden megvetesem a tied.
Meg hogy Europa es Amerika tartsa szemmel Magyarorszagot. Megteszik ezt a te jellemtelenseged nelkul is.
Kulond gratulalsz az elozo cikknek amelyik az orszagodrol ir szar dolgokat.
En is orulok az olyan cikkeknek mert legalabb nem maradnak figyelem nelkul az itthoni kis aljasagok, de nem gratulalnek nyilt levelben hozza a hirnevedet felhasznalva.
Hat ennyi vagy.

különvélemény 2011.01.03. 17:02:05

@Nyugi Palika:
Remek, tehát a Kossuth-díj feljogosítja arra, hogy demagóg/hazug levelével mocskolja a hazáját.
Olyan pillanat alatt vonnám vissza a díját meg az állampolgárságát (úgy is britnek vallja magát), mint a huzat, bónuszként kitiltanám innen úgy 20 évre, de persze én egy diktátor típus vagyok, ezért az én véleményem nem számít. :P

futyulos barack 2011.01.03. 17:02:15

Ja majd elfelejtettem, szoval Shiff te egy idiota gerinctelen barom vagy. Minden megvetesem a tied.
Meg hogy Europa es Amerika tartsa szemmel Magyarorszagot. Megteszik ezt a te jellemtelenseged nelkul is.
Kulond gratulalsz az elozo cikknek amelyik az orszagodrol ir szar dolgokat.
En is orulok az olyan cikkeknek mert legalabb nem maradnak figyelem nelkul az itthoni kis aljasagok, de nem gratulalnek nyilt levelben hozza a hirnevedet felhasznalva.
Hat ennyi vagy.

Nyugi Palika 2011.01.03. 17:03:16

@nu pagagyí: :)Ez jó! Mások kedvéért csak annyit tennék hozzá, hogy emlékeim szerint volt olyan párt, aki az EU parlamentbe szaladgált belpolitikai ügyekkel. Egyébként nem értek egyet Schiff módszerével. (a levelének általam ismert tartalmi részével azért nagyjából igen). Lehet, éppen haza szeretett volna települni, aztán most meg azt látta olyan helyzet alakul, ami miatt anno kiment. :):)

2011.01.03. 17:05:20

Mint újságtéma nem rossz Magyarország(fidesz,jobbik,médiatörvény,különadó, Führerstaat, Pusta-Putin meg a többi) de, olvassátok el az ottani hozzászólásokat is. A sok fasz rettegő meg rettegjen tovább.

Rántott máj (törölt) 2011.01.03. 17:05:38

@Várúr: Es hatalmas zongoramuvesz. Es szerencsere nem foglalkozik a magyar politikaval.

Marcikamegmondja · http://politicallyincorrect.blog.hu/ 2011.01.03. 17:05:53

csak tolmácsolok egy bölcs gondolatot, lehet vele vitázni persze, azt amúgy is nagyon szeretünk:
"ha külföldön járok, elvből nem bírálom és nem támadom hazám kormányzatát. otthon aztán pótolom az így elvesztegetett időt."
lehet gúglizni, hogy ki mondta:)

Rántott máj (törölt) 2011.01.03. 17:07:16

@Nyugi Palika: Azert Ciffra eleg sokaig jatszott kocsmakban, mielott a "muveszvilag" befogadta volna.

puffatag 2011.01.03. 17:11:59

@Tartós Béka: a gonosz törp az elmúlt 8 évben a már kádárnak is bazseváló martens néppárt elnökkel rendszeresen fogadtatott el magyarországot bíráló határozatokat... dehát a jobbosoknak szabad....

Kalmár 2011.01.03. 17:14:01

@ostván: Te hülyéskedsz? Azért kellett létrehozni a költségvetési tanácsot, mert tarthatatlan volt, hogy folyamatosan kamu költségvetési adatokat hozunk nyilvánosságra. A befektetők már azt sem hitték el amit kérdeztünk.
Meghazudtolod Fltó igazságbeszédét??
Nem rémlik, hogy a választásokat nem akarták megzavarni a költségvetési hiány számaival?
Egyszerűen megtiltották az adatok nyilvánosságra hozását. Az előző hiányadatok 4-5% hiányt prognosztizáltak.
10% lett.

Amúgy minden frankó volt.

különvélemény 2011.01.03. 17:16:24

@Nyugi Palika:
Mivel értesz egyet?
A cigányok hátrányos megkülönböztetése a világ összes országára igaz, ahol élnek cigányok, beleértve Indiát is.
Ehhez képest feltehetően cigány származású a miniszterelnökünk, és még a megaszarban is rájuk szavazunk.
Rasszizmus nincs Magyarországon, hacsak azt nem érted rajta, hogy jót röhögünk Pákón (de azért bírjuk)
Antiszemitizmus meg csak a szlengben van, ténylegesen semmilyen hátrányos megkülönböztetésnek nincsenek kitéve, sőt...
Idegengyűlölet sincs, mi ugyanúgy vásárolunk az arabtól, vagy a kínaitól, mint bárki mástól, nem úgy mint a nyugati országokban, ahol lenézik őket.

nu pagagyí 2011.01.03. 17:22:11

@futyulos barack: Na, helyben vagyunk. Kb. arról a közhangulatról írt Schiff, amit a magadfajták gerjesztenek, mostmár állami szinten.

Közbevetőleg annó, a Fidesz árulta be Mo-t az EU-nál a költségvetési pénzek MFB-n keresztül történő elköltéséért (autópályákra). Akkor lett 4%-ből 10%-os hiány és mindenkinek szívás. A módszert egyébként az első Fidesz kormány dolgozta ki és üzemelte be.

balfék 2011.01.03. 17:29:45

@nu pagagyí: Amely szokást most ujítják fel.

futyulos barack 2011.01.03. 17:34:30

@Nu pagagyi:
Tok mindegy, ki csinalja, jellemtelen modszer pertallastol fuggetlenul. Nem tudom eszre vetted e, hogy nem a fideszt probaltam benne vedeni (ahhoz sok viznek kene lefolynia a Dunan) es meg csak nem is parhuzamot vonni a kialakult helyzet ill. az ilyen jellegu levelek kozt. Ezek egyenileg nem korrektek. Errol volt itt nagyba szo.
Szolj ha valamiben tevedek.

balfék 2011.01.03. 17:34:38

Itt bármennyire is fújnak a külföldi sajtóra és leszarják amúgy, csak azt felejtik el , hogy a kintiek abból a sajtóból informálódnak és lesz a hozzáállásuk Magyarországhoz olyan, amilyen. Nem az itthoni nyálverésre alakítják a véleményüket.

Advanced Flight 2011.01.03. 17:35:56

Schiff András kiváló zongoraművész, de tényleg nem értem, hogy a zsidóknak miért kell állandóan cirkuszolniuk. Ki a fene bántja őket?
Egyébként a Schubert-szonátákat igencsak zseniálisan játszotta, azt meg kell hagyni. Csak néztem ki a fejemből a koncerten.

balfék 2011.01.03. 17:39:04

@futyulos barack: Tehát nem lehet olyan helyzet , amit egy magyarnak külföldön is szóvá lehetne tenni. Akkor miért rohangálhatunk el hivatalosan is Strasbourgba nem csak véleményért, hanem az államot elítélendő végzésért?

freemind93 2011.01.03. 17:42:25

@nu pagagyí: +1

egyebkent senkiben sem merult meg fel, hogy olvasoi leveleket miert tesznek kozze ujsagok?

vagy a velemenyuk kiegeszitesere/ellensulyozasara, vagy mert egyetertenek vele (kapcsolodik az ujsag altal targyalt temahoz) es az olvasoknak erdekes lehet a tartalma.

a tisztelt kommentelok abbeli meggyozodeset, hogy a vilagsajtot egy 16% magyarorszagi part es holdudvara, izrael, esetleg a karvalytoke egy meg nem nevezett hatterszervezete iranyitja e, nem az en velemenyem fogja meggyozni...

kukatr 2011.01.03. 17:43:34

Égessünk nyilvánosan Washington Post-ot.:)

Megfigyelo 2011.01.03. 17:44:44

@Anti Anyag: Hát nem jellemzően a magyarok (akár itthon, akár külföldön élők), hanem a nyugati politikusok és profi újságírók vannak igazán felhábotodva. A magyarok tudták, hogy mit lehet Orbábtól várni, nincsenek úgy ledöbbenve, mint a nyugatiak... Sem Putyinhoz, sem Lukasenkühoz nem magyarok hasonlították OV-t. És ez a bélyeg rajta marad at országon, és hatni fog akkor ia, amikor ő már sehol se lesz...

szgy 2011.01.03. 17:44:45

ez a Schiff-levél egy tipikus sablonszöveg, itt mindig félelem és rettegés van, világvége és holokauszt fenyeget ha a jobboldal egy kicsit megmozdul. ezerszer lehetett hallani ugyanezt az elmúlt 10-20 évben.
egyébként nem tudom honnan veszi hogy itt meg vannak rémülve az emberek, nem is magyarországon él, nem is magyar állampolgár.

balfék 2011.01.03. 17:44:46

@futyulos barack: Másrészt azért , mert Orbán azonosítja magát az országgal, egy Orbánt és kormányát ér bírálat még nem az ország ellen szól, hanem lehet épp az ország érdekében. Miért nem gondolhatná ezt Schiff András is így.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 17:45:06

Jaja, ha a művészeink nem szólalnának meg, sosem derülne ki, hogy mekkora idióták. Tisztelet a kivételnek, ami egyre kevesebb.

Gatinho 2011.01.03. 17:45:10

Az ilyen schiffandrásfélék ártanak a legtöbbet az országunknak, helyettük is szégyellem magam. És ami a legszomorúbb, hogy direkt csinálják. Nincs bennük hazaszeretet, vagy ilyesmi. Roszzindulatú féreg ez is, kalimpálhat tőlem akárhogyan a zongorán.

balfék 2011.01.03. 17:45:41

@szgy: Szerinted visszaadta? Lehet.

balfék 2011.01.03. 17:47:33

@Gatinho: Ja a zsidók is magukat lőtték a Dunába. Pedig mennyire szerette őket a haza?!

Neo07 2011.01.03. 17:48:54

Ez a schiff egy hazaáruló! Ordas hazugságokkal próbálja besározni azt a országot (nem a kormányt, az egész országot!), aminek szülötte...

Idegengyűlölet, rasszizmus: szimpla hazugságok. Emlékezzetek a pár évvel ezelőtti esetre, mikor egy kisebbségit leszúrtak a buszon? Micsoda pankrációt csaptak, rasszizmust kiabáltak, mire kiderült, az elkövető is kisebbségi volt...
Ilyeneket persze soha nem írnának le a schiff-félék... Bezzeg az a kedvükre való lenne, amikor kb. ilyen címekkel buzdítják (uszítják?) a közvéleményt: "Nem csodálnánk, ha kitörne az ellentét a kisebbségiek és a magyarok közt"...
Ílyen szalagcímekkel kezdődőtt a hergelés a volt Jugoszláviában...

Innentől lehet tudni: nem minden arany, ami fénylik - nem minden demokratikus, ami nyugati...

nem nemsiker_s 2011.01.03. 17:49:32

@Pók:
"Hm. A második levélre mutatnál megvalósult példát? "

Na, azért 2002-ben volt egy kis takarítás itt ott. Nézzél csak utána.

Gatinho 2011.01.03. 17:51:36

@balfék:

Itt tudtommal Gyurcsány lövetett utoljára. Amúgy meg ki beszél itt zsidókról?

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.03. 17:51:43

A cigány Szaddam jelző kimaradt.

@Artie:
Lófaszt, drágám, hogy tömör legyek.
Az országnév bizony egyes számú igét vonz. A zenekarnevek dettó, bár ott a többes számú neveknél (Beatles, Rolling Stones, Animals) _bizonyos esetekben_ elképzelhető a többes ige, de mondjuk a Who, Oasis, Jethro Tull esetében ott sem.

Szóval alapfokú angollal ne próbálj itt oktatni, mert csak égsz, mint a petróleumos rongy.

@Zigomer Trubahin:
A Hungary in trouble tökéletesen helytelen nyelvtanilag, de pl. a sajtónyelvben címként az ilyen jellegű helytelen nyelvhasználat elfogadott a rövidség érdekében.
(De attól még helytelen.)

@Publius Decius Mus:
Hát ezt a senki Schiff Andrást azért kicsit többen ismerik még ma is a világon, mint Viktorkádat, és közel sem annyira szar alakként.

balfék 2011.01.03. 17:52:06

@Neo07: Látod te magad vagy a példa mennyire igaza van Schiffnek. Az máris hazaáruló , aki másként gondolkodik , mint te. Miért ne állhatna jogában azt érezni amit érez.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 17:52:19

@Marcikamegmondja:

Van egy ilyen idézet is, egy régi gyerekfilmben volt (Utánam srácok(?)), tegnap jutott eszembe a hülye angol büdösmagyarországozása után:

"Az én öcsémet csak én pofozhatom!"

Átvitel honvéd 2011.01.03. 17:53:27

Természetesen tudom, hogy húsz év után most először fordult elő, hogy baltól-jobbtól függetlenül "mindenki", egy emberként küldte el egy ilyen levél szerzőjét az anyukájába. ...Húsz év kellett, hogy a stratégia kompletten megbukjon és elhiteltelenedjen. Sok, vagy kevés? ...Nem tudom, de örülök, hogy végre itt tartunk.

A blogbejegyzéssel kapcsolatban azonban továbbra is fennáll, hogy az Index-címlapos bejegyzések "ferdítenek". A poszt úgy állítja be, mintha a jelenség "általában" volna jellemző a magyar politikára. Kérdés: Konrád, Kertész, P. Lendvai -- a sort folytathatnám -- közül,... szóval melyik is volt jobboldali szimpatizáns?... A dolog markánsan MSZP-SZDSZ-közeli, azon belül is tipikusan zsidó származású, nemzetközileg ismert magyar értelmiségiek játéka. A poszt ezért válik "kínossá". Tudomásul kellene venni, hogy ez a dolog most már "nem működik" -- és ennél több kommentár, pláne a jobboldal kínos, némileg izzadságszagú belekeverése, nem is volna szükséges hozzá.

Megfigyelo 2011.01.03. 17:54:24

@Kalmár: Az 1963-as nagy amnesztia óta Magyarországnak a régió többi országához képest kifejezetten nagyon jó volt az imázsa. Ezt a magyar jobboldalnak kemény munkával -- értsd egyre nyiltabb rasszizmus, irredentizmus, gárdamasíroztatás stb. -- sikerült 20 év alatt felmorzsolnia, és az elmúlt félév már a putyinizáció regisztrálásának jegyében telt el. Ez aztán a médiatörvénnyel verte ki Európában a biztosítékokat. (Bár már az önkényes és kifejezetten a multikra kihegyezett különadók óta ferdén néztek ránk...)

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.03. 17:57:07

@futyulos barack:
Jaja, kivéve, ha a Fidesz csinálja, mert akkor csak a valóság igazságos feltárása.

@Neo07:
Sajnos, az a baj, hogy amit a levelében leírt, az szóról szóra igaz, sőt, még csak a valóság enyhébb verziója.

okostojgli (törölt) 2011.01.03. 17:57:11

"Bukását súlyosbította azzal, hogy a tömegbe lövetett"

Nem lövetett.

Hülye bloggazda.

balfék 2011.01.03. 17:57:33

@József István: Mindenki, nem sok ez egy kicsit?

Megfigyelo 2011.01.03. 17:57:39

@Neo07: Az az elkövető nem volt kisebbségi, csak az ügyvédje ravasz - rábeszélte, hogy valja magát kisebbséginek, és akkor megspórol 5-6 év börtönt.

2011.01.03. 17:59:29

Na bumm, a bukott balbibsiknek sikerült még egy gyűlölködő külföldi zsidót találni szócsőnek. A hatalomból kiesett férgek pótcselekvése.

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.03. 18:00:38

@József István:
Szerintem csak a fideszesek küldték el a levél szerzőjét, azok közül is csak az idiótább réteg (ami sajnos, elég vastag).

A többiek inkább Orbán Viktort küldték el a cigány kurva anyukájába.

Átvitel honvéd 2011.01.03. 18:01:44

@balfék: rendben van, "elég sokan". Olyan webhelyeken is Schiff komplett lehülyézésével találkoztam, olyanoktól, hogy korábban el sem hittem volna.

Neo07 2011.01.03. 18:01:59

@balfék: Azért hazaáruló, mert előre megfontolt szándékkel, és módszerekkel végez olyan országimázs-pusztítást, amit hatásait nem, vagy csak alig lehet kivédeni. Ez nem a másként-gondolkodás kategóriájába tartozik, hiszen sosem fog Magyarországon lakni, rég nincs hozzánk köze.

Azzal, hogy hazugságokkal elriasztja az ország potenciális ügyfeleit, szántszándékkal besározza hazán jó hírének maradékát, az nem tekinthető racionális gondolkodásmódnak, így - normális - másként gondolkodásnak sem.

Én csak ennyit írtam véleményként, amit írtam, semmi többet. Szerencsére nincs halálbüntetés, távolról sem ezt követeljük. Itt csak erkölcsi büntetés jöhetne szóba, de sajnos, schiff sosem fogja szégyellni magát a tettéért...

freemind93 2011.01.03. 18:02:53

@Megfigyelo: a 89-es hatarnyitast, valamint a demokratizalodast es az eu csatlakozasert tett erofesziteseket (bar utobbiakat a regio egyeb orszagai is tobbe-kevesbe megtettek) se felejtsuk.

ehhez kepest most..

Átvitel honvéd 2011.01.03. 18:03:19

@Közbiztonság Szilárd?: Schiff levele kapcsán?... Ne vicceljünk.

Gatinho 2011.01.03. 18:04:46

@Közbiztonság Szilárd?:

Elég nagy ordas tapló lehetsz... :)

sivatagi n. 2011.01.03. 18:05:20

Jé, ez a hazudozó schiff zsidó?
ANNYIRA meglepő...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.03. 18:09:34

@Közbiztonság Szilárd?: Ezek nagyon érdekes nézetek, szóval szerinted a "US in War" (mint headline) vagy a "Hungary in WW2" (mint szócikk egy enciklopédiában) vagy a "man overboard!" felkiáltás is "tökéletesen helytelen nyelvtanilag, de (...) elfogadott a rövidség érdekében (De attól még helytelen)"?

Gatinho 2011.01.03. 18:09:58

Tényleg, amikor kordonok, meg tömegbelövések és hasonló "nyalánkságok" történtek itt 2006-ban, akkor hol volt Schiff András, a magyar demokrácia felkent védője. Akkor is írt aggódó sorokat, vagy csak én nem emlékszem?

freemind93 2011.01.03. 18:10:43

@Neo07: ok, az emlitett honfitars szerinted a velemenye kozzetetele miatt hazaarulo.

nade mit mondasz a kulfoldi kritika fennmarado 99%-ara, amit nem magyar szarmazasu szemely jegyez? ez a resz joval nagyobb mertekben rombolta orszagunk imazsat. ezert ki a felelos?

trocadero 2011.01.03. 18:10:49

Shiff levele engem elszomorított. Bach-oz nagyon ért, de Magyarországhoz semennyire. Gondolom erősen megszűrt csatornákon keresztül informálódik csak az itteni helyzetről. Lefasisztázni egy országot, ez egy nagy művésztől nagyon durva.

_A_ Közbiztonság Szilárd 2011.01.03. 18:12:19

@József István:
Nem, nem csk annak kapcsán. Az utóbbi 7 hónap kapcsán.

@Neo07:
Te, ezeket nem Orbán Viktorról írtad?
Mert ez egy az egyben illik rá:

"előre megfontolt szándékkel, és módszerekkel végez olyan országimázs-pusztítást, amit hatásait nem, vagy csak alig lehet kivédeni"

Meg ez is:

"elriasztja az ország potenciális ügyfeleit, szántszándékkal besározza hazán jó hírének maradékát, az nem tekinthető racionális gondolkodásmódnak, így - normális - gondolkodásnak sem"

De örülök, hogy megtudhattam tőled, hgoy Orbán Viktor hazaáruló. Bár már gyanakodtam én az utóbbi pár hónapban, kezdve a Kósa-Szíjjágázt duó forintbedöntő nyilatkozatai óta, a nyugdíjpénztárak pénzének elrablása és a sajtóterrortörvény ebben csak megerősített. Meg a haverok adómentességét biztosító válságadótörvény is.

@Gatinho:
Az vagyok, na és? Legyünk barátok, vagy mi a fasz?

Neo07 2011.01.03. 18:12:24

@Megfigyelo: Tévedsz. Épphogy a baloldalnak állt érdekében az állandó fasisztaveszéllyel történő riogatás - ilyen az ő hatalomtechnikai attitűdjeik, és múltjuk. Gárdamasíroztatás: az mszp-szdsz kormányok szántszándékkel magukra hagyták a problémás körzetek lakót, a rendőrséget kivonták onnan, a rendet nem kívánták fenntartani, akkor miért csodálkozol a válaszjelenségeken?
Tudod, ismert hatalomtechnikai trükk, hogy a mumust táplálni kell, és akkor ezáltal rövidre tud venni a gyeplőt... De most elszámították magukat, de sok minden másban is.

szgy 2011.01.03. 18:12:24

@balfék:
nem tudom. a wikipédia szerint:
"magyar származású brit zongoraművész. 1979-ben emigrált Nagy-Britanniába[1], 2001 óta brit állampolgár."

most olaszországban él.

tehát minden alapja megvan az irogatásra :-)
tudom, internet, de szerintem egyszerűen csak "hivatásos rettegő".

Megfigyelo 2011.01.03. 18:12:56

@Advanced Flight: "Ki a fene bántja őket?" Te hol élsz? Mert Magyarországon igen virulens az antiszemitizmus, és most már teljesen nyílt, nem csak célozgatás, mint az elmúlt évtizedekben. És van egy nyiltan nyilas párt is a parlamentben, ha nem tudnád. Egy ökölszabály, hogy megértsd: aki árpádsávos zászlót lobogtat, az gyilkolni készül, de legalábbis szeretne...

Megfigyelo 2011.01.03. 18:14:20

@sivatagi n.: Lehet, hogy Schiff zsidó, de igazat ír. Ez fáj egyeseknek...

_A_ Közbiztonság Szilárd 2011.01.03. 18:14:51

@Zigomer Trubahin:
Igen, így van.
De nézz utána bátran.
(Ja, és ezek nem nézetek, hanem tények. Lapozgass egyetemi angol tankönyveket, hátha segít.)

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 18:15:18

@Közbiztonság Szilárd?:

Téged valami iszonyat zsíros állásból baszhattak ki nemrég, hogy ilyen nyűgös vagy.

trocadero 2011.01.03. 18:18:44

@Megfigyelo: hú de nagy előítéled van benned!

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.01.03. 18:18:49

Továbbra is várom a jobboldalról írott, a baloldali kormány tevékenysége okán az országot a külföldi sajtóban mószeroló leveleket.

Különben ez kicsit olyan, hogy "hol a baloldali kormány lövi ki a jobbos tüntetők szemét, hol fordítva... egyformák ezek mind!"

Megfigyelo 2011.01.03. 18:20:52

@Gatinho: Akkor voltak kordonok, amikor egyesek erőszakkal meg akarták dönteni az alkotmányos rendet. "Tömegbelövések" nem voltak (az per definitionem éles lőszert jelentene), gumilövedéket a rendőrök néhányszor valóban használtak, és egy esetben az sajnálatos maradandóü sérülést is okozott. A magyar jobboldalnak egy rossz szava nem volt a TV-székház feldúlása miatt, a Hír-TV "forradalmárokként" beszélt a gyujtogató és rabló csőcselékről.

akkor most mi van? 2011.01.03. 18:21:17

Azért az megnyugtató, hogy 2-3 masszivan fidesz/orbánfóbiás egykori bögrehuszáron kívül mindenki leköpné ezt a "tiszteletreméltó" jól tájékozott művészurat. A rettegőbiznisz láthatóan földbeállt.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.01.03. 18:21:25

@Közbiztonság Szilárd?: Aha, Schiff Andrást többen ismerik, mint Orbán Viktort. Hogyne. Persze.

trocadero 2011.01.03. 18:22:47

Lassan oda jutunk, hogy az ország köré vasfüggönyt húznak, a magát magyarnak valló emberekett fasizmus vádjával nem engednek ki külföldre.

freemind93 2011.01.03. 18:23:28

@Pók: lehet, hogy kevesebb olyan olvasoi levelet tesznek kozze a lapok, melyek tartalma szerintuk baromsag?

Megfigyelo 2011.01.03. 18:23:34

@Neo07: Magyarországon nem történt meg a fasiszta múlt olyasféle traumatikus kibeszélése és feldolgozása mint Németországban, és a magyar fasiszták most ott folytatják, ahol 45-ben kényszerűen abbahagyták...

Megfigyelo 2011.01.03. 18:25:01

@trocadero: Hát inkább tapasztalatnak nevezném, egy öregember tapasztalatának...

SPU 2011.01.03. 18:26:56

Hátha vki még nem olvasta. Álljon hát itt mementóul Schiff levele a Washington Postból. Kommentet nem igényel, önmagáért beszél. A középső bekezdés különösen szívhez szóló, dö beszt országimázs evör, riszpekt. Sok ilyet még, pls.

Congratulations for the Dec. 26 editorial "The Putinization of Hungary." Vladimir Putin's Russia is not a member of the European Union; Prime Minister Viktor Orban's Hungary is. This formidable institution is not only a business and trade organization, it also claims to represent common European values. In view of the latter, is Hungary ready and worthy to take on the presidency of the community, as it was scheduled to do Saturday?

The latest news is indeed alarming. Tolerance levels are extremely low. Racism, discrimination against the Roma, anti-Semitism, xenophobia, chauvinism and reactionary nationalism - these symptoms are deeply worrying. They evoke memories that we have hoped were long forgotten. Many people are scared.

The latest media laws are just the last link in a sequence of shocking events. Many of these concern the arts. The E.U. presidency is an honor and responsibility. The E.U. and the United States must keep an eye on Hungary. The E.U. must set the standard for member countries. We must guard and respect our common values.

Neo07 2011.01.03. 18:28:43

@Közbiztonság Szilárd?:
Persze, cigányokat esznek reggelire az országban... Hát persze, cigánypecsenye (bocs), ezért rettegnek, most már tudjuk.

Mnyp: fenntarthatatlan rendszert kellett megszüntetni. De persze szívesebben raknál még nagyobb adósságterhet az unokáidra, fizessenek majd ők felkiáltással!... A világon egyedülálló rendszer volt, ami hibásnak bizonyult.

Forintárfolyam-fétis: kétélű dolog. Egyrészt nem baj, ha esik az árfolyam (az inflációt alapul véve még így is sokkal erősebb a forint mint kellene), mert sok pénzügyi problémát lehet így megoldani, másrészt baj a devizahitelesek miatt.

Sok vállalat sok kedvezményt kapott az elmúlt húsz évben, hát most megszűntek ezek, na bummm! Éppen ideje volt a sok kisember-nyúzás után a nagyvállalat-kopasztásnak is.

Megfigyelo 2011.01.03. 18:30:56

@freemind93: Persze, ln csak arról beszéltem, hogy valóban régóta kialakult jó hírünket sikerült most ripsz-ropsz teljesen lenullázni...

Húsleves 2011.01.03. 18:32:11

Az ilyen Schiff féle tetvektől elvenném az állampolgárságot, és odaadnám inkább Placido Domingonak, aki sokkal többet tesz a magyar kultúráért nála. Placido Domingo szereti Magyarországot, zenei nagyhatalomnak tartja, és ezt külföldön is hangoztatja. A saját tekintélyét latba vetve dolgozik azon, hogy a külföldön méltánytalanul alulértékelt Erkel Ferencet minél szélesebb körben ismertté, elismertté tegye. Az ő vezényletével mutatják be Los Angelesben magyarul a Bánk Bánt.
fidelio.hu/opera/hirek/a_los_angelesi_operahaz_bemutatja_a_bank_bant
Az ilyen Schiff félék meg le vannak szarva.

Kalmár 2011.01.03. 18:33:06

@Megfigyelo: Konkrétan elképesztő ahogy hazudozol. Nem volt elég ebből a kamuzásból eddig??
Minden állami ünnepünkön kordonok voltak.
Akkor is ha senki nem vergődött.
A gumilövedék szabálytalan használata nem baj??
A tv székház felgyújtása miatt ezerszer elhangzott a jobboldalról, hogy szégyen, hogy azt a pár rendőrt küldték oda, hátha valaki agyonveri őket.
Órákon át nem sikerült 20 rendőrtől többet összakaparni??
Ne etess minket. Világos, hogy szándékosan hagyták őkat bajban.
A gyújtogatókat 1 óra alatt össze kellett volna gyűjteni.
Amikor kellett volna nem léptek föl, amikor nem kellett volna, akkor elképesztő agresszióval csaptak le békés ünneplőkre.
Börtönbe kell még ezért mennie valakinek.
Ha nem ,akkor nincs igazság.

Megfigyelo 2011.01.03. 18:35:18

@Neo07: Megjegyzem, a sorozatos cigánygyilkosságokra döbbenetesen lassan reagáltak a magyar hatóságok -- Tatárszentgyörgyön pl. a rendőrség és és a tisztiorvos először megpróbálták elkenni, hogy a kisgyereket és az apját lelőtték...

Megfigyelo 2011.01.03. 18:36:49

@LEG X: Vagy Te - nézőpont kérdése.

Húsleves 2011.01.03. 18:38:03

@Megfigyelo:
Mikor is voltak ezek a sorozatos cigánygyilkosságok?

Neo07 2011.01.03. 18:39:23

@Megfigyelo: Az árpádsávos zászló sok mindenben különbözik a nyilas zászlótól. Nézzél bele egy alapfokú címertani könyvbe, hogy elhidd: ha bármi különbség van, akkor az már egy másik jelkép, mást szimbolizál. Márpedig vannak különbségek.
Ilyen alapon a amerikai zászló is nyilas zászló lehet, hiszen az is ugyanúgy "csíkos"... Az eddigi magyar zászló alatt is volt (igaz, címeres zászló alatt), magyarverések, kínzások az ávósok börtöneiben. Akkor most a magyar zászlót dobjuk el, mert embert öltek ezen színek alatt?!

Nézz utána, én legalábbis úgy tudom, a magyar fasisztákat beolvasztották a Magyar Dolgozók Pártjába, a későbbi MSZMP elődjébe...

Kalmár 2011.01.03. 18:40:36

@Húsleves: Az nem számít, akkor is Orbán a hibás. A szemét náci......
Ez a pali nagyon beteg.

freemind93 2011.01.03. 18:40:38

@Megfigyelo: csak kiegeszitesnek szantam. gratulalok az elszantsagodhoz, en alig alig szolok hozza az elfajult vilagnezetu honfitarsaink eszmecserejehez.

bulvárcsávó az rtlklub sztárja 2011.01.03. 18:41:58

Schiffnek gyalázkodni szabad, de itt élni büdös mi? Ássa csak bele magát a brit közéletbe, a magyar ugyanis nem érinti, tekintettel arra, hogy már évek óta nem itt él. Remélem összeszégyenli magát, ha valaha is hazajön.

Megfigyelo 2011.01.03. 18:42:22

@Neo07: Mnyp: a TB nyugdíj, amit Bismarck talált ki, valójában egy óriási piramisjáték - az vált fenntarthatatlanná a demográfia megváltozása miatt, A mnyp-ak lehetővé tették volna, hogy a mai fiataloknak öregkorukban legalább *valamicske* nyugdíjuk legyen abból a tőkéből, amit felhalmoztak. Most ezt ellopják tőlók, ami azt jelenti, hogy 65 ées korukban éhezni fognak...

fran7 2011.01.03. 18:44:29

@SPU: Ebből a levélből annyit tudtam meg, hogy a sovinizmus szót métón tisztelt és szeretett francia barátainknak köszönhetjük, akik mindig és minden körülmények közt szeretettel és barátsággal bántak a más nemzetiségűekkel. Kérdezzük csak meg erről a bretonokat, provanszálokat.

Megfigyelo 2011.01.03. 18:44:49

@Kalmár: Én máskép láttam a történteket. Szerintem egyértelműen a jobboldal uszította a csőcseléket erőszakra és övé a történelmi felelősség. (Együtt is gyűléseztek...)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.03. 18:45:27

@_A_ Közbiztonság Szilárd: Vicces elképzeléseid vannak a nyelv működéséről. Egy tankönyv megmondja, hogy az, amit Nagy Alfrédtől kezdve a mai bloggerekig kivétel nélkül mindenki ugyanúgy használ, az hibás, no meg persze mindig, mindent egész mondatban kell mondani, szóval "tökéletesen helytelen nyelvtanilag" minden a what a messtől kezdve a fuck you-n keresztül a good morningig. Tiszta szerencse, hogy nem te írod a tankönyveket.

De mindegy, nem vesztegetem rád tovább a drága időmet. Azért ha majd te is indítasz egy újságot, ahol az "Election in Russia", "Kennedy Killed in Dallas" vagy "Earthquake in Bolivia" helyett olyan főcímek lesznek, hogy "There was an Earthquake in Bolivia" (és ugyanezt egy az egyben átültethetnénk magyarra is), akkor mindenképpen szólj, szeretek röhögni.

Neo07 2011.01.03. 18:46:54

@Megfigyelo: A székházostrom provokáció lehetett, minden jel erre utal. Felbérelt huligánok randalíroztak, miközben a háttérben több ezren nézték a cirkuszt. A rendőröket direkt küldték jókora késéssel ennyire felkészületlenül, a környéket sem zárták le...

Sajnos, ezek alapján eléggé provokációgyanús a szentgyörgyi eset... A 98-as választások előtt is mennyi robbantgatás volt (Aranykéz utca), utána egy csapásra megszűntek....

Megfigyelo 2011.01.03. 18:49:04

@Húsleves: Én meg Tőled, aki legalábbis hülyeségeket beszél. (Egyébként Schiff brit alatvaló.)

_A Közbiztonság Szilárd 2011.01.03. 18:50:25

@rotfl:
Nem, csak nem szeretem, ha elrabolják a nyugdíjamra eddig összegyűlt kb. 2 milliómat.

@Pók:
Talán egyszer próbálkozz a határon túl is, hogy kinek melyik név mond többet.

@Neo07:
Az a fenntarthatatlan rendszer az én magántuladjonom, baszd meg. Mellesleg Orbánék hazugságaival ellentében reálhozamot termelt (már ha tudod, hogy mi az). Szóval annyira nem volt az fenntarthatatlan rendszer.
Amit most csinálnak, az ugyanaz, mint amikor a kölcsönt kérő megöli a hitelezőjét, hogy ne kelljen fizetnie (ugyanis a mnyp-k vagyonának legalább 50%-át államkötvényekbe volt kötelező fektetni).
Az unokáim meg csak jobban járnának, ha maradna a mnyp-rendszer, mert akkor már nem nekik kellene eltartani az akkor már jóval nagyobb létszámarányú nyugdíjast, most meg majd nekik kell. Csak te túl hülye vagy ahhoz, hogy ezt belásd.

Ezek a vállalatok nem kaptak több kedvezményt, mint mondjuk az Orbán-haver Lázárok CBA-ja, utóbbinak mégsem kell fizetnie. Miért is? Ja, mert az Orbán haverjai... Szóval elhagyhatnád már a demagóg faszságaidat, és megpróbálhatnál gondolkozni (tudom, ne kérjek tőled lehetetlent).

SPU 2011.01.03. 18:51:27

@Megfigyelo:

Ha így látod, akkor írj levelet Te is, valaki biztos leközli, mert ez most elég menő dolognak tűnik - én meg direkt szeretem, ha a hazámat mocskolják, mert mazochista vagyok.

Megfigyelo 2011.01.03. 18:51:29

@Neo07: Az árpádsávos zászló alapvetően nyilas zászló, 500 éve senki más nem használta. (Nyilván mostanában muszáj volt apró változtatásokat csinálni, hogy ne kössenek eleve bele, de a lényegen nem változtat.)

Megfigyelo 2011.01.03. 18:52:56

@Neo07: Persze, mert a Fidesz hatalomra került, nem volt már szüksége a hangulat rontására.

Neo07 2011.01.03. 18:54:14

@Megfigyelo: Lehet, hogy piramisjáték, egyébként az egész pénzügyi rendszer működése is hasonlít erre, de mit ér a mynp-pénz, ha elbukják a tőzsdén, vagy a - többek közt - mnyp által keltett hiány fedezésére felvett gigahitelek visszafizetendő kamatai maga alá temetik a magyar gazdaságot?

Advanced Flight 2011.01.03. 18:54:38

@Megfigyelo: te mit szívsz? :-)Ütős lehet a cucc.....

Megfigyelo 2011.01.03. 18:56:39

@Húsleves: Kb. 2 éve. Nem azt mondtam, hogy a rasszizmus a 2. Orbán-kormánnyal jelent volna meg, az itt van több mint egy évszázada és fokozatosan válik egyre pimaszabbá, mert hagyják... (Most - félő - csendben támogatják is, legfeljebb ennyi a különbség.)

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.03. 18:59:20

@Zigomer Trubahin:
Jól van, szövegértésből 1-es.
Mondjuk nem is tudom, mit vártam...
Kezdő angolosoknál, akik rájönnek, hogy időnként szabálytalanul beszélik a népek a nyelvet, persze előfordul a tiédhez hasonló reakció. De attól az még szabálytalan/helytelen, más kérdés, hogy létezik (magyarul is mondják kijelentésként, hogy "lássa ott azt a házat?" - de ettől még helytelen...)
Ezért kellett volna tanulni (mondjuk magyarul sem ártott volna, mert ahogy látom, az sem megy rendesen).
Én megtettem.
Most rajtad a sor.

@Neo07:
Megint egy Orbánék által terjesztett ökörség.
Hogy bukhatnák el a tőzsdén, amikor ezekkel a pénzekkel NEM tőzsdézhetnek, te szerencsétlen?
Szigorú előírások vannak rá, hogy hogyan kell kezelni a mnyp-pénzeket. Még arra is, hogy mibe fektethetik be.

Húsleves 2011.01.03. 19:00:00

@Megfigyelo:
Nem hagyják, hanem gerjesztik. A TASZ, meg a TGM-félék, akik egyfolytában egyfolytában sulykolják a cigányok fejébe, hogy a magyarok üldözik őket.

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.03. 19:02:19

Kedves blogger! Te szimplán hülye vagy.
És bocs, de Schiff András (bármennyire is utálom a képét), valamit már letett az asztalra, úgy is, mint nemzetközi hírű, _magyar_ művész.

2011.01.03. 19:03:16

A libsik kénytelenek ilyen idióta leveleket rendelni a külföldi pajtásaiknál, hogy fenntartsák a látszatot: még mindig van támogatottságuk. Pedig nincs, 200.000+1 szavazójuk sem volt és nem is lesz.

Szóval a schiff-féle bohócok "jelentőségéről" csak annyit: a kutya ugat, a karaván halad. Ha meg nem marad több haverzsidó, akkor majd megint hamisítanak egy Teller-levelet...

különvélemény 2011.01.03. 19:03:35

@Megfigyelo:
Székházostrom? MNYP? Nyilas párt?

Miért nem mész valami tiniknek való csetoldalra a nevetséges dumáddal?
Őket talán tudod vakítani a szövegeddel.

"magyar fasiszták most ott folytatják, ahol 45-ben kényszerűen abbahagyták..."

Atya úr isten ember, magadnál vagy?

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.03. 19:03:50

@Húsleves: nem a magyarok, hanem a tetves, náci fajtád. És ebben igazuk is van. Legalábbis azokban az esetekben, amikor cigánygyerekekkel, meg öregasszonyokkal szemben kell erősfiút jáccanotok.

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.03. 19:04:49

@különvélemény: miért? Nem jutottatok be a parlamentbe, a jobbik által? Akkor mi is a gondod azzal az "... ott folytatják, ahol..." szöveggel?

trocadero 2011.01.03. 19:05:27

@Megfigyelo: ha jól megfigyeled a választási eredményeket: csak a baloldali kormányok után erősödött a rasszizmus.

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.03. 19:06:16

@libbancs: tudod, ha századannyit tettél volna annak érdekében, hogy az ú.n. magyarságról pozitív kép alakuljon ki külföldön, mint amennyit Schiff, akkor elismerném, hogy van jogod hörögni, ugatni ellene. Így csak coki!

SPU 2011.01.03. 19:06:34

Chuck Berry után szabadon:

- Hogy hívják azt, amikor Schiff András a bonni születésű zenei géniusz művét zongorázza?

- Troll over Beethoven.

Neo07 2011.01.03. 19:07:19

@Megfigyelo: Téged nagyon félretájékoztattak zászló-ügyben, kérlek, nézz utána a dolgoknak. Ja, és ne az elvakult árpádsáv-gyűlölőktől kérj infókat.

@_A Közbiztonság Szilárd: Ha a te magántulajdonod volt, akkor hogyhogy kötelező volt befizetni? (költői kérdés.) 2008-ban sokat buktak a pénztárak, úgyhogy máris csökkent a nyereseged az elvárhatótól maximumtól, és akkor hol van még a vége?... Egy világválságban könnyen el tud az alap pénze párologni...

2011.01.03. 19:08:12

Ja, amúgy a posztoló figyelmébe ajánlom, hogy a schiff-féle ballib tevékenységnek van egy elnevezése:

"weyerbélázás"

A neten utána lehet nézni hogy mi az.

Kalmár 2011.01.03. 19:09:03

@Megfigyelo: Ha Fletó jobboldali akkor igazad van. Ha Pesten vagyok én is kimegyek tüntetni a gazember ellen.
Azután a beszéd után szégyen lett volna, ha nincs egy kis tüntetés.
Persze hagyták elharapózni. Sőt inkább szították.
Elovastam a kommentjeidet. Nem hittem volna, hogy tényleg létezik ilyen gondolkodású ember.
Minimum munkásőr vagy párttitkári múlt kell ehez a kicsavart felfogáshoz.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:09:38

@bulvárcsávó az rtlklub sztárja: Nem hiszem, hogy sok kedve lesz erre járni, megértem. Kicsit fiatalabb lennék, én is húznék el a fenébe.
Mindnenesetre, ha Orbánt csak egy kicsit közösítették ki a világpolitika főszereplői első kormányzása idején (pl. Bush elnök nem fogadta), most nagyon ki fogják. (Fogcsikorgatva el fogják - talán - viselni egy fél évig az EU elnökség idejére, de aztán pária lesz a nemzetközi színtéren: és csak magának köszönheti majd.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.03. 19:10:08

LE AZ ORBÁNDIKTATÚRÁVAL!

becsüljétek meg aki felemeli a szavát az elnyomó fideszrezsim ellen, ha már ti erre sem vagytok képesek buta birka magyarok.

regress 2011.01.03. 19:11:45

neo07,ha orbánék költik el a pénzed jobban érzed magad?ha még nem mosták ki az agyad,emlékezz vissza orbán ámokfutására az elbukott választások után.ott tett az ország alá ahol tudott.az uniót is szétbassza fél év alatt mint az országot,lassan polgárháboru lesz.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:11:48

@különvélemény: A Jobbik teljes joggal felvehetné a nyilaskeresztes párt nevet - valójában a "Jobbik" csak egy álnév, amit ahelzett használ.

regress 2011.01.03. 19:13:14

neo07,ha orbánék költik el a pénzed jobban érzed magad?ha még nem mosták ki az agyad,emlékezz vissza orbán ámokfutására az elbukott választások után.ott tett az ország alá ahol tudott.az uniót is szétbassza fél év alatt mint az országot,lassan polgárháboru lesz.

Húsleves 2011.01.03. 19:13:29

@Atomot az indexre!:
"nem a magyarok, hanem a tetves, náci fajtád"
Gratulálok a hozzászólásodhoz, ebben benne van minden, amiből a többségnek elege van. Sohasem bántottam és nem is bántanék se nőket, se gyerekeket, se cigányokat, se zsidókat, és még téged sem bántanálak, mert nem szokásom az ilyesmi. És nem is mondtam soha olyat, hogy a cigányokban van a hiba. A TASZ és a TGM félék szándékosan uszítják a cigányokat a magyarok ellen. Ez a régi jól bevált módszerük, a megosztás. Sokáig működött, most visszafele sült el, ezért sipákolnak külföldön.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:13:31

@trocadero: Igen, mert a jobboldaliak kiszolgálják őket is...

Megfigyelo 2011.01.03. 19:14:57

@Neo07: Nem kellett engem speciálisan tájákpztatni, a lényeget kell nézni, nem a lényegtelen részleteket...

bandos 2011.01.03. 19:15:30

Jó a poszt :)

Az ilyen Schiff meg kussoljon el, ha már elhúzott innen. Ugyanez volt a véleményem azokról az Amerikában élő nagymagyarokról, akik jól megmondták, hogy itthon 2006-ban mi is történt, akár a kormány mellett vagy ellen foglaltak állást.
De azért az mindennél gusztustalanabb, hogy vki itthagyja az országot, és igyekszik rossz hírünket kelteni. Hazaáruló, köze sincs a nemzethez, ilyen ember nem nevezheti magát magyarnak.

oszi1113 2011.01.03. 19:16:35

aki nem politikus, az ne politizáljon. nagy tömeg előtt ne politizáljon.
mindég is utáltam, amikor színészek, és egyéb ripacsok felsorakoztak politikai erők, pártok mögött, a magyar zászló előtt.
nem az ő reszortjuk.

egyébként egy kicsit úgy érzem, hogy ez az egész hajcihő egy gyerekes hülyeség. utoljára az óvodában mentünk oda a dadushoz, hogy a józsi elvette a játékunkat. azóta úgy érzem felnőttem, és nincs szükségem másoknál siránkozni, hogy valami nincs az ínyemre!

Megfigyelo 2011.01.03. 19:18:35

@Neo07: A mnyp-i tőke a törvény betúje és több AB döntés szerint magántulajdon. A tagok 2/3-a önként lépett be, csak a pályakezdőknek volt kötelező, a többi választhatott. (Kivéve a legidősebbeket, azok már nem léphettek be.) Ezért kell most zsarolással elérni, hogy ne maradjanak az emberek tagok, és le lehessen nyúlni a megtakarításaikat.

Neo07 2011.01.03. 19:21:51

@_A Közbiztonság Szilárd: még egy leegyszerűsítés: A pénzt befizeted az államnak, mely aztán a többi pénzzel együtt továbbít az mnyp-knek. Az mnyp ezek után visszatologatja az államnap, majd kap érte állampapírt. Az államnak ki kell termelnie az összeget, meg még a kamatait, majd ezt szépen visszaadja az mnyp-nek az időszak lejártával. Ők meg a tologatásért leszedik maguknak működési költség címén 5 százalékot - pénztaranként! Nem rossz buli, mi?

Ja, és az államnak az mnyp-nek átutalt, hiányzó összegek miatt újabb kölcsönöket kell felvennie (újabb állampapírok kibocsátásával)...
Nagyon durván leegyszerűsítve, kb. ez a lényeg. Jól ki van ez találva...

Megfigyelo 2011.01.03. 19:23:08

@Kalmár: Se munkásőr, se párttitkár persze nem voltam...

Az emberek gondolkodása - szerencsére - különböző, és most pont ugyanúgy készülnek "homogenizálni" (legalábbis a felületen) mint ahogy annakidején Rákosi csinálta. (Én még emlékszem, össze tudom hasonlítani.) Félek, hogy ugyanúgy véresen lesz majd vége, mint 56-ban a Rákosi-Gerő rendszernek...

II. Krauser 2011.01.03. 19:23:23

Mondd csak te bátor megfigyelo, te faszkalap, nem akarod vállalni a neved és a címed az mérhetetlen ostobaságaidhoz? Szívesen meglátogatnálak egy kis személyes eszmecserére filézőkés társaságában.

high up 2011.01.03. 19:23:35

Csak a komcsik és a libsik szoktak a külföldhöz rohangálni - ezt jobb ha fixáljuk.

A jelenlegi bolsilibsi rohangálás egy szervezett lejáratási akció, a 40 Bértelmiségi, a zámolyi romák deportálói, a taxis blokád szervezöi visszatértek az ö mexokott melójukba.

És már egy átlag magyar is észreveszi, hogy az állítólagos külföldi cikkek mind televannak a tipikusan magyar ballibsi formulákkal, lejárató kifejezésekkel. És akkor higgyem el, hogy nem a magyar ballib szállítja az anyagot? Barmok!

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.03. 19:23:45

@Húsleves: aham... fizikailag talán nem. De tartok tőle, nem a szándék hiánya akadályoz benne.

Neo07 2011.01.03. 19:23:46

@Neo07: bocsánat, elírtam: csak a kamatokat kell csak kitermelni, de ez is épp elég...

Svajci_munkaado (törölt) 2011.01.03. 19:28:28

"A levelek szabadon felhasználhatóak, jogdíjat nem kérünk. Célunk, hogy minden jeles hazafi játszi könnyedséggel rúgjon bele a külföld színe előtt az országba."

Nem kell belerúgni az országba, saját magába rúg bele Magyarország és saját magát járatja le.

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:29:28

@Megfigyelo: Bizony Orbán és a fidesz vezetők a szaros-hugyos Kossuth téren "állomásozó" esténként szélsőjobbos tüntetőkkel kiegészülő csürhe előtt tartották beszédeiket, mivel az egy a tábor egy a zászló /árpádsávos/ szlogen ment akkoriban.@Húsleves: Mára egy büdös ronda ország lett Mo. Minden külföldi lap ezt írja. Így egyre több híresség kiszáll majd Mo népszerűsítéséből. Orbán elintézte pár hónap alatt.@ostván: Bizony, bizony. Sőt Szájer meg akarta vonatni az EU támogatását is Mo-tól. Nagyon nagy hazafi volt ő is mindig, mint a többi gerinctelen fideszes és KDNP-s társai.

high up 2011.01.03. 19:30:35

Na megfigyelo jobb lett vona ha a rákosista pártiskola helyett elvégeztél volna egy-két szemesztert valami modernebb pénzügyi, közgazdasági föiskolán. Akkor legalább nem égetnéd magad az olyan hülyeségekkel, mint hogy a manyup az magántulajdon. Nem is fárasztalak azzal, hogy mutassál már be olyan VALÓDI szakértöi tanulmányt, amely ezt a terminológiai tévedést elköveti. Ez úgyis reménytelen lenne számodra, hiszen minden valódi tanulmány azzal indít, hogy a manyup miatt az állmnak államadóssága keletkezett.
Inkább okulj abból, hogy még az EU is megengedte a manyup pénzek visszaterelését az államhoz, pedig az EU már egy bolhafingnyi jogváltozásnál is sikít (ld médiatörvény). Szóval, nem megy már ez a hazudozás éjjel-nappal, a világ másképpen forog, mint ahogy azt a bolsilibsik még mindig gondolják. Ezért nincs számukra comeback.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.03. 19:30:54

Miért baj az, hogy végre van egy tisztességes médiatörvényünk ?

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:31:26

@Svajci_munkaado: Azért az ország lejáratásában Orbán és a fidesz nagy szerepet vállal. Ebben világbajnokok, de a gazdaság teljes lerobbantásában is.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 19:31:49

@különvélemény:

Most gondold el azokat a kb. 85-100 éves korú magyar fasisztákat akik Megfigyelő elvtárs vérét szomjazzák, és fényesítik a szuronyaikat a konyhában. Hát én is stresszben lennék a helyében.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:31:54

@Neo07: Nem bukják el a tőzsdén, az csak gusztustalan propaganda, most már arról megy a vita, hogy hogyan is kell kifizetni a nettó nyereséget a visszaléptetett tagoknak.

Persze, hogy a tőkefedezeti rendszerre való átmenet során keletkezik egy ideig plusz államadósság, de később meg kevesebb nyugdíjat kell a felosztó-kirovó rendszerből fizetni, és abból, amit megspórolnak, vissza lehet majd fizetni. Ennek az átmeneti problémának a kezelésére Bokros Lajopsnak még pénzügyminiszterként volt egy valóbak zseniális javaslata, de sajnos egy kicsit komplikált volt, és már minisztertársai sem mind értették meg, úgyhogy nem is lett belőle semmi.

Húsleves 2011.01.03. 19:34:28

@Atomot az indexre!:
Hát csak ne tartsál tőle. Cigány és zsidó barátaim is vannak. A hozzád hasonlókkal ellentétben nem származás alapján osztályozom az embereket.

Kalmár 2011.01.03. 19:35:50

@Táskás Tóni: Tök jó hogy megkaptuk azokat a támogatásokat.
Most a 2. hullámban vonja vissza az Eu mert pl a Metro beruházásnál szabályztalanul használták föl.
Azok a szemét bűnöző tolvajok, akiket ti ültettetek a nyakunkra.
Pont ezért kellett volna hathatósabban meggátolni a rablóhordát.
Most megint nekünk kell visszaadni amit hazavitt a horda.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.03. 19:35:54

@Közbiztonság Szilárd?: Ebből a masszív hülyeségáradatból semmilyen mellébeszéléssel és gyermeteg fölényeskedéssel nem mosod ki magad, Szilárd... hiszen te nem azt állítod, hogy a "lássa ott azt a házat" a helytelen, hanem azt, hogy a "ház a dombon" a helytelen. A Báti--Végesen köszörült agyaddal elhitted, hogy állítmány nélkül minden közlés hibás; aminek a mondatrészeit nem lehet úgy elemezni, mint ahogy a tanító nénitől láttad nyelvtanórán, az mind hibás; és most, hogy elszabadultál itt a blog.hu-n, ontod magadból a félművelt hülyeségeket. De hát biztosan igazad van, helytelen Petőfitől "A puszta, télen", helytelen József Attilától a "Könnyű, fehér ruhában", de nyelvtani hiba mondjuk a "Murder on the Orient Express", a "To Kill a Mockingbird" vagy a "The Catcher in the Rye" is. Az "Alice's Adventures in Wonderland" címet is nyilván épp csak elnézik Carrollnak - hogy is írtad? "Tökéletesen helytelen nyelvtanilag", és "elfogadott a rövidség érdekében".

No mindegy, már ne kezdd el kifejteni, hogy ezeknek a címeknek mi lenne a nyelvtanilag helyes, hosszabb formája. Én csak azt remélem, a lelki szegények tényleg boldogok, és ha már ilyen állapotba jutottál, legalább fájni nem fáj.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:36:18

@rotfl: Természetesen nem a 85 éves "eredeti" fasisztákra gondoltam, hanem az ideológiájukra. amit sokszora gyerekeik, sőt unokáik visznek tovább - pl. Csurka apja is szélsőjobboldali ujságíró volt...

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:38:02

@high up: A rákosista pártiskolát végezte pl a kancsi/III/II/ is a delejes ember jobbkeze.
Mo jelenlegi kormányára is minden elmondható-pl. lenyúlós,populista, hazug...-,de az, hogy modern és korszerű az nem igaz. A legprimitívebb módon, államosítással és beruházásokat visszafogó adók kivetésével kezdte a gazdasági ámokfutást.

Csak Norris 2011.01.03. 19:38:11

Lehet hogy nem értek egyet a jelenlegi politikával, lehet hogy igen.
De nem értem ezt a Schiff Szépnevű Andrást, mit ugat. Ha kint érvényesült maradjon is ott, esetleg felvehetné az Andrew Ship-et, vagy Andreas Schiff-et.

Chicano 2011.01.03. 19:39:41

A poszt korrekt, sajnos ez van. Annyit azért hozzátennék hogy a jobboldalnak közel sincsenek olyan jól kiépített külföldi média és sajtó kapcsolatai mint a liberális baloldalnak. Ettől függetlenül a jobboldali politikusok is nagyon szeretnek külföldi forrásokra hivatkozni. Mondjuk most egy darabig nem fognak.

high up 2011.01.03. 19:40:09

@LEG X: Azért baj az új médiatörvény, mert a bolsi-libsik ezután már nem hazudhatnak büntetlenül. Most képzeld el, semmi mást nem tanultak ezek anno a pártiskolán, a gyurtány média ooktatási tanfolyamokon, a Táncsics alapítványban, a kapcsolat.hun, semmi mást nem praktizáltak ezek egésze életükben a Népszabótól kezdve a HH-ig. Most képzeld el, hogy mi lesz velük, ha holnaptól tényújságírást kellene folytatniuk.

A vicc az, hogy ezek már meg is adták a választ. Ha nem lehet hazudni, akkor meg sem tudnak szólalni (pl Mong) vagy az újságokba nem tudnak mit nyomtatnmi, így üresen jelennek meg.

Kalmár 2011.01.03. 19:40:39

@Megfigyelo: CSurka meg a te rendszered besugója. Csak ne tagadd meg az elvtársadat.

sárkányfő 2011.01.03. 19:41:32

Szapáry György, ismert jobbos közgazdász. Járai alelnöke volt a jegybanknál, egyik aláírója a 29-ek levelének aláírója is, 2008-tól Orbán Viktor felkérte a nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer felépítésével.
Szapáry jelenleg a miniszterelnökség főtanácsadója, hamarosan Magyarország nagykövete lesz Amerikában.

Szapáry György 2005-ben titokban jelentette az EU-nak, hogy a magyar kormány az autópálya-építések költségvetési elszámolásával csökkentik az államháztartási hiány kimutatott nagyságát. Ezt az EU nem engedte, így sikerült nagy mértékben csökkenteni Magyarország gazdasági mozgásterét.

Szapáry ekkor egyébként a jegybank alelnöke volt, tehát hivatalból is az ország érdekét kellett volna szolgálnia.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:43:40

@high up: Olvastam a törvényt, expressis verbis azt írja, hogy a tőke és hozama magántulajdon. Sőt maga a mny-pénztár is a tagok tulajdona. Ezért nem engedte meg az AB, hogy az előző kormány bisztosító Rt-vé szervezze őket át. És ezért van az, hogy formálisan nem elkobozzák a mnyp-i tőkéket, hanem mindenki "szabadon" maradhatna mny-i tag "csak" akkor elvesztené az állami nyugdíját. (Ezt hívják zsarolásnak a Btk-ban.)

nu pagagyí 2011.01.03. 19:44:02

@Kalmár: A TV székház ostroma egy jól megkomponált puccskísérlet volt. Benne volt Gergényi is, emiatt foglalkoztatta később Pintér, és ezért védi most is.

Nekem senki se mesélje be, hogy a félművelt Fradi B közép a sajtóból értesült a "szörnyű" őszödi beszédről - ahol Gy. a saját párttársait osztotta ki jogosan -, és az írás hatása alatt egy emberként vonultak rombolni az (ál)Hír Tv által jó előre berendezett helyszínre. Hogy ki is szervezte be a fradisokat utólag kitalálható. Ki is lett a Fradi elnöke?

Minden normális embert váratlanul ért a mocsok kibuggyanása. De már szokjuk a hazug világotok "igazságait".
Annyi haszna azért ennek is van, hogy a demokratákat is rádöbbenti, hogy nem demokratákkal nem kell demokrataként viselkedni. Remélem nemsokára véget ér a farsang, aztán saját törvényeitekkel lesz elhúzva a nótátok, meg persze a buli költségeit is be kell vasalni.

Erről ennyit,

Megfigyelo 2011.01.03. 19:45:20

@II. Krauser: Lám, lám, előbújnak a gyilkosok...

Kalmár 2011.01.03. 19:45:22

@sárkányfő: hazánk érdeke az únió átverése? Jó példa, hogy ki miatt volt rossz hírünk. A szemét komcsikból nem lesz demokrata sosem.
Csalni lopni hazudni. Ez ment.
Persze amikor lebukunk(mert mindig csak idő kérdése) akkor 3x annyiba kerül, de ez kit érdekel.
A csalásban falazni kellett volna.
Ez a lényege a kommentednek.
Na az ilyeneknek van most takarodó mint te. Elég is volt belőletek, szokni kell a rendet.Az sem baj ha kicsit sivalkodtok közben.

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:45:48

@Kalmár: Utolsó mondatodat nem értem.
Lenne egy pár kérdésem? Kinél lehet a Kocsis által az MVM-ből lenyúlt több tízmilliárd ft, hogyan és miért van még mindig a helyén, miért nem vizsgálja az ügyészség? Miből épült a delejes ember stadionja és az akadémia? Gonosz nyelvek állami ingatlanok áron aluli értékesítésről beszélnek.Mi van Dajcs 5 milliárdos beléptetőrendszerével? Nem is folytatom, mert se szeri se száma az ügyeknek a jobboldalon és az a pénz nemigen fér bele nokiás dobozba.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 19:46:45

@Megfigyelo:

Úgy érted, hogy a fasiszta ideológia beleívódott az emberekbe, 45-55 évig szunnyadt, a gének továbbadták, majd mostanában elkezdte pusztítani az ellenségeit tömegesen, akik kik is?

high up 2011.01.03. 19:47:24

@Táskás Tóni: Te is csak fújod a bolsi-libsi mantrákat. Semmiféle beruházást nem mondtak eddig le a különadók miatt, söt, egyare több a befektetöi jelentkezö. De ha neked sír a szíved az oligopol cégek profitjáért, akkor jelentkezz be a kormánynál, hogy hagyják békén ezeket kvázi verseny és veszteségmentes ágazatokat, és te átvállalod az ö sarcukat. Senki nem gátol meg téged abban, hogy magadra vedd a sarcot. És aztán hátha még az a 30% is csatlakozni fognak hozzád, akik már most a szegénységi küszöb alatt élnek. Jó bolsi-libsi szokás szerint ezeket kellene direktben sarcolni az idök végezetéig.

sárkányfő 2011.01.03. 19:50:57

@Kalmár: ha a kettős mérce fájna, üvöltenél. ha ugyanezt egy balos csinálta volna, menne a hazaárulózás kórusban.

és Szapáry nem egy művész, hanem közgazdász, az akkori jegybank alelnöke volt, tehát hivatalból is a hazája(?) érdekét kellett volna szolgálnia.

persze ha a fidesz akarja kivonni a nyugdíjpénztárak pénzét a hiány elszámolásából, az oké, ugye?
meg az is oké, hogy ha nem a fidesz van hatalmon, akkor lehet szűkíteni Magyarország gazdasági mozgásterét, akkor minél rosszabb annál jobb, ugye?

elvtelen, szemforgató narodroid...

Kalmár 2011.01.03. 19:51:04

@nu pagagyí: Jobb is ha nem folytatod. Ez is elég rémes volt.
Egy mondatban csak 3x használod a demokrata szót, de fogalmad sincs mi az.
Egyszerűen nem vagytok hozzászokva, majd menni fog kicsit később ne aggódj.
A "buli" költsége 10ezer milliárd!
Ennyivel nőtt az adósságunk a tetű cimboráid alatt.
Jól mondod végre van olyan törvény amivel el lehet húzni a bűnösök nótáját.
Eddig miért nem???

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:51:48

@high up: Szájer és Varga egy párszor már megpróbálta felnyomni Mo-ot az EU-nál csak nem sikerült nekik, ugyanolyan álcsontvázaknak bizonyultak, mint 2010-ben.Barom.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:52:48

@Kalmár: Én egyáltalán nem tekintettem a 89 előtti rendszert a magaménak, és most sem tekintem.
Csurka akkor is egy fasiszta gazember volt (hogy volt-e besúgó azt nem tudom), időnként részegen való nyilvános zsidózásért szilenciumot kapott; Aczél azonban előbb/utóbb feloldotta, mert tényleg tehetségesnek tartotta. (Az is volt. Pl. a BBC-ben is adtak le rádiójátékot valamelyik darabjából. Kellett legyen benne valami, ha érdekesnek talélták az angol közönség számára is...) Azóta elhülyült, ez egy més kérdés.

jonatanxx 2011.01.03. 19:54:26

@térfél: Olyan bájos, hogy félted Schiff vélményszabadságát, ezért nem tetszik, hogy valaki véleményt mert mondani a véleményéről. Éljen a szólásszabadság... amíg azt mondják, amit te is gondolsz. :)

Táskás Tóni 2011.01.03. 19:56:17

@high up: Akkor nem igaz az a hír sem, hogy decemberben 400 milliárd ft landolt szlovák bankokban. Gondolom a fidesz oligarchái rájöttek , hogy a kancsi és a delejes ember ámokfutásából semmi jó sem jöhet ki, ezért most menekítik a pénzüket.
Bájer Zsóti lecserélte már a szlovák rendszámú autóját,mert nem a dumával kezdődik a nagy magyarság megmutatása, hanem a befizetett adókkal és járulékokkal.

Megfigyelo 2011.01.03. 19:56:20

@rotfl: Igen, a fasiszta ideológia "bebábosodva" túlélte az előző rendszer 40-45 évét, és az előítéletek és beteges képzelgések új nemzedékeket fertőztek meg, különösen a "keresztény úri középosztály" soraiban.

GOLAZ 2011.01.03. 19:56:53

Ez a Schiff azért mert tud fűrészport nyelni nem tudom, hogy miért értene a politikához. Orbán sem mondja meg neki, hogy hogyan dudáljon az orrával.

trocadero 2011.01.03. 19:57:57

@Megfigyelo: neked vannak beteges képzelgéseid :)

Megfigyelo 2011.01.03. 19:58:02

@high up: Speciel a mobiltelefonosok elhalasztották a következő generásiós rendszerek telepítését, legalábbis kilátásba helyezték...

high up 2011.01.03. 19:58:46

@Megfigyelo: A spontán privatizációs törvényeket is olvashattad, ott is teljesen törvényes volt az állami vagyon lelopása. Mégis melyik elmebeteg jönne azzal, hogy adják vissza nekem a becsületesen ellopott X céget? Hát senki.
Manyup vonalon a magántulajdonlás elemi szabályai se teljesültek, ez azzal kezdödött, hogy az emberek nem a saját megtakarítasukról döntöttek, hanem az állam mondott le a bevétele egy részéröl jövöbeli célok reményében.
Hát ezzel a szöveggel és aktussal bukik az a tévesznme, hogy itt kisajátítás lett volna. Egy használati jogot adtak át, ráadásul úgy, hogy arra az állam úgy ráfizetett, mint a PPP-s megoldásokra, így a tranzakció az egyenlötlen hasznok miatt jogilag is bukta. Költségvetési szempontból meg hajaj de mennyiire, ezt az EU is mindig elismerte a hírhedt nyugdíj korrekciós manipulálás engedélyezésével. Valójában börtön járna az államot így 3500 md forinttal megkárosítóknak - úgy mint ahogy pl. Sukoróval károsították az államkasszát.

Azt a mantrát meg hagyjuk, hogy a manyup lebontotta volna a saját maga által termelt államadósságot. Soha nem bontotta volna le, mert a felgyült adósságból semmit nem fizetett volna vissza. Az állam a távoli jövöben kb. annyi nyugdíjat nem fizetett volna ki, mint amennyi járulék be sem folyt hozzá. Ez meg egy nullszaldós játék, tetszik érteni?

Kalmár 2011.01.03. 19:59:22

@sárkányfő: Attól ,hogy eltelen szemforgatóbalabala szöveget írsz még gondolkodhatnál.
Hogyan is akarta a Fidesz elszámolni a mnyp hiányt?
Úgy hogy titokban átverte az úniót mint a szocik....ja nem eléjük állt és azt mondta el akarjuk számolni. Lehet?
Nem-nem, akkor csináljuk máshogy.
Na ez a különbség kicsíra.
A tisztesség és a sunyi kis tetű módszerek.

különvélemény 2011.01.03. 19:59:47

@Atomot az indexre!: @Megfigyelo:
A Jobbik?
Na ne vicceljetek, szájkaratéban bizonyára nagyok.

különvélemény 2011.01.03. 20:00:30

@rotfl:
Ja, nekem is 85 jött ki a minimumra. :D

high up 2011.01.03. 20:00:58

@Táskás Tóni: 400 milliárd ft landolt szlovák bankokban?? Erre csak azt tudom mondani neked (kissé átköltve), mint amit gyurtcsányi Surányinak: Gyurikám, legalább neked lenne annyi eszed, hogy tudnád mennyi az a 400 md forint!

nu pagagyí 2011.01.03. 20:01:15

@rotfl: Szerintem úgy értette, hogy a tehetségtelen, ámde nagyravágyó emberek mindig ugyanazt az áfiumot lelik meg: vegyük el azok vagyonát akik boldogulnak és ne adjunk semmit a legvédtelenebbeknek, plusz lehetőleg még rúgjunk is beléjük. Ezt a fajta viselkedést szokták közszóval, fasisztának hívni. Remélem Te nem ilyen vagy?

sprenczl 2011.01.03. 20:04:20

Ez a siff is csak egy ócska kis hazug bértollnok.

high up 2011.01.03. 20:04:55

@Megfigyelo: Mondjál még néhány ilyen sötétben híresztelt rémhírt, hátha elhisszük, hogy holnaptól ez lesz a mindennap.
Olvass ITDH-t, onnan megvilágosulhatsz, hogy hogyan is állnak a jövöbeli beruházási kilátások. Megsúgom: sírnivalóan.
Mármint az országrontásban érdekelt bolsik-libsik számára.

különvélemény 2011.01.03. 20:06:54

@_A Közbiztonság Szilárd: "Mellesleg Orbánék hazugságaival ellentében reálhozamot termelt"

Ezt, ha egy kivonattal bizonyítanád, megköszönnénk.
Mivel ezt még eddig senki sem tette meg, így hiánypótló dokumentum lenne.

Tényleg érdekel, ha neked van olyanod, amiből látszik az a bizonyos reálhozam, mert én nem léptem be így papírom sincs.

Már akkor sem értettem vele egyet, hogy az adóm egy részét mindenféle magáncégeknek utaltassam és mivel retorzió nem volt, ha nem írok alá, így kimaradtam. Láttam én már horror történeteket nyugati nyugdíjpénz felszívódásokkal kapcsolatban.

Kalmár 2011.01.03. 20:07:48

@Megfigyelo: Nem unjátok még a nácikkal való bábozást?
Arra tudsz válaszolni, hogy miért a balosok engedik a neonáci felvonulásokat?
Segíts nekünk megérteni, még mielőtt kikel a náci báb a testünkben és kitör a hasfalamból egy Vona baba mint az Alien filmekben.

sárkányfő 2011.01.03. 20:08:14

@Kalmár: ja, csináljuk máshogy: raboljuk el 3 millió magyar ember pénzét.
na, ha valami, ez árulás. a fidesz elárulja saját választási ígéretét, önmagát, a szavazóit és a hazáját. egy 2-3 évig tartó egyszeri bevétel miatt fog szívni Magyarország 20-30 év múlva, amikor összeomlik a nyugdíjrendszer.

ja a fidesz olyan hót becsületes, hogy előbb kitalálja hogy "rosszul fordították" a német kormány levelét, aztán meg telehazudja az egész EU-t, hogy a médiatörvényünk tisztára EU-konform, holott sehol nincs olyan, hogy egy párt emberiből álló testület alkalmazhat gumiszabályokat... szánalmas... fidesz és becsület, röhögnöm kell.

és ne szórakozz már, az EU-ba azért léptünk be, hogy minél több pénzt akasszunk le róluk. ez nem jelentett több kiadást, csak elszámolási kérdés volt.
te lennél az első, aki kiabálna, ha ezt egy balos csinálná, te szemforgató álszent vérnarancs.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:09:22

@LEG X: Ez nem egy isztességes médiatörvány, ez a sajtószabadság elfojtássa. Több jogot ad a hatóságnak a médiumok kontrolálatlan ellenőrzésére, mint amennyivel formálisan az orosz médiahatóságok rendelkeznek. (Ezért ott egyszerúen megöletik a kellemetlen ujségírókat, de ez egy másik opera.) Egyetlen demokráciában nincs olyan "tartalomellenőrzési főosztály", ami nálunk van, amelyzik a *nyomtatott ujságok és az internet* tartalmát ellenőrizhetné és bírságolhatna. Akit sérelem ért - az mindenütt perelhet, arra való a bíróság. Az új magyarországi szabályozásnál a cenzúra is tisztességesebb eljárás, mert az kiszámítható - ha a cenzor engedélyezte, akkor már nem köthetnek bele, amit publikálok. Itt viszont olyan gumiparagrafusok vannak, hogy abszolut bármire rá lehet mondani, hogy ezért tessék 25 milliót leperkálni, és legközelebb betíltjuk... És 5 fidesznyikből áll az egész tanács...

nu pagagyí 2011.01.03. 20:12:53

@Kalmár: Vond le belőle azt háromezer milliárdot amit nem a Te kontár kormányod spórolt meg. Ehhez hozzáadhatod az államkötvények bóvli kategória miatti felárát, ami elviszi az okot jelentő különadókat. Csináltak sz*ból fekáliát. Mennyi is most az államadósság?
Kintről pont az látszik ami a valóság, egy paprikajancsi miniszterelnök, cinikus hazudozó sleppel körülvéve.

Kalmár 2011.01.03. 20:17:08

@nu pagagyí: Jó sok hülyeségwet körmöltél le.
60% volt az adóssság Hornék után.
54% Orbán után
80% Bajanai után.

12 szer értékelték le minket a szocik alatt.
Miről beszélsz? Kár ilyen felkészületlenül számháborúzni, mert hülyét csinálsz magadból.
Folytathatod, de csak rosszabb lesz.

Indriq 2011.01.03. 20:17:36

és aki azt hiszi hogy ez csak komcsi/libsi/nemtudoménmilyen pánikolás:
index.hu/kultur/media/2011/01/03/mediahatosagi_eljaras_az_rtl_klub_ellen/

nem akarom védeni a retek klubot, de azért bazz, mindent arra fogni hogy hatásvadász és a fiatalkorúak védelmének érdekében nagyon álságos....

Megfigyelo 2011.01.03. 20:18:16

@high up: A végén kezdem. Ha nullszaldós, akkor a végén az állam visszakapja (nem fizeti ki nyugdíjként) azt, amennyivel most eladósodott. De akkor sokkal nagyobb lesz a gáz a megváltozott demográfia miatt, ezért társadalmilag távlatilag nyereség lenne, ha a mnzp megmaradna.

Ami a magántulajdon kérdését illeti, itt nem érdemes logikai megfontolásokról beszélni, itt egy tételes törvényről van szó. Hogy értelmes-e vagy sem, nem ide tartozik. Azt mondja, hogy magűntulajdon, és kész. (Engem is meglepett...) Egyébként még a TB nyugdíjárulék sem egyszerúen "az államnak járó öszeg", az Alkotmánybíróság egyértelmúen biztosítási befizetésnek nyilvánította, és ennek megfelelő jogokat rendelt hozzá.

xtolzig 2011.01.03. 20:19:50

a második levélre egy darab példa nincsen sehonnan semmikor.
az elsőre viszont minden egyes alkalommal amint valami nem tetszik a ballibsikomentista bagázsnak belpolitikailag, egyből megy a külföldről való szarral dobálás és az egész ország és nemzet lejáratása szimpla opportunista, kicsinyes belpolitikai haszonszerzésért. okádnom kell a schiff, konrád és többi gerinctelen köpedelemtől. pfejj.

nu pagagyí 2011.01.03. 20:20:14

@high up: Egy tál rizsért szívesen dolgoztatnának itt is. Ennek csak egy akadálya lehet, akinek tőkéje van nem nagyon szereti, ha időnként megkopasztják mint egy libát.

trocadero 2011.01.03. 20:20:58

@sárkányfő: a több ezer milliárd Ft egyszeri, könnyű bevételt hozó, de nem túl eredményes, korábbi privatizációs ügyletekről is lehetne sokat beszélni...

Megfigyelo 2011.01.03. 20:21:50

@Kalmár: Met hülyék és túlzottan is be akarják tartani a demokratikus szabályokat.

sárkányfő 2011.01.03. 20:23:27

Nocsak-nocsak, 2002-ben még Orbán Viktor féltette a sajtószabadságot :-))

www.mno.hu/portal/96422

"Kihallgatást kért Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Orbán Viktor volt miniszterelnök, mert megítélése szerint a magyar sajtó szabadságát sorozatos támadások érték."

Miért? Mert szerinte a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban rossz személycserék voltak :)

Sebaj, majd most a filip elhozza kiegyensúlyozottságot :-D

De a legszebb, 2002-ben Orbán szerint:
"A volt kormányfő hangsúlyozta: „ezek a fejlemények súlyosan kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magyar demokrácia és jogállamiság bel- és külföldi megítélésére”"

Kalmár 2011.01.03. 20:23:55

@sárkányfő: Kedves Gyíksegg Gyorsan átlibbentél a sunyi elszámolás és a nyílt elszámolás problematikáján.
Megértem persze rá kell lassan jöjjél, milyen embereket próbálsz védeni.
A manyupon kár elkezdeni harcolni. már százszor leírtam a véleményemet.
Én örülök, hogy véget vetettek annak a piramisjátéknak.
Végre nem rabolják el a pénzemet extra adótherrel, hanem ha akarok gyűjtök önkéntesben.
Az a kis butaság, hogy te gyűjtesz egy bróker zsebében pénzt(tuti vigyáz rá) cserébe viszont fejtetőig megadóztattak.

Jobb ez több pénzem marad és gondoskodok a nyugdíjamról ahol akarok.
TUdod ez demokrácia. A kötelező mynp + a világ legnagyobb adóterhe az faszság.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 20:24:44

@rotfl:

Bazmeg, rájöttem, hogy ez királyság, Stephen King dollármilliókat kaszálna az ötletből. Bezoomol a kamera, a testből kis fehér izék (többezer) törnek kifelé -persze az öreg fasiszta még gépfegyverrel lő halomra gyerekeket a haláltusája közben is-, majd pár pillanat alatt motorosbőrsapkás kis lepkedenevérek fejlődnek ki a bábokból és titkos bázisokra repülnek ahol természetesen mindenki fasiszta és felélesztik a régi fasiszta vezéreket aztán megtámadják Kínát és zombi lesz a 7 milliárd, majd mindenkit megölnek, de mivel csak a gyilkoláshoz értenek ezért éhen pusztulnak. Totálkép a Földről, majd a távolban felsír egy kisgyerek és kiderül, hogy két eszkimó család túlélte.
Zsír!

Hagrid 2011.01.03. 20:25:37

Tényleg akad itthon hibás döntés, de ez a levél már a fenti bejegyzés előtt is gáz volt...Jellemző, mint az Observer cikke is. Nem tudja, mi van, de ír. Volt már ilyen több oldalról is.

high up 2011.01.03. 20:26:13

@nu pagagyí: méghogy menjek el a gyurcsányi blogra egy tál rizsáért dolgozni? Komplett hülye vagy? Maradj csak te ott, nekem jobb helyem van.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:27:14

@különvélemény: Folyamatosan tárgyalják, hogy mindenki választhat, hogy mit is akar csinálni a reálhozammal - 3-féle lehetőség közül is lehet választani... Ha nem lenne reálhozam, nem lenne jogalkotási pprobléma belőle.

xenuka 2011.01.03. 20:28:11

Ha majd:
lesz fasiszta párt Magyarországon
lesz nemzetiszocialita párt Magyarországon
lesz elszámoltatás
lesz kommunista üldözés és irtás
lesz zsidótörvény és gettóba zárás
lesz törvény és rend

Akkor RÖGTÖN:
írok sok-sok levelet Nyugatra

Addig:
minden zsidó és kommunista siránkozó húzzon a picsába

sárkányfő 2011.01.03. 20:28:29

@Kalmár: téged személyesen Szijjártó fizet?:)

azt az apróságot miért hagyod ki, hogy a fidesz úgy tartotta alacsonyan 10 éva az adósságot, hogy leállította az autópálya-építéseket, a metróépítést, és sok kisebb beruházást?
csekély ezer+ milliárd ft...

úgy könnyű olcsón kijönni, hogy berekesztjük a fejlesztéseket. ez is a jövő ellen dolgozik, akárcsak a nyugdíjrendszer kinyírása. nem kéne büszkének lenni rá... nem is szólva arról, hogy hol volt 98-02 között világgazdasági válság? ja, sehol.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 20:30:42

@nu pagagyí:

Nem tudom, én a vallásokra de legfőbképp a kereszténységre asszociáltam ebből, szóval sokat kell még tanulnom, hogy utolérjem a mai újdonságokat, mert sok évig nem politizáltam. De figyelek erősen.
Most, hogy tovább gondoltam, lehet, hogy a Ku-Klux-Klán lesz mégis. Bár azok is hittek, szóval lefedi a halmazt.
Segíts!

Kalmár 2011.01.03. 20:31:16

@Megfigyelo: Pattanj már le a hozamról.
Akinek vesztesége van azt pótolják.
Akinek nyeresége azt felveheti jövedelemként, vagy átutalhatja önkéntesbe, adómentesen.

A kár ott keletkezett, hogy egy sima állampapírba fektetve is több lenne a haszon, de ezek a szemetek 8% kezelési költséget vontak, makd később 5%-ot.

Mostantól több pénz marad nálunk és abból takarékoskodunk.

különvélemény 2011.01.03. 20:34:57

@Megfigyelo:
Az nem reálhozam, hanem csak szimplán hozam.
A tőzsdei, vagy bankbetéti nyereségedet sem reálozzák adózás előtt.
Ennyi volt a hozam, ennyit kell befizess, senkit sem érdekel az infláció.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:35:50

@Kalmár: Ja. közben volt egy 50%-os közszolgálati béremelés, ami már nagyon aktuális volt, évekig volt 13-ik havi nyugdíj is -- ezeket a Fidesz is megszavazta, sőt 14-ik havit is igért, ha tetszenének emlékezni. Aztán jött Öszöd, ami éppen arról szólt, hogy mindez együtt nem megy. Mire meg rendbejöttek volna nagyjából a gazdasági ügyek, bevágott a világgazdasági válság, ami sokkal nagyobb bajt is okozhatott volna. (Megjegyzem, Matolcsy zsenialitásának köszönhetően várható, hogy Magyarország már 2-3 évvel a világgazdasági válság vége *után* csődől majd be - amikor elfogy a most összezabrált extra bevétel. Ne legyen igazam...)

sárkányfő 2011.01.03. 20:37:17

@Kalmár: egy hozzászólásban ennyit hazudni? biztos sokat gyakoroltál :)

az államosítás és 3.000.000 ember nyílt zsarolása nem más, mint elárulása a fidesz saját választási ígéretének, a saját szavazóinak. ez tény. az ellenkezőjét ígérték. hazudtak, átvertek, csaltak.

emellett teljesen jogtalan, épp ezért kellett az AB-t ketrecbe zárni, hogy ne legyen akadály a jogállam.

önkéntesben eddig is gyűjthettél, miről beszélsz nagyokos? :) most se lesz semmivel több pénzed az önkéntesbe...

de a legjobb: piramisjáték! :-)) ennyire hülye vagy? tudod az mit jelent? :D hogy az új belépők finanszírozzák a régieket. a manyup pont az ellenkezője: mindenkinek saját számlája van. a piramisjáték éppen a mostani állami rendszer, ahol az aktív befizetők tartják el a mosatni nyugdíjasokat... gondolkodj már, mielőtt ekkora öngólokat lősz magadnak, bár én jól szórakozok :D

és hagyjuk a "kötelező" volt dumát, egyrészt a 3 millióból 2 millió magától lépett bár, másrészt ha az baj, szüntessék meg a kötelező jelleget. csak a vak nem látja: ez nyílt állami rablás, mert kell a pénz orbán elvtársnak.

ja, és Szapáry: hazaáruló. De hamarosan meg lesz a jutalma Orbántól:mehet Washingtonba nagykövetnek.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:38:47

@Kalmár: Így meg 20-30 év múlva még nagyobb adóterhek mellett is éhezni fognak a nyugdíjasok - a mnyp ezt a problémát enyhítette volna, R.I.P.

nu pagagyí 2011.01.03. 20:40:03

@Kalmár: Az a 80% emlékeim szerint 75% körül volt (árfolyam függő). Ma már biztosan van 80%.

A 75% az kb 19500 milliár (26000 mrd GDP.vel számolva). Ha ebből levonod a 3000 Mrd MNYP pénzt és visszaosztod a GDP-vel 63% tényleges hiányt kapsz.
És persze hol a pénz? Láthatod Te is: infrastruktúrális beruházásokban, metrólukban. Orbánéktól csak pálinkát fogunk kapni, meg egy csomó katasztrófát.

Az MNYP egyébként nem oka a hiánynak. Senki nem gátolja egyik kormányt sem abban, hogy annyi pénzt szedjen be amennyiből a felosztó-kirovó rendszer üzemeltethető (amíg össze nem dől). Ha a járulék annyi amennyi szükséges, akkor viszont nem lehet annyi adót beszedni, mert nincs aki megfizesse. Ezért kellettek volna és Orbánnak is meg kell csinálnia azokat a reformokat ami még elfogadható szolgáltatásokat biztosító takarékos államot jelent. Nem kellett volna minden reform elképzelés ellen traktoros tüntetést, meg népfelkelést szervezni, akár konstruktívan is hozzá állhattak volna a dologhoz. Mos könnyebb dolguk lenne.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:40:57

@xenuka: *Van* fasiszta (nemzetiszocialista) párt Magyarországon, a Jobbik álnevet használja. Megjegyzendő, hogy a Fidesz is egyre határozottab nacionál-bolsevik vonásokat mutat...

xenuka 2011.01.03. 20:41:10

@sárkányfő:
igazad van.
az állami nyugdíj a piramisjáték
a magánnyugdíj egyéni számlavezetéses befektetés különböző alapokba

sárkányfő 2011.01.03. 20:43:06

@nu pagagyí:
tegyük hozzá, hogy a manyup pénz államosítása nem a hiány miatt kellett :)

adócsökkentés a felső 20%-nak: évente 500 milliárd ft adóbevétel-kiesés. ez 4 év alatt 2000 milliárd... hát erre kell :)

bandos 2011.01.03. 20:44:48

@LEG X: Nem baj, csak azoknak akik a réginek haszonlesői voltak. :) De nekik úgy látom, nagyon fájhat :D

Kalmár 2011.01.03. 20:45:06

@sárkányfő:
A leállított fejlesztések alatt épült tovább az M3...Megyó 3 hónap után adta át biztos annyi idő alatt épült.
Tudod megint itt vagyunk a tisztességnél és a csalásnál.
A szocik sos átadták az M6-ost mert választások jöttek. Persze nem volt kész, leomlott az út széle az első esőtől...
Felépült Nemzeti, a Sportcsarnok, a párkányi Duna híd, újjáépült a Bereg az árvíz után, rengeteg idegenforgalmi fürdő és kastélyszálló újult meg.
A Villányi borászatok felvirágoztak. stbstb.

Mi állt le te szerencsétlen?

Most pedig sorold fel szépen mi épült a szocik alatt az alföldialagutas M6 és az Uniós büntetés alatt álló szétlopott metrón kívül. (amihez nincs szerelvény sem, bár kifizettük)
Tudod mit te okostojás. Írj egy olyan beruházást amiben nem volt botrány.
Nem lesz könnyű....
Tudod, a tisztesség és a maffia.
A válság előtt 10% volt a költségvetés hiánya és kb 65% az adósság. Az első perctől lejtőre került a Pannon puma ,csak úgy szikráztak a körmei a lejtőn. A válság kiégett, legyengült állapotban ért minket.Pont a bűnöző szocik miatt. Képzeld majd megdöglöttek mert úgy kellett csinálni mintha kormányoznának, de csak Orbánt próbálták ekézni. Ezért vagyunk itt.
Nehéz lehet elismerni, hogy a szavazatoddal te is bűnös vagy a jövőnk szétlopásáért.

Muszály nagy lángon égetni magad a hazugságaiddal? Ez már szuicid-holokauszt, amit csinálsz.

xenuka 2011.01.03. 20:45:51

@Megfigyelo:
A Jobbik - hála Istennek - egyáltalán nem fasiszta párt. Még a közelében sincs. Mindössze nem egy zsidóbérenc banda.

A zsidók és a kreálmányaik a kommunisták valamint a bérenceik szeretnék annak beállítani a Jobbikot.

isssti 2011.01.03. 20:45:55

Sose hittem volna, hogy ez az ember egy ekkora pöcs pojáca - most kezdem érteni, miért is vette fel már hires magyar zongoraművészként az izráeli állampolgárságot..

Ami azt illeti, nem értem, a török segélyhajó lemészárlásakor mért nem verte igy a palávert - ja, hogy akkor honfiai CSAK embereket öltek.
Korrekt..

Megfigyelo 2011.01.03. 20:46:41

@Kalmár: Nem marad több pénz nálad, már ami a nyugdíjjárulékot illeti,. Ellenkezőleg, 0.5%-kal többet fognak levonni, és ezentúl semmi befolyásod nem lesz arra, hogy mire költik. Azoknak, akik már vagy még nem nevelnek gyereket és a bruttójuk 293500 Ft-nál kevesebb, a nettója is csökkenni fog a nagy "adócsökkentés" eredményképp. (Számottevően több nettója csak a legfelső decilisbe tartozó - magyarul a leggazdagabb embereknek lesz.)

különvélemény 2011.01.03. 20:46:50

@nu pagagyí:
"Ezért kellettek volna és Orbánnak is meg kell csinálnia azokat a reformokat ami még elfogadható szolgáltatásokat biztosító takarékos államot jelent."

Nem az volt a baj, hogy a maszop nem akart reformokat, hanem az, hogy a másik oldalon két kézzel szórták a pénzt a haveroknak.
Úgy a büdös életben nem lesz egyensúly.

Kalmár 2011.01.03. 20:46:54

@sárkányfő: Azért csökkentani fogja 10%-al a hiányt.
Majd várunk vissza bocsánatot kérni.

samer 2011.01.03. 20:48:54

@regress: Ha-ha ezt már nem kell, megtették a görögök az írek a portugálok, meg a spanyolok, ahol szintén hazudtak éjjel és nappal...

high up 2011.01.03. 20:51:03

@Megfigyelo: Vészesen fogy az érvrendszered. Törvény által született a manyup, törvény által lett megszüntetve. Hol van tehát a probléma? Minden jogállami lépés, ezt még az EU is elismerte.
Az állam törvény által hozta vissza az általa 12 évig átengedett pénzügyi vagyont, ami után ráadásul sokkal nagyobb államadóssága keletkezett. Mivel a visszavételkor senkit nem ért a jelenben károsodás, és nem is lehetett kisajátításról beszélni, így nincs is mit kompenzálni (és persze nézz már szét a világban, hogy máshol is megy ez). A tagok jogai a nyugdijra megmaradnak, csak már nem egy mega államadósság terhére.
Minden jogszerü, pénzügyileg pedig egyenesen szükségszerü, de ha ez nem így lenne, akkor fordulj Strasbourghoz, és vezess fel egy szuper vádiratot.

A demomgráfia belekeverése meg a következö lépéstévesztés, ugyanis a jövöbeli demográfiai helyzet lesz amilyen lesz, ezen a problémán a manyup semmit nem old meg.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy mutass már nekemk olyan polgárt, amelyik 65 éves koráig dolgozik (egészség és munkalehetöség teljes birtokában) - ergo a manyup tagok legalább 80%-a akkorát fog bukni mire benö a feje lágya, hogy az már késö lesz.

Ebböl is adódóan, meg abból is, hogy a közösségi költségeket (rokkant nyugdíj, korai nyugdíj, özvegyi nyugdíj) csak az állami rendszer állja, egyértelmü, hogy a manyup semmire nem megoldás. Elhiteti az egyénnel, hogy egymaga számít, mindenki más meg le van szarva - de ez is néphülyítés. Azért nem megoldás a manyup, mert az állam mindig el fog vonni annyi jövedelmet, amennyi a saját nyugdíj terhei kifizetésére kell. Ergo, ha kell, a manyup jövedelmet is át tudja majd folyatni teljesen legális adókkal a költsegvetésbe, majd onnan az állami nyugdíjba. Ezt hívjál államháztartási törvényszerüségnek.

A demográfiának ehhez csak annyi köze van, hogy ha nem lesz elég munkaerö (befizetö) akkor nagyot csapolnak majd le a manyup vagyonból/járadékból, ha meg lesz akkor kevesebbet, vagy semmit.
A rossz hír tehát az, hogy semmilyen konstrukcióval nem tudod kikerülni, hogy a kedvezötlen demográfia hatása a te pénztárcádon aztán ne csattanjon.

Az egyedüli kikerülési mód, ha nem itt koptatod magad az áltudományos ballibsi demagógiákkal, hanem ráfordulsz az asszonyra és annyit váhsz rajta, hogy a demográfia inkább elöbb mint utóbb 5 tizedesjegyet ugorjon.

septem 2011.01.03. 20:52:59

végig olvastam az observeren és a die welt-en is a kommenteket.

nyugodtan elkezdhet pityeregni a magát baloldalinak és liberálisnak képzelő csürhe. a welten 140 kommentből kb. 5 volt amelyik nem állt ki hazánk mellett.

az observer cikk-nél a nagy többség még csak meg sem említett minket, ők a wikileaksen rágódtak.

hogy mik vannak, mi?

annyira segghülyék ezek a hápogó herék, hogy az sem esik le nekik, hogy itthon a többség emiatt a tetű hungarofób hozzáállás miatt fordult el tőlük végleg, amit most újra csúcsrajáratnak.

Megfigyelo 2011.01.03. 20:53:19

@Desmond77: De joga van véleményt alkotni arról, hogy mi van épp Magyarországon? Vagy Kamcsatkában, bárhol. Joga van ezt a véleményét publikálni, akkor is ha ezzel a véleménnyel egyesek itthon nem értenek egyet? Akkor mi itt a probléma? Szabad ember, szabad sajtó - csak nem ezekkel van mégiscsak baj?

Kalmár 2011.01.03. 20:53:35

@Megfigyelo: Nekem több marad, mert dolgozok és 2 gyereket nevelek.
Most, hogy a Ratkó nemzedék rövidesen indul nyugdíjba, pont a dolgozó és gyereket nevelő családokat kell segíteni.
Először is a 2 szülő fizetését össze lehet vonni.
2-3 gyereknél már nem is fizetbnek szja-t.

Szánalamas ez a leggazdagabb hazugság, mert jön a február és mindenki látni fogja a számláján.
200.000 az átlagbér 1 főre, szóval kár a gőzért.
Ne erőlködj.
Így van és pont. Szar lehet látni, hogy nem a segélyeket tolják hanem a dolgozóket..ez van. Ez is egy fontos különbség a 2 oldal közt.

öcsi55 2011.01.03. 20:54:05

Mosolyogjunk ezen a zongoraművészen!
Nem tudja mit beszél.

Bert Sels 2011.01.03. 20:54:55

sziasztok!
en kulfoldon elek es megkerdeztem az itteni ismeroseimet hogy mi a velemenyuk a Mo-hirekrol (konkretan a bbc cikkrol). Erre legyintettek es annyit mondtak: "az ujsagok azt szeretik ha valami botranyszagu"
szoval en nemtom kinek van igaza ezzel a mediatorvennyel de ha valaki azt hiszi hogy itt ezeknek a hireknek nagy hatasuk van akkor oriasit tevednek. a legyintes szintet se uti meg...

ezek a dolgok hogy itt es itt megjelent egy cikk csak otthonrol tunik olyan nagy dolognak...

nah csak ennyi

nu pagagyí 2011.01.03. 20:58:28

@különvélemény: Nézd, amit betonba öntöttek azt nem lopták el.
Orbán másként dolgozik, törvényt hoz inkább az irányított pénzszórásról, így ebben a sumák rendszerben nem fog senki sem lebukni. Sajnos az ország sem fog épülgetni. Esetleg, ha a haverok nem akarnak mindent zsebre tenni, minden tök falu kaphat egy-egy szép szobrot az udvari művész manufaktúrájából, mondjuk Gömbösről mintázva.

sárkányfő 2011.01.03. 21:02:26

@Kalmár:
ja, megcsináltak, _félig_ vagy 80 kilómétert... 4 év alatt :D ez ám a teljesítmény! tudod mennyit ígéártek az 1998-as kampányban? 600 (hatszáz) kilómétert. erről ennyit.
a szocik, bár sokat és sokkal többet utat építettek, mint a fidesz, ott loptak ahol tudtak. ugyan miért kéne védenem őket? a fidesszel épp az a baj, hogy ugyanolyan szarok mint a szocik. vagy még rosszabbak, mert nyílt államosítást még ők sem mertek.

"Felépült Nemzeti, ja, miután félbehagyták a már elkezdett első verziót :) amire már elment 10 milliárd ft... és még ezt hozod fel? :) ez szégyen, orbán kisstílűségének bizonyítéka... lásd a mostani szegedi lézert... elkaszálja, csak mert nem fideszes a polgármester... ez nem hazaárulás? vagy a fidesza haza?
meg mire föl hozod a pár tízmilliárdos sportcsarnokot és hidat? az autópályák és metró százmilliárdokba kerülnek, ilyenek mondj.

gorcsev54 2011.01.03. 21:05:05

Én csak annyit szólnék hozzá, akár magántulajdon akár nem a MNYP , számomra teljesen mindegy én is az voltam bizony van hozam minden évben volt is,és visszalépek már csak a korom miatt is de a nyugdíj járulék az nem azonos az Szja val vagy más adókkal.Értem én 8% nem az államkasszába folyt ,hiányzott de arról az apró tényről sem kéne megfeledkezni ,hogy ennek okán a majdan nyugdíjba menő polgár az államtól csak 70% nyugdíjat kapott volna 30% a MNYP -tól (ha kevés akkor akkor kevés)tehát ami ma hiányzik az a jövőben ottmarad.Ez is egy tény.Meg az is ,hogy szükség van a lóvéra itt inkább a megoldás a felháborító pl.ha valaki marad a MNYP .ben akkor az fizessen adónak elkeresztelt 24% az államiba de nem kap érte 70 % de még csak 50 % hanem 0% sem.Szerintem ez is egy érdekes felállás.Azért kíváncsi lennék a most tapsikolók mit szólnának ha holnap különböző más dolgok is így változnának.

sárkányfő 2011.01.03. 21:06:21

@Kalmár: ja, az elrabolt vagyon nincs képük teljesen elkölteni, és az amúgy is államkötvényekben lévő részét nem lopják el. hű, ez ám a teljesítmény :) cserébe 20-30 év múlva lesz akkora hiánya a nyugdíjkasszának, hogy akkor nem nem 10, hanem sokkal több százalékban kell majd eladósodni, hogy ne dőljön össze az egész szar rendszer.

no de elkanyarodtunk... bár annyira nem is. a kettős mérce csak úgy világít a szövegeidből... ha Szapáry csökkenti az ország mozgásterét a maga a színtiszta becsület, de ha egy zongoraművész meri leírni azt, amit már hetek óta zeng az egész európai és amerikai sajtó, a konzervatív is, meg pár európai kormány is, az nyilván hazaárulás, ugye? :)

Dr. Verőköltő 2011.01.03. 21:07:39

Barátaim!
Az Ördög a részletekben rejlik! Olvassátok el törvényeket! Az apró betűt is! Egyébként ha valaki a M.Nemzetben mint olvasó fikázhatja a Maszop kormányt vagy A N.szavában a Fideszt, akkor miért nem teheti ezt meg külföldön? Mert az hazaárlás?? Ha valami szar akkor szar!

samer 2011.01.03. 21:09:26

@sárkányfő: Na ez szánalmas volt barátom, a metrót fel se hoztam volna a helyedben, a 4 metró az egyik legveszélyesebb beruházás a világon környezet védelmi szempontból, ráadásul a hülye szerződések miatt egy pénz szivattyú. Igen, néha tervezni is kellene, és nem ész nélkül csinálni mindent. 80%! Ennyi az adósság a bevételből! Miből akarsz lézert építeni? Az autópályát Orbánék indították el, nem a kedves elvtársak, amit ők indítottak (M6) olyan is lett mint a szocialista kormányzás 8 éve...

Megfigyelo 2011.01.03. 21:09:30

@gorcsev54: Azért ha az AB valamit is ad magára, ezt nem fogja annyiban hagyni - csak hát már nem lehet majd visszacsinálni a dolgokat...

jacksy 2011.01.03. 21:12:05

@Táskás Tóni:
Büdös, rohadó ország ? Igen "Nick Cohen, a lap szemleírója" megírta. Az Observer c. lapé. Ismerős neve van, nem ?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.01.03. 21:12:47

Mindkettőt angolra fordítom és elküldöm a Newsweeknek. Tessenek közfelkiáltással eldönteni, hogy a Newsweek melyiket hozza majd le.

(Még mindig nem tudom felfogni, hogy ez tényleg történik, pedig most már muszáj lenne.)

sárkányfő 2011.01.03. 21:14:40

@samer: hogy miből akarok lézert építeni te szerencsétlen? ami szűk egymilliárd ft-ba kerülne az országnak? mondjuk abból a 3.000.000.000.000 magyar forintból, amit elrabolt a fidesz!

samer 2011.01.03. 21:15:05

@gorcsev54: nem erről van szó! Akiket erővel beléptettek, nem kérdezték meg hogy akarják-e, ahogy most sem, azt tudni kell, hogy az állam az dókból pótolta ki a nyugdíj-kasszát, hogy fizetni tudjanak, és bizony az adósságállományt ez is növelte, mert volt hogy hiteleket is kellett felvennie.
Egy zenész meg zenéljen, mert nem tud semmit arról hogy mi volt itt az előző években ( vagy éppen jól tudta milyen útlevele is van?)

samer 2011.01.03. 21:15:40

@sárkányfő: Lúzer vagy barátom, eddig látsz csak...

Megfigyelo 2011.01.03. 21:15:57

@Kalmár: De nem 200.000-nél fordul, hanem 293.500-nál, ami már messze az átlagbér felett van...) 200.000 bruttónál havi 4440 Ft lesz a jövedelemcsökkenés! (137.920-ról 133.480-ra csökken a nettó.)

(L. a bérkalkulátort az "adozona.hu" honlapon.)

sárkányfő 2011.01.03. 21:16:04

A Nemzet Tollának embere...

vastagbor.blog.hu/2011/01/03/az_emberek_emberenek_embere_megmagyarazta

tényleg, az miért nem zavarja a jobbos elvtársakat, hogy egy gerinctelen puhatestű a haza köztársasági elnöke? ja, tudom: fideszes. az más.

sárkányfő 2011.01.03. 21:16:48

@samer: gondoltam, hogy érveid nincsenek :)

Kalmár 2011.01.03. 21:17:30

@Megfigyelo: Nme baj ha nem érted. Az emberek többet fognak keresni, te meg majd jól megmondod nekik, hogy rosszul látnak.

Bert Sels 2011.01.03. 21:17:57

szerintem a sárkányfő a legviccesebb elmebeteg itt :D :D :D 3 haziasszonybol 2 biztos ot valasztana :D :D

samer 2011.01.03. 21:18:47

@sárkányfő: A semmilyen érvre ilyen jár, az a pénz a nyugdíjakhoz kell.

Megfigyelo 2011.01.03. 21:20:33

@samer: A szóbanforgó zenésznek brit útlevele van, és joga van azt írni egy amerikai lapba, amit helyesnek tart. A lap meg lehozza, ha úgy gondolja, hogy egy világhírú és speciel Magyarországon született zongorista véleménye érdekli az olvasóit..

Kalmár 2011.01.03. 21:20:35

@samer: Mindenképpen jó lenne, ha a völgyhíd alól földet vinnénk az M6 alagutakra.
Ezzel mindkét beruházás létjogosultsága nőne:)))

nu pagagyí 2011.01.03. 21:21:44

@Kalmár: Te is külföldön élsz? Vagy csak a szomszéd faluba szoktál járni?

Autópálya: befejezték az M7-est, az M3-ast Polgártól Nyíregyházáig és Debrecenig, az M5-öst a határig. Megépítették a komplett M6-ost. Ezer kilométer feletti teljesítmény.
Állandó pocskondiázás mellett kifúrták a Duna alatt átmenő 4-es metró első ütemét, átadtak egy csomó környezetvédelmi objektumot: szennyvíztisztító, árvízi tárolók. Nem cseszték el az EU-s pénzeket: csatornahálózatok, panelfelújítás lett belőlük.Szerintem tisztességesen menedzselték az országot. A reformok persze hiányoztak.

Emellett persze egyesek loptak, de egyéni sportként, aki lebukott hűvösre került. Nem védték meg.

sárkányfő 2011.01.03. 21:21:55

@samer: mekkora tévedés. az adócsökkentéshez kell. ami persze csak a legjobban kereső kb 20%-nak valódi adócsökkentés. A költségvetési tanács kiszámolta: évente 500 milliárd ft az ára, adóbevétel-kiesésben. az 4 év alatt 2000 milliárd.
de azért csak hajtogasd a magadét :) debreceni stadionra van 12,5 milliárd, szegedi lézerre nincs 920 millió...

sárkányfő 2011.01.03. 21:24:42

@Bert Sels:
ha van konkrét kérdésed, szívesen válaszolok rá. nem hiszem hogy egyedül lennék ebben az országban azzal a véleményemmel, hogy pl. a nyugdíjpénzek elrablása államosítás, vagy hogy az új médiatörvény sajtószabadság-ellenes. pontosítok: az utóbbi véleményemmel egész Európában nem vagyok egyedül...

Bert Sels 2011.01.03. 21:25:11

@nu pagagyí: ha ilyen fasza volt minden miert buktak el majdnem 0 ra a valasztasokat? mert ahhoz hogy ez igy legyen egy csomo baloldalinak is a fideszre kellett szavazni. azok miert tettek...
hiszen itt volt maga a kanaan

Megfigyelo 2011.01.03. 21:25:32

@Kalmár: Speciel én nagyon jól fogok járni az új rendszerrel, csak hihetetlenül szégyellem magam, hogy szegény emberek szájából veszik ki a falatot, hogy nekem kisebb legyen az adóm, holott nekem így sincs panaszra okom. Meg is beszéltük a feleségemmel, hogy keresünk valami értelmes jótékony célt, pl. most indul a "szegények bankja", majd rendszeresen segítjük őket.

Bert Sels 2011.01.03. 21:26:12

@sárkányfő: felreertesz engem nem erint ez az egesz egyszeruen csak viccesseg alapon osztalyozom a kommenteket... es eddig te nyertel de ebben semmi rossz nincs szerintem

TomT 2011.01.03. 21:26:46

Mókás, ahogy egyesek próbálják a jelenlegi kormányt mocskolni azért a kétségbeesett (és itt-ott valóban mekkelek-stílusú) igyekezetért, ahogy próbálják a működőképességet fenntartani akkor, amikor a profi elődök nemcsak töküres kasszákat, de kötelezettségeket is hagytak bőséggel.
Felnőtt embereknek illene látniuk, hogy elsősorban nem most herdálják a "pénzünket", hanem a korábbi tolvaj banda lopott el mindent, jóelőre.

Ha pedig ez világos, és mégis mást kommunikálnak, akkor bizony feleljenek is érte, ha másként nem, egy új médiatörvény segítségével. Persze létezik az a csalafinta típus, aki ezt megoldja egy külföldön megjelenő "olvasói levél" formátummal. Innentől viszont a másik oldal szemére sem lehet vetni a hasonló megoldásokat. (Mégis káros mindkettő.)

Bert Sels 2011.01.03. 21:28:39

@TomT: ezzel az egesszel kulfodon senki SENKI nem foglalkozik valojaban. ezt en is es mas kulfoldon elo is eirta mar itt de ez senkit nem erdekel :D :D

Megfigyelo 2011.01.03. 21:30:17

@sárkányfő: A nagy nemzetközi lézer-projekt elpasszolása csak azért, mert nem tetszik Botka pofája - na ez tényleg hazaárulás - a magyar tudomány hosszutávú, soha-vissza-nem-térő lehetőségének elizéslése.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.03. 21:30:18

25 milliós bírságot az összes komcsi kommentelőnek!!!!!!!!!

HEIL VIKTOR!

különvélemény 2011.01.03. 21:35:29

@nu pagagyí:
Ez tiszta demagógia, erre mit válaszoljak?

Megfigyelo 2011.01.03. 21:35:30

@Kalmár: Az emberek többsége rosszabbul fog keresni, mivel az emberek többsége nem keresi az árlagbér mésfélszeresét. A gzerekek utáni témogatásnak meg semmi keresnivalója az adórendszerben, az egy gyereknek vagy jár vagy nem, de nem szabad, hogy függjön a szülő fizetésétől.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.03. 21:36:53

@Megfigyelo: viktorellenes vagy???
BÖRTÖNBE VELED!

HEIL VIKTOR!

(szíjgyártó már megmondta hogy mindenki jóljár, úgyhogy ha más a véleményed hazaáruló vagy!!!)

Bert Sels 2011.01.03. 21:41:47

@Megfigyelo: "A gzerekek utáni témogatásnak meg semmi keresnivalója az adórendszerben, az egy gyereknek vagy jár vagy nem, de nem szabad, hogy függjön a szülő fizetésétől."

Pedig ez belgiumban is igy van, de biztos ezek is hulyek kar hogy nem kerdeztek meg teged :d :D

nu pagagyí 2011.01.03. 21:43:27

@Bert Sels: Nem volt kánaán. Az emberek szerették volna, ha béke és nyugalom lenne az országban, és nem szüntelen árokásás.
Gondolták hogy a a Fidesz azért toporzékol, mert nagyon tudja mi kell a népnek.

Ehhez képest amint hatalomra jutott, rögtön kijelölte a fél országot ellenségnek és szabadrablást engedélyezett a hordáinak.

Itt az idő, hogy felcsapják a 3 millió emberrel lefolytatott konzultációk börbe kötött anyagát. Az emberek most is ugyanazt akarják. Ez a tehetségtelen, akarnok és tolvaj banda huzzon el a p*ba. Előbb-utóbb talán nyomatékosítják is ezt a kérést. Legkésőbb, amikor elfogy a rablott zseton.

Kalmár 2011.01.03. 21:44:56

@nu pagagyí:
Én itthon élek. Ezért is tudom, hogy megint olyan számokat írsz amiknek nem nézel utánna. 656 km gyorsforgalmi és autópálya épült együtt 8 év alatt.
NEM 1000 km fölött. (csak a pontosság kedvéért, tudod a tisztesség kontra hazugság.
A Fidesz 4 év alatt 186 km épített.
A 4 év alatt nem volt botrány a 8 év alatt annyi volt, hogy még jó pár évig tartani fognak a perek.
A metró miatt pedig már több 10 millárd visszafizetését rendelték el, mert nem volt szabályos közbeszerzés, hanem cimborák kapták a melót.
Olyan van ami nem volt botrányos?

különvélemény 2011.01.03. 21:45:02

@verőköltő bodobács: "Egyébként ha valaki a M.Nemzetben mint olvasó fikázhatja a Maszop kormányt vagy A N.szavában a Fideszt, akkor miért nem teheti ezt meg külföldön?"

Nos ez kb. olyan, mint ha a hétvégi asztalnál zsidózik valaki, vagy a nagy nyilvánosság előtt.
Ugye, hogy nem mindegy, nem hogy közönségében, de üzenetében is ég és föld a különbség?

Bert Sels 2011.01.03. 21:45:57

@nu pagagyí: biztos igazad van en nemtom innen tavolrol de nekem eleg eroltetetnek es hihetetlennek tunik az ervelesed. de hat sok dolog van ami hihetetlen es megis igaz...

gorcsev54 2011.01.03. 21:49:26

@samer: Azzal egyetértek a zenész az zenéljen.Azt is meg kellene nézni hányan léptek be önként, és igaz,hogy adóból kellett pótolni és növeli az államadósságot de mint írtam később viszont 30% csökkenti( ha normálisan működött volna, és azt se állítsa nekem senki , hogy most meg van oldva a hiány kérdése, főleg ha elszórjuk a lóvét.6-11 hónap 500 milliárd hiány növekedés (pedig MNYP. elvéve bankadó multi külön adó visszamenőleg.)Kemény 8 év lesz ez ha fél év alatt sikerült már ennyit összeszedni.Mint mondtam még mindig inkább a módszer a nagyobb baj, nem a MNYP. megszüntetése. Ez is egy kicsit számomra olyan hamis megoldást sejtet ,mint az ,ahogy a gyermek születést akarják befolyásolni , már most mérget veszek arra , hogy a nagy jövedelműek nem fognak 3-4 gyereket szülni(részben azért mert akkor elvesztik a jövedelmező állásukat,hacsak nem miniszterek, a verseny szférában biztosan) A másik kérdés értem kevés a befizető (de sok a fiatal munkanélküli is ) tehát ha többen lennének akkor sem lenne több befizető a jelenlegi adó rendszer sokkal inkább a fekete gazdaságba tereli a munkavállalók egy részét, a másik része pedig itt hagy bennünket.Még nem írtam én 768 lakosú város közeli faluban élek és a 20-30 év közötti fiatalokból "csak" 20 -25 tartósan külföldön él dolgozik a 30-40 közöttiekből is kb. 5 és azok nem ide fizetnek és a legszomorúbb hogy haza se akarnak jönni.Meg is értem mert nem mindenki hajlandó 70-90 ezerért dolgozni, mert ez nem Budapest a lehetőségek sokkal kisebbek.

hhh. 2011.01.03. 21:52:55

én csak azon gondolkozom, hogy ha ezt a cohen meg schiff gyereket legszívesebben pofánvágnám azért, amiket írt - akkor antiszemita vagyok?

ob.szerver 2011.01.03. 21:54:38

@Kalmár:

A Fidesz 4 éve alatt 9 km új autópályát adtak át. Igaz, emelett újítottak fel és elkezdtek építeni autópályákat.
Nem volt botrány? A százmiliárdos beruházások közbeszerzés nélküli odaajándékozása a Vegyépszernek, aki azelőtt soha nem épített autópályát, és sem szakértelemmel sem eszközparkkal nem rendelkezett hozzá az vajon mi?

Kalmár 2011.01.03. 21:55:48

@Megfigyelo: Szerencsére ennek a marhaságnak már vége. Az ilyen rossz gondolkodás vitt minket csődbe.
Nem baj, ha nem érted, hogy miért van helye az adózásban a gyerektámogatásnak.
A te elvtársaid a szociális rendszerben oldották meg.
Az sem rossz bár kicsit félő, hogy a sok Brendon nem fog dolgozni járni, hanem még több gyereket csinál a Vincsenzináknak.
Az meg tényleg furcsa, hogy nem tudod fölfogni, azt hogy CSALÁDI adókedvezmény jár a gyerekek után. 2 átlagos keresetű ember és 1 gyerek már komoly megtakarítás az eddigiekhez képest.Igen a gyerekeikből élőknek nem ad ez a kormány semmit. Végre. Ezért szavaztam rájuk.

Megfigyelo 2011.01.03. 21:56:29

@TomT: Orbán két dolgot vésett kőbe:
1. Jelentős adócsökkentést ad a felső-középosztálynak és
2. nem lesznek explicit "megszorítások".
Kész hazudni, lopni, ölni ezekért. Erdeteileg a deficitet (az államadósságot) akarta megnövelni, hogy abból csökkentsen adót, de Brüsszel nem hagyta. Így mindenféle illetlen trükkökre (rendkívüli adók, nyugdíjpénztárak lenyúlása) kényszerül. A megszorításokat így sem nem tudja teljesen elkerülni: 293.500 Ft bruttó alatt az éppen gyermeket nem nevelők nettója csökkennni fog - kivéve a közszolgálatot, ahol az igéret szerint kipótolják. (A rendkivüli adókat is végül közvetve a jónép fogja fizetni, persze.) A médiátörvényre nyilván azért van szüksége, hogy nehezebben alakuljon ki egy a politikájával joggal elégedetlen közvélemény. Ha belföldi ellenzéke még változatlanul gyenge is, magát és egyúttal Magyarországot hihetetlenül lejáratta a mérvadó nemzetközi közvélemény előtt. Azért fontos, hogy legyen nagy nemzetközi felháborodás és botrány, mert így talán nehezebben fog továbbmenni a nyilt diktatúra kiépítésének útján, ami különben logikusan következik az eddigiekből...

GGG77 2011.01.03. 21:56:51

Nem csoda, hogy Schifféhez hasonló levelek 90-94, 98-02, majd mostanában születtek. Mo.-on vmi csoda folytán ugyanis a jobboldali pártok képtelenek európai, demokrata, jogállamot tisztelő módon viselkedni. Nem mondom, hogy az MSZP-SZDSZ szent volt, dehogy volt az. De nem kellett szégyenkezni miattuk az egész világ előtt, nem úgy, mint most, amikor ez a felcsúti bugris játssza a királyt.

nu pagagyí 2011.01.03. 21:57:00

@Kalmár: A demokrácia már ilyen. Ha tender van, a vesztes megtámadja. Ezt szokták botránynak hívni a politikai haszonlesők. Orbán alatt ilyesmi nem volt és nem lesz. A Vegyépszert, mint emlékszel kijelölték, az meg a haszonból megvette a Magyar Nemzetet. Kb. így mentek a dolgok és hasonló építkezés várható ettől a négy évtől is. Persze minden leöntve szirupos nemzeti szósszal.
Autópályákat írtam, a dűlőutakat nem számoltam. Ezért a Te riposztod sem pontos, nem hiszem hogy Polgárig 186 km lenne az út, más meg nem épült.

Kalmár 2011.01.03. 22:00:28

@ob.szerver:
Aha úgy volt pont 9 km.
M5 Kecskemét-észak–Kiskunfélegyháza 1998 35 km
M0 Újpalota–Dunakeszi 1999 6 km
2A (J) Budapest–Vác 1999 32 km
M7 (B-3 sáv) Martonvásár–Székesfehérvár 2001 30 km
M7 (B) Balatonaliga–Zamárdi 2002 22 km
M3 Füzesabony–Polgár 2002 61 km
M30 Igrici–Emőd 2002 6 km

GGG77 2011.01.03. 22:01:21

@Megfigyelo: "Speciel én nagyon jól fogok járni az új rendszerrel, csak hihetetlenül szégyellem magam, hogy szegény emberek szájából veszik ki a falatot"

Respect, sajnos nagyon ritkán olvasok, hallok ilyet. A páromnak és nekem összesen kb 6000 Ft-tal lesz kevesebb mostantól havonta, és ez akkor sem változna, ha lenne gyerekünk! Ugyanis az új adórendszernek csak másodlagos eleme a többgyerekesek segítése, elsősorban a gazdagoknak kedvez, nekik már abban az esetben is, ha nincs gyerekük! Undorító, vérlázító.

Bert Sels 2011.01.03. 22:03:47

@GGG77: nem kell szegyenkezned! ezt mar sokan leirtak itt es en is hogy itt kulfodon:
1. igazabol senki nem fogalalkozik ezzel
2. nem hisznek el mindent automatikusan ami megjelenik az ujsagban (tudjak hogy annak az az erdeke hogy minel botranyosabb dolgokat lehozzon)
3. itt ellenervek is megjelennek nem csak az indexes nyivakolasok

de persze ha te szegyenkezni akarsz onerobol azt azert lehet, de nem kotelezo

Kalmár 2011.01.03. 22:03:55

@nu pagagyí: Feladom. Jó éjszakát.
Persze nem cél meggyőzni egymást.

Ilyen a demokrácia fogadd el, hogy most a jobboldal adja az ütemet.
Ez van.
Jó tiltakozást.

GGG77 2011.01.03. 22:04:09

@nu pagagyí: "Autópálya: befejezték az M7-est, az M3-ast Polgártól Nyíregyházáig és Debrecenig, az M5-öst a határig. Megépítették a komplett M6-ost. Ezer kilométer feletti teljesítmény.
Állandó pocskondiázás mellett kifúrták a Duna alatt átmenő 4-es metró első ütemét, átadtak egy csomó környezetvédelmi objektumot: szennyvíztisztító, árvízi tárolók. Nem cseszték el az EU-s pénzeket: csatornahálózatok, panelfelújítás lett belőlük."

Ennyi. Ha jól emlékszem 1998-2002 között 4 km autópálya épült, a panelban lakóknak mindössze pedig annyit üzent a Fidesz, hogy proliknak tartja őket...

Megfigyelo 2011.01.03. 22:04:13

@GGG77: Így igaz. A Fidesz a gazdagok (well, a gazdagabbak) pártja, amikor a lényegről van szó, és minden más hadova.

különvélemény 2011.01.03. 22:05:05

@GGG77: "De nem kellett szégyenkezni miattuk az egész világ előtt"

Szerencsére az említett levelek nem puszta rágalmazó/uszító levelek voltak, azok miatt egy percig sem kellett szégyenkeznünk ugye?
Lovagolj csak ezen a lovon, ha neked ez tetszik.

ob.szerver 2011.01.03. 22:07:23

@Kalmár:

Amiket felsorolsz azok félautópályák kiegészítése volt teljessé, harmadik sáv építése volt a meglévő kettő mellé, vagy félautópálya volt (a mai napig is az).

Megismétlem, hogy értsd: A Fidesz alatt 9 km TELJES, ÚJ autópályát adtak át.

GGG77 2011.01.03. 22:07:30

@Bert Sels: Ne aggódj, vágom, hogy a brüsszeli piacon nem a magyar médiatörvényről tárgyal Rasid és Jean.

Viszont, ahol a fontos dolgok dőlnek el, pl az EU folyosóin, ott igenis téma. És, tudod a görögöket se köpik szemen, nem mennek ki az ebédlőből, ha két görög bemegy, csak összesúgnak a hátuk mögött: "balkáni, megbízhatatlan taplók"
Ez mostantól nekünk is jár.

Bert Sels 2011.01.03. 22:10:05

@GGG77: jahogy te ezt tudod? jaaah hat az egesz mas ember! en nemtudtam hogy te ezeket ennyire jol vagod. jovan akkor megnyugodtam meggyoztel hogy te pontosoan belelatsz az EU folyosok lelkivilagaba!

:D :D :D istenem tobbet kene nekem kozetek jarnom nagyon viccesek vagytok jol szorakoztam koszi

Megfigyelo 2011.01.03. 22:12:43

@Kalmár: Hát 2 átlagos keresetú (200-200 bruttó) embernél egy gyerekkel majdnem neutrális eredmény (kb. 1 ezer Ft nyereség havonta) jött ki. Ezt azért nem nevezném "komoly megtakarításnak"...

Kalmár 2011.01.03. 22:13:06

@GGG77: 220 ezer bruttónál jár 6000 forinttal kevesebb. Gyerek nélkül.
Gyerekkel ez 11 ezerrel több.
Nem kellen ennek utánna járnod?
Sajnos ha csak átlagkeresten van az egyik fél a másik meg nem dolgozik és gyereket sem nevelm akkor nem ők a támogatott réteg.
Ha legalább átlagon keresel és gyerek is van akkor jár a támogatás, pont ez a lényeg. Kell a gyerek, mert összedől a nyugdíjrendszer. ha mindkét szülő melózik akkor egész sok jár.
3 gyereknél már nem is fizetnek jöv. adót.
Ez nem undorító vérlázító, hanem helyes.

gorcsev54 2011.01.03. 22:14:47

@Kalmár: CSALÁDI adókedvezmény jár a gyerekek után. 2 átlagos keresetű ember és 1 gyerek már komoly megtakarítás az eddigiekhez képest.Attól függ mit nézel átlagos keresetűnek(más vidéken és más Pesten ) azért kíváncsi vagyok két 90 100 nettónál mi az a komoly megtakarítás."Igen a gyerekeikből élőknek nem ad ez a kormány semmit." Ez sem igaz! Mert CSp kap.Igaz némi megkötéssel.De egyébként azzal egyetértek,hogy sokan vannak!De ebben az országban nagyon sokan felneveltek 2-3 gyereket mindenféle adókedvezmény nélkül (köztük én is ) és most azok szívnak egy kicsit (mert már nincs gyerek) pedig akkor is szívtak mert pont akkor volt szar a gyes szar a szocpol meg minden.És még valami ,lehet ,hogy a rossz gondolkodás vitt bennünket csődbe de nem valószínű,hogy mi gondolkodtunk rosszul és mi a biztosíték arra ,hogy ez nem oda vezet? Csak mert ők azt mondják?Mások mást mondanak.Mint írtam 500 milliárd 6-11 hónap!Pedig voltak extra bevételek!Tudom lehetne válaszolni kik az ők(értenek hozzá) és kik a mások.Én komoly közgazdasági szakemberekre gondoltam mivel olvastam véleményeket s nem kimondott szocikét.

burgener 2011.01.03. 22:15:22

@GGG77: Nagyon csendesen csak annyit, -rohad a belvíztől minden,
-emberek fagynak meg,
-áprilisban kibasznak 100.000 embert az utcára a lakásából
-eddig 8 kifejezetten jobboldali ismerősöm vesztette al az állását, mert kellett a hely a politikai seggnyalóknak

Hogy ez így mitől annyira jó némelyeknek, hogy a gatyaájukba élveznek gyurcsány hiányától,én sem egészen értem...

Megfigyelo 2011.01.03. 22:15:31

@hhh.: Az, Meg - őgy tűnik - nem tudod elviselni az igazságot, ami jellemgyengesegre utalhat, de ki lehet nőni...

Bert Sels 2011.01.03. 22:15:59

@Kalmár: inkabb nem keri a penzt csak szegyenkezhessen.

"fontos dolgok dőlnek el, pl az EU folyosóin"

:D :D :D ez mekkora modoros kocsmai szoveg :D :D :D kesz vagyok

trocadero 2011.01.03. 22:16:35

@Megfigyelo: azért vigyázz, mert pont az ilyen, úgymond "tapasztalatok" szülik az antiszemitizmust és cigánygyűletetet is.

Kalmár 2011.01.03. 22:18:42

@Megfigyelo: @gorcsev54: A családi kedvezmény csökkenti az adóalapot. Ez már egy gyermektől, és jövedelemkorlát nélkül érvényesíthető, mértéke egy és két eltartott esetén havonta és kedvezményezett eltartottanként 62 ezer 500 forint, három és több eltartott esetén havonta és kedvezményezett eltartottanként 206 250 forint.

GGG77 2011.01.03. 22:18:57

@Bert Sels: Már csak azt nem értem, ha szerinted Mo. ennyire frankó hely lett 2010 tavasza óta, nem tervezed a hazatérést ebbe az orbáni paradicsomba?

Ne válaszolj. Személyeskedni, ironizálni én is tudok, csak nem szeretek. De megfigyeltem, hogy miután a jobboldali megmondó emberek kifogynak az érvekből (és ez a dolgok természeténél fogva ripsz-ropsz bekövetkezik, miután védhetetlen az, amit Orbánék művelnek, immár 12 éve) azonnal váltanak sértegetésre/gúnyolódásra/komcsizásra.

GGG77 2011.01.03. 22:20:20

@Kalmár: Sajnos nem 220 ezer bruttóm.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:20:39

@különvélemény: Azok a levelek, sajnos, az igayságot tartalmazták.

Bert Sels 2011.01.03. 22:21:53

@GGG77: en nemtom hogy jo e ami otthon van vag sem en csak a kulfolddel valo peldalozast probaltam a sajat szereny tudasommal kiegesziteni. de en nektek drukkolok legyen minden jo es ugy ahogy szeretnetek otthon.

az hogy kozben jol szorakozok... hat azert meg elnezest

peace

Kalmár 2011.01.03. 22:22:45

@GGG77: Akkor nem csökken 6000-el. Ne kamuzz légyszives.
180 ezernél már csak 1000 forint a mínusz. Gyerek nélkül.
Gyerekkel majdnem 9000 plusz.
Ez van.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:24:37

@Kalmár: Szerintem az állam feladata az, hogy csökkentse a gyerekek közötti esélyegyenlőtlenséget, elvégre nem tehetnek arról, hogy hova születtek. Ez az új rendszer viszont épp növeli, tehát igazságtalan, és hosszabb távon a társadalom egészére is káros hatású, mert lefojtja a mobilitást.

hhh. 2011.01.03. 22:25:11

@Megfigyelo: igazság? az kevés volt, mindkét levélben. ellenben volt "ugly little state". ha emiatt valakit pofánvágok, attól még nem vagyok jellem-gyenge.

GGG77 2011.01.03. 22:25:48

@burgener: "hogy a gatyaájukba élveznek gyurcsány hiányától,én sem egészen értem..."
Orbánnak az elmúlt években sikerült olyannyira hiszterizálnia a választók egy jó részét, hogy azok még akkor is képesek a "haza győzelmének", a "kétharmados forradalomnak" örülni, amikor esetleg épp milliókat lop el a zsebükből (MANYUP), kiírt mindenféle demokratikus kontrollt (AB, KT), eltiporja a sajtót.

sárkányfő 2011.01.03. 22:27:47

@Kalmár:
egy fél órája még felháborodottan írtad, hogy a manyup szerinted piramisjáték. erre elmagyaráztam neked, hogy nem az, pont az ellenkezője. ellenben a valóban piramisjáték állami nyugdíjjal szemben építették fel.

aztán erre valahogy nem reagáltál :) de én biztos vagyok benne, hogy következetes vagy, és a piramisjátékokkal szembeni mély - és jogos! - ellenszenved miatt pont az ellenekzőjére fordult a véleményed :)

Bert Sels 2011.01.03. 22:27:53

@hhh.: lecsuknak ha megteszed :D

Filhipposz 2011.01.03. 22:32:03

@sárkányfő: Még komolyan senki nem közölte veled a szomorú tényt, hogy egy fasz vagy? Mikor volt Fészekrakó Program? Mikor volt Széchenyi-pénz? Mikor konszolidálták az önkorikat? Mikor éltek emberhez méltó színvonalon a tanárok (az állítólagos Megyó-féle béremelést hagyjuk, az HAZUGSÁG volt!)? Orbán idején voltak az igazi fejlesztések! Kisvállalkozók tudtak szállodát nyitni, kastélyokat újítottak fel, hidak épültek! MI A TÖKÖMRŐL BESZÉLSZ? Szerinted az M7 erőltetett ütemű építése a horvát határig a horvát vagy a magyar gazdaságot serkentette? Ébredj már fel, ember.

sárkányfő 2011.01.03. 22:33:09

Látom megy az "adócsökkentés"-ről a vita.
Ugye beleszámoljátok a különadók miatt a vállalatokkal közvetetten beszedett rejtett fogyasztási adót? Mert csak úgy van értelme...

360 milliárd ft a különadók mértéke. ez tízmillió fővel osztva 36 ezer ft / év. fejenként. átlagosan havonta 3 ezer ft csecsemőtől nyugdíjasig.
persze lehet reménykedni, hogy nem mind hárítják tovább :)

de akár vehetjük adóemelésnek a manyup pénzek államosítását is. ez egy egyszeri, 100%-os rendkívüli vagyonadó, a manyup pénzekre kivetve....

Filhipposz 2011.01.03. 22:33:33

@GGG77: Gondolom rárántottál a brére, miközben ezt az otrombaságot írtad, tesókám.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:34:40

@Kalmár: Stimmel. Ez havonta pont 10.000 Ft-tal kisebb jövedelemadót jelent. Ezért egy havi 200 eFt bruttó keresetűnél a nettó változás (az adozona.hu szerint) 1 gyerekkel havi 5500 pluszban. A másik kereső ugyanazután a gyerek után adókedvezményt természetesen nem érvényesíthet, igy (szintén 200 eFt bruttót feltételezve) az ő nettója 4400 Ft-tal csökken. Az eredő a már említett kb 1 ezer Ft (pontosabban 1100), pluszban,

Kalmár 2011.01.03. 22:35:27

@Megfigyelo: Nekem igazságos, hogy aki többet keres az többet adózik. 100ezer 16%-a pont a fele 200ezer 16%-ának.
Ez van. Ha olyan gyerekek születését támogatjuk akinek aszülei nem dolgoznak, hanem kihasználják a gyereket, az felelőtlenség.
Felelőtlenség a gyerekekkel szemben is akik nem tehetnek róla, hogy a pénz sosem válik iskola táskává, tejjé, süteménnyé.
Megy a nyerőgépbe, cigi és sör lesz belőle. Aki ezt támogatja azok miatt jutott ida a cigányság is. Tanulatlan, egyszerű nép, akiket méginkább elrontott, a féktelen segélyezési politika.
Nagyon jó, hogy vége ennek. Aki nem járatja iskolába a gyerekét, annak semmi sem jár, sőt egy idő után el kell venni a gyereket tőle, mert még veszélyezteti is. Ez a helyes út.
Amit ti csináltatok az gyermek ellenes.
Szégyen, hogy mennyi szenvedést okoztok vele. Sose jöjjön vissza.

Filhipposz 2011.01.03. 22:36:07

@Megfigyelo: Szerintem meg az az állam elsődleges feladata, hogy a közösséget építő polgárokat megvédje a közösség ellen dolgozóktól, legyenek azok bűnözők, segílykések,közveszélyes munkakerülők vagy idegen államok ügynökeinek segítői.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:37:20

@trocadero: Ezt ugyan nem értem, de nem is muszáj mindent megérteni. Talán nem is lehet...

sárkányfő 2011.01.03. 22:38:04

@Filhipposz: nagyon csúnyán beszélsz, hát mit fog így szólni az acél györgyike??

na ezt még elnézem kivételesen, ha ilyen trágárul folytatod, többet nem válaszolok.

A Széchenyi-pénz kiváló példa, többet költöttek a reklámjára, mint magára a támogatásokra. Azaz ez egy bújtatott fideszes önreklám volt, állami pénzen. Amúgy a a Széchenyi-pénz nem volt más, mint a korábban a minisztériumi hatáskörökben kiosztható fejlesztési pénzek összevonása egy alapba.

A többi is khm, megkérdőjelezhető, de mielőtt beleölnék több energiát a cáfolatokba, megvárom, hogy lehet-e veled értelmesen beszélni... így első látásra iszonyat elfogult vagy.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:40:18

@hhh.: Hát nem egy "uggly little state" amivé Orbánék Magyarországot tették? Szerinmtem is az!

Medvegyev 2011.01.03. 22:40:33

@Filhipposz: Rizsa.
Mármint a közösséget építő polgár. Ez itt 10 millió egoista országa.

Megfigyelo 2011.01.03. 22:42:27

@Filhipposz: De finoman körülirva zsidózol!

Filhipposz 2011.01.03. 22:42:53

@sárkányfő: Verd már ki, mielőtt kommentelsz, jóbarát! A multik arra hárítják át a különadót, akire lehet. Nem kötelező tecsóben vásárolni, senki nem kötelez, hogy újabb fölösleges szart vegyél a médijában, pedig hülye azért vagy. A termelő multikat (autóipar, high-tech ipar, autógumi, stb) nem érinti az adó, ezek továbbra is az export húzói maradnak. Hol itt a probléma?

gorcsev54 2011.01.03. 22:43:49

@Kalmár: Hát igen valóban : Pl egy 140 bruttót kereső 2 gyermekes most hirtelen nem emlékszem pontosan az 147 nettót kap egy 140 bruttót kereső gyermek nélküli 97 000 nettót kap (szuperbruttó játszik bele)eben csak az az érdekes hogy a 2 gyerekes többet kap mint eredetileg a bruttója, aki meg felnevelte a gyerekét (már termeli a nyugdíját, meg saját maga is ) vagy felsőoktatásba jár az meg fizessen. Tudom kicsit hülyén hangzik de azért van különbség az között ,hogy valakinek "még nincs" vagy valakinek "már nincs" gyereke Nem kibaszás ez egy kicsit azzal szemben aki már felnevelte, mint írtam mindenféle kedvezmény nélkül Csak így röviden fogalmazva. és mit gondoltok ,hány 56- 57 éves ember keres bruttó 140 ezret vagy azoknak nem kell élni? Ahelyett ,hogy nőne a jövedelmük folyamatosan csökken ?!Meg lehet nézni a 2012 táblázatot is.Talán azért valahogy kicsit másképp kellene .Nem?

hhh. 2011.01.03. 22:43:57

@Megfigyelo: ja, hogy így érted...nem kéne keverni a szezont fazonnal. lehet "ugly little fidesz-kdnp kormány" - de ez nem az ország!

Kalmár 2011.01.03. 22:44:09

@sárkányfő: Te vádolsz elfogultsággal másokat?? Nana ne csináld, mert szétröhögöm az agyam.
Csak a közvetlen környezetemen tudok egy iskola tető ráépítést és aszomszéd kisvárosban egy öregotthont amit ebből építettek. Biztos pont itt van az a sok Fideszes haver....
Ráadásul az egyik településen a helyi szoci elnök a polgármester.
De járom az országot és láttam Tokajban, Egerben is ilyen beruházásokat.
Gyenge legenda ez a reklámtöbbmint a támogatás duma.
Te elhiszed magadnak??
Az baj.

Bert Sels 2011.01.03. 22:45:06

hat annyira jo vagytok hogy nem birok elszakadni innen :D :D

eszmeletlen jo dumak vannak

Filhipposz 2011.01.03. 22:46:04

@Megfigyelo: Nem értem, miről beszélsz, nem csak a Moszad segítői bujkálnak közöttünk, bár kétségtelenül ez a legismertebb, mert a Moszi nem is tagadja. Ez az egész egyébként sem etnikai kérdés, azok próbáltok belőle azt kreálni, akik el akarjátok terelni a figyelmet a lényegről.

Bert Sels 2011.01.03. 22:47:16

@Kalmár: Anyamek is abbol inditottak vallalkozast azota is megelnek abbol, pedig az SZDSZ re szavaztak :D :D

Megfigyelo 2011.01.03. 22:48:16

@hhh.: Sajnos egyre inkább az ország is "ugly": fejétől bűzlik a hal.

Filhipposz 2011.01.03. 22:50:43

@Medvegyev: Rendben, bár nem értek veled feltétlen egyet, de pontosítok. Vannak, akik építő munkát végeznek az életben, nem feltétlenül magasztos célzattal, lehet, hogy csak azért, hogy a családjuk biztonságát megteremtsék (bár ma már ez is magasztosnak tűnhet). És sajnos sokan vannak, akinek az élete arról szól, hogy valamilyen formában élősködnek az előbbieken. Ha ez utóbbi csoport még ráadásul több gyermeket is szül, az már arcátlan provokáció szvsz. Miért lenne erkölcsös/igazságos az állam részéről, ha ezt a jövőkép nélküli magatartást támogatná?

Megfigyelo 2011.01.03. 22:51:54

@Kalmár: Nem szocialista találmány a progresszív adózás: akinek több van, az relatíve nagíobb összeget is tud anélkül nélkülözni, hogy a legfontosabb szükségleteiben hiányt szenvedjen. Minden nyugateurópai országban progresszív jövedelemadó van, csak itt a "Vadkeleten" létezik egykulcsos adó - ez a szegények kirablásának eszköze.

Jó éjt!

guy2 2011.01.03. 22:52:45

A mostani kormánypárt csak egy normális lépést tett, azt sem az emberek, hanem az állam javára - visszaszedte a nyugdíjak nagy részét. Bár elérhette volna azt is, hogy a magánnyugdíjénztári befizetéseket kivonják a hiányból, de nem tette - nyilván mert ők akarják elkölteni a pénzeket. A többi csak a cirkusz része. Most már jól jönne egy kis kenyér is, de tartok tőle, hogy a segíts magadon, Isten is megsegít elvet követi a mostani banda is.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.03. 22:55:37

Na végre! A legszánalmasabb fajta az árulkodó, a saját anyját is feljelentené az ilyen. Az ilyeneket külföldön is fel lehetne keresni esetleg.

Filhipposz 2011.01.03. 22:56:01

@Megfigyelo: Egy szabad kontinensen élünk. El lehet innen menni. Sok haverod jött már vonyítva vissza Hollandiából, Spanyolból, Izraelből, kérdezd meg őket, milyen érzés lepattanni egy olyan közösségről, ami ismeri az érdekeit, és meg is védi azokat.

Bert Sels 2011.01.03. 22:56:29

@hhh.: igen ez igy szokas nyugaton! dehat a kelet az kelet :D

Bert Sels 2011.01.03. 22:58:42

@Bert Sels: szerintem nincs meg egy olyan orszag aki a sajat hazajat moszerolna mashol, de hat ezek vagyunk igy kell elfogadni magunkat

Filhipposz 2011.01.03. 22:59:35

@Megfigyelo: RÖHÖG a vakbelem, és közben üvöltve hányok. Amikor a tótok bevezették az 1kulcsost, minden liberális rohadék arról magyarázott, hogy bezzeg a szomszédok milyen ügyesen ide tudják vonzani a tőkét stb stb. Most, hogy mi is kénytelenek vagyunk ezt a valóban furcsa rendszert bevezetni, megint veritek a fikátokat. Milyen érzés az égbe hugyozni, aztán aláállni, barát?

sárkányfő 2011.01.03. 23:01:58

@Filhipposz: olyan szép szavakkal írsz, hogy nem vagyok méltó rá, hogy szóba álljak veled :)

@Kalmár: egész biztos lehet említeni sok konkrét példát a megvalósult támogatásokra. ezt senki nem cáfolta. nincs az a szar kormány, ami ne tudna legalább néhány jó dolgot felmutatni 4 évműködéséből. ezzel együtt amit írtam igaz: a Széchenyi pénz a korábban minisztériumokba szétaprózott támogatások összevonása, tehát nem plussz pénz, ja és hatalmas része ment el reklámra, pl. teleplakátolták óriásplakátokkal az országot, meg tv-reklámok ezerrel, hónapokon át stb. Pedig a cégek nem olyanok, hogy ne keresnék maguktól az állami támogatás lehetőségét...

Amit előbb írtam, arra nem válaszoltál, gondolom hallgatással fejezted ki egyetértésedet :)

futyulos barack 2011.01.03. 23:17:39

"The latest news is indeed alarming. Tolerance levels are extremely low. Racism, discrimination against the Roma, anti-Semitism, xenophobia, chauvinism and reactionary nationalism - these symptoms are deeply worrying. They evoke memories that we have hoped were long forgotten. Many people are scared."

Ismetlem nem irritalt meg politikus ennyire mint OV de ez nem mas mint hangulatkeltes.
Egyik itelkezo nemzet mentes sem a rasszismustol sem az idegengyulolettol, csak mashol csendben allattomban van megengedve.

balfek: ezek az orszagok jol teszik hogy szolnak amikor szolni kell, de ebben a formaban visszataszito. Szegyenletes ami most otthon(!) megy de ha valakinek nem tetszik akkor otthon kene szerintem szoljon. A kulfoldi megfigyelok Mo-n is ott vannak, ha otthon szolsz, ki hallatszik.
Masteszt schiffnek sem szakmajaba sem a mindennapi eletebe nem vag a dolog ezert egybol a WP-hez fordulni egyszeruen jellemtelen.

gorcsev54 2011.01.03. 23:18:51

@guy2: Hogy is van az adó törvény?! Csak a megszerzett jövedelem után kell fizetni szja. Hogy lehet a szuperbruttó a megszerzett jövedelem? Amikor az igazi bruttó meg van szorozva 1.27 és az az adóalap.Tudom nem a Fidesz vezette be. Ez nem csalás átverés? Kiszámolta valaki ,hogy mennyi a nettó ha a bruttó nincs megszorozva 1,27 .Mennyi is az a 16% kulcs ? Nem 20% vagy több?És mennyi lesz amikor az alkalmazotti kedvezmény is megszűnik ? Akkor hány % lesz az adó?És mennyire fogja ez hátrányosan érinteni a kisebb jövedelműeket.Igaz a szorzó is csökken egy picit. Mennyit fognak veszteni a gyermeket valamilyen oknál fogva nem nevelő 140 200 bruttót keresők havonta?

balambher 2011.01.03. 23:22:58

Előrebocsátom, hogy nagyon nem szimpatikusnak tartom Schiff levelét. De. Annak a sok okostojásnak, aki azt firtatja, hogy Schiff miért ment el innen, üzenem: azért, mert anno Aczél hívatta, és közölte vele, hogy "Schiff elvtárs, itt magának nem fog babér teremni" - merthogy volt már egy Kocsis Zoltán és egy Ránki Dezső. Nem tudom, ki mit tett volna az ő helyében, ő disszidált, és világhírű művész lett belőle. Ettől persze még írhat butaságokat, de mondjuk érdekes lenne megkérdezni az itthon maradt Kocsist, ő mit gondol, olyan jó-e itt lenni Orbán alatt...?

Bert Sels 2011.01.03. 23:26:42

@balambher: "Annak a sok okostojásnak, aki azt firtatja, hogy Schiff miért ment el innen,"

szerintem ezt nemhogy sok de senki nem firtatta...

de azert jo hogy leirtad :D

GGG77 2011.01.03. 23:31:02

@Filhipposz: Képtelen vagyok azokban a szijjártói "magasságokban" szárnyalni, ahol te. :)

GGG77 2011.01.03. 23:36:07

@futyulos barack: "egybol a WP-hez fordulni egyszeruen jellemtelen."

Szerintem meg pofán köpni a demokráciát, az a jellemtelen.

GGG77 2011.01.03. 23:38:30

@Filhipposz: "vagy idegen államok ügynökeinek segítői"

:) :) :)
"Az ellenség keze ide is betette a lábát!"

fitball 2011.01.03. 23:42:52

@GGSzeretnéd mi??G77:

Kalmár 2011.01.03. 23:58:58

@sárkányfő: Sajnos már nem tudom mire gondolsz. Annyi zöldséget írtál, hogy afelére válaszoltam8feleslegesen) amási kfelén még most is csodálkozok....:)
Megnyugtatlak, az eddigi kommentjeidben nem találtam egy részmondatot sem amivel egyetértenék.

sárkányfő 2011.01.04. 00:15:47

@Kalmár: akkor bemásolom újra, biztos nehezen találnád meg, bár neked címeztem :) íme:

"egy fél órája még felháborodottan írtad, hogy a manyup szerinted piramisjáték. erre elmagyaráztam neked, hogy nem az, pont az ellenkezője. ellenben a valóban piramisjáték állami nyugdíjjal szemben építették fel.

aztán erre valahogy nem reagáltál :) de én biztos vagyok benne, hogy következetes vagy, és a piramisjátékokkal szembeni mély - és jogos! - ellenszenved miatt pont az ellenekzőjére fordult a véleményed :) "

úgy is kérdezhetném, egyetértesz-e saját magaddal? hogy a piramisjáték önmagában rossz dolog, és attól távolodni jó? :)

gerdo 2011.01.04. 00:29:14

Ugyan mar, barkinek van joga kozolni barmit barhol. Itthoni lapokban is olvasni epp eleget errol a temarol. Kulfoldi lapok pedig szeretnek magyar emberek szajabol hallani dolgokat: mert ez igy hitelesebbnek tunik. Ezen tul, kis orszagkent a kulfold velemenye (elsosorban Europa) fontos es ezert resze a politikanak, ezt tudomasul kell venni.
Ellenben: egy nagyon is valodi kulfoldi nyomast hazai aknamunkara fogni csak azt a celt szolgalja, hogy a kormany a hazai kozvelemeny egy reszevel elhitesse: az EU igazabol imadja a mediatorvenyunket, de ezek a budos (magyar) komcsik az EU-ba is beferkoztek es ott keverik a szart!
Hat nem.

Ianas 2011.01.04. 00:41:07

@Kalmár: Én megértem, hogy ha mondjuk Te ki óhajtasz szállni a "piramisjátékból", de nekem miért kell ugyanezt tennem, ha nem hiszem el a narancsszínű hazugságot? Miért nem dönthetek SZABADON? Értsd: úgy, hogy nem szívom meg jobban, mint ahogy az adott rendszer megszivatna amúgy is (tehát pl. fizetem az ún "nyugdíj hozzájárulási adót", de nem kapok érte lófaszt se majd, hiszen "kiírtam magam a rendszerből" vs. esetleg csődbe megy a MNYP. Az utóbbi vállalható kockázat, az előbbi zsarolás.)

Kalmár 2011.01.04. 00:45:56

@sárkányfő: Ja ez? Ne viccelj. Azért mert te elmagyarázod, attól még az.
Tiszta röhej, hogy annak a járuléknak egy részét, amiből nyugdíjat fizetünk, odaadják pár brókernek.
A hiányzó pénz helyét hitelből és extra adókból pótolják. Köszi. Nekem ez rohadt sokba kerül. Már ezerszer leírtam, hogy előtakarékoskodni, az elosztó kirovó rendszeren felül kell elkezdeni, mert szegények vagyunk. Egyszerűen nem bírja el az ország, azt hogy 20 év múlva esetleg kevesebb nyugdíjat adjon cserébe pedig most eladósodjunk.
Ráadásul ezek a pézintézetek nem adnak garanciát. A biztosításaik nevetséges összegekre szólnak. Sok példa van rá, hogy amíg csak beszedni kell a pénzt, addig itt vannak, amikor fizetni kell kezdeni akkor eltűnnek. Pont mint a piramisjáték.
Hát ennyi. Jobb nekem, ha nem terhelnek akkora adóval, cserébe majd én kiegészítem a nyugdíjamat.
Ráadásul a tulajdonosi körben sok szoci elvtárs van. Őrájuk bízzam a jövőmet??
Neeeee

Kalmár 2011.01.04. 00:48:50

@Ianas: SZABADON léptél be?
Én nem. Bűn volt félretenni a pénzt és hitelből pótolni. Emiatt van minden emberre jutó 2 milliós adósságunk.(többek közt)Azt ki fizeti vissza?
Hidd el semmivel nincs több pénzünk ettől. Ballal gyűjtöd, jobbal 2x kiadod.

Kalmár 2011.01.04. 00:52:07

@Ianas: Nem vállalhatod ezt a kockázatot, mert a befizetett pénzed nem a tied. Ebből kapnak nyugdíjat a mostani nyugdíjasok. Valaki kitalálta, hogy legyen ez innentől a tied, de fizess több adót, meg hitelt vegyünk fel.
Most ezt csinálják, hála isten vissza.
Bűn volt meglépni a kötelező mnyp-at.

Ianas 2011.01.04. 00:54:29

@Kalmár: Az tény, hogy szarul lett kialakítva. Szerintem graduálisan kellett volna csinálni, első években csak 1-2%, aztán a duplája, és ahogy haltak volna ki a kirovó rendszerbeli nyugdíjasok, úgy növelni a MNYP-ba folyó kifizetéseket. De ettől még a rendszer nem az ördögtől való.

Ellenben hogyan szavatolja az állam azt, hogy a nyugdíjad bárminemű (értsd, akármilyen) arányban lesz a befizetéseddel? Tfh. fizetsz havi 100000Ft-ot (plusz infláció), majd 5 évvel nyugdíjba lépésed előtt elveszíted az állásod, és mert épp olyan a gazdasági helyzet, nem találsz, csak olyat, ami mondjuk minimálbért ad. Hiába fizettél évtizedeken keresztül sokat, általában az utolsó pár évet veszik számításba (miért is?)...

Én nem tudom. A bankokkal, brókerekkel stb. kapcsolatos zsigeri előítélettel meg amúgy sem tudok semmit kezdeni, ez nagyjából annyira értelmes, mint zsidózni meg cigányozni. Zéró produktív.

Kalmár 2011.01.04. 01:01:14

@Ianas: "Én nem tudom. A bankokkal, brókerekkel stb. kapcsolatos zsigeri előítélettel meg amúgy sem tudok semmit kezdeni, ez nagyjából annyira értelmes, mint zsidózni meg cigányozni. Zéró produktív."

Ezt mond annak a sok millió embernek aki elveszítették egész életük befizetéseit Braziliában nemrég.
Azoknak akik az USA ban ugynígy jártak.
A MADOF károsultjainak, azoknak akik emlékeznek rá, hogy itthon a nyugdíjpénztárak 70%-a csődbe ment a háború után a világválság miatt.

Gusztustalan, hogy a nácikkal húzol párhuzamot. Nem válaszolok többet neked.
Szélsőséges alakokkal nem tárgyalok.

Ianas 2011.01.04. 01:01:46

@Kalmár: Elég sok minden van még abban a fejenkénti 2 milkában.

Nem, nem önként léptem be, de ha választhattam volna is MNYP-ba lépek (mint hogy bankban is szívesebben tartom a fizetésemet mondjuk, mint hogy politikusokra bízzam, akár zsidó a bankár, akár üzbég. Szerencsére a kommunizmus óta csak részben turkálhatnak a zsebemben dicső politikusaink, az adókat meg a pénzrontást leszámítva.)

A MNYP visszalépésről meg csak annyit, hogy ez megint nem más, mint egy jól elherdálható egyszeri bevétel, amit annak megfelelően jól el is fognak herdálni. Ezt nem a Fidesz felé érzett előítéleteim mondatják velem, hanem a tapasztalat: az állam rossz gazda, mindig, mivel a "szolgái" sosem személyesen motiváltak a sikerében (igen, még ennek a kormánynak a tagjai sem.)

eino. 2011.01.04. 01:02:57

Schiff András valóban tehetséges, az ország pedig a tenyerén hordozta. Miután itt kitanult és lelépett. Biztos azért írta meg ezt a levelet, mert agyba-főbe verték Magyarországon, leköpdösték, a magyarok csak ,,na mi van, zsidó" megszólítással kezdenek vele beszélgetést, sárga csillagos matricát ragasztanak a hátára, hátrányt szenved a származása miatt, nem is engedik itt színpadra.
Igaz ebből valami? Ha igen, szomorú, tenni kell ellene. Ha nem... Egy ügyes, szemét zongorista a levélíró.

Ianas 2011.01.04. 01:06:33

@Kalmár: Nem. Nem Te közted és a nácik között vontam párhuzamot, hanem az előítéletek között, ami nem vezet sehová. Sajnálom, ha élesen fogalmazok, sík ideggé tesz az egész téma, hogy ki tudja mennyit kell majd sorban állnom azért, hogy ne az én nyugdíjamból fizessék ki kedves jó Szalai Annamarink sminkkészletét, vagy mit tudom én.

Bocsánat.

Persze nyilván én is előítéletes vagyok, sokra nem is megyek vele :)

sárkányfő 2011.01.04. 01:08:58

@Kalmár:
Nem attól piramisjáték, mertén mondom, hanem azért mert az. Képes vagy felfogni mit jelent ez a szó? Nézzél már utána...

Odaadják "brókernek"? Ja, aki köteles minimum 50%-ban állampapírba fektetni. Miközben az államnak adott pénz teljes egészében elveszik. nem hogy aktív vagyonkezelés nincs, de passzív sem. Simán felélik.

Tulajdonosi körökben sok szoci :D A legnagyobb az OTP-s pénztár, szerinted Csányi szoci? :D

De mindegy is olyan sok butaságot írsz, hogy képtelenség mindre válaszolni. Azért az szépségdíjas, hogy nem vagy képes felfogni, hogy az állami rendszer a piramisjáték, nem a magán :) Gratula, sokat érthetsz a világból :)

Ianas 2011.01.04. 01:09:23

@eino.: Pedig csak kellett, hogy legyen valami oka, hogy nem itthon van. Pl. mert megfizetik. Tudod, piac. Ha itt nem veszik meg az árumat, és megveszik Kambodzsában, vagy csak simán kétszer annyit adnak érte, akkor ott adom el. A hazaszeretet és a hülyeség közé nem tennék egyenlőségjelet a helyedben, mivel csak lejáratod vele a szót.

sárkányfő 2011.01.04. 01:10:16

@Ianas: ez a kötelezőségre való hivatkozás hülyeség.

Az állami rendszer talán nem kötelező? Akkor meg?

A kötelező autó-biztosítás tán nem kötelező?

Ianas 2011.01.04. 01:11:43

@sárkányfő: Szerintem nyitott ajtón dörömbölsz. :) A kötelezőség engem hidegen hagy. Csak válaszoltam Kalmárnak, de ő most megsértődött, amit sajnálok. Nem szeretek fölöslegesen gépelni.

sárkányfő 2011.01.04. 01:19:31

@Ianas: nem vitatkozásnak szántam a reagálást, hanem kiegészítésnek. felfogtam mi az álláspontod, elég világosan fogalmaztál :)

a pénzt meg csakugyan elherdálják: az adócsökkentést finanszírozzák vele. amíg tart a lóvé... 2014-ig jól fog mutatni :)

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.01.04. 05:55:59

Végre egy józan hang! Végre nem csak a birkák kórusát hallani. De jó látni, hogy a blogom nincs teljesen egyedül a hülyeség elleni, néha reménytelennek tűnő küzdelemben!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 06:53:53

Shiff ANDRÁS igenis véleményt mondhat és kifogásolhat, sőt Ő VÁLASZTHAT egy választáson!!!!!!!!!Nert nemcsak magyarul beszél, hanem Magyarországon született és itt adózott és adózik!

AKIK meg a határon túl magyarul beszélnek és most " térdepelnek" magyar állampolgárságért AZOKNAK KUSS!!!!!!!!! a szavazáskor és véleményszbadságkor, mert NEM ITT ÉLNEK ÉS NEM ITT ADÓZNAK!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 06:55:24

SCHIFF Andristól elnézést, hogy egy C betüvel megrövidítettem a nevét amivel MAGYARORSZÁGNAK sok dicsőséget hozott. (nem úgy mint a határon túli magyarul röfögő szőrőstalpuak)

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 06:57:37

Csak figyelmeztetésképen az itt röfögő eltévedt Fidesz Disznóknak
Nehogymá' elfelejtsük szar Nemzeti Banda pl.:
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Nyilván óriási lehetne a lista!
Nemm beszélve a rengeteg mutyiról...
A mindenkori ellenzéknek ez az egyik alapvető feladata is!
rákai filip egyébként buzi :-))))

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:05:28

A Sok rohadt Szőrőstalpú magyar- már ott toporog a követségeken az ÁLLAMPOLGÁRSÁGÉRT!!!!!!!---utána egyből mehet KINYALNI EGY NEMZETI GONOSZ TÖRPE FOTÓ SEGGÉT!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:06:18

A Sok rohadt Szőrőstalpú magyar-Romániában már ott toporog a követségeken az ÁLLAMPOLGÁRSÁGÉRT!!!!!!!---utána egyből mehet KINYALNI EGY NEMZETI GONOSZ TÖRPE FOTÓ SEGGÉT!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:09:05

Csak figyelmeztetésképen az itt röfögő eltévedt Fidesz Disznóknak
Nehogymá' elfelejtsük szar Nemzeti Banda pl.:
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Nyilván óriási lehetne a lista!
Nemm beszélve a rengeteg mutyiról...
A mindenkori ellenzéknek ez az egyik alapvető feladata is!-az emlékeztetés...
rákai filip egyébként buzi :-))))

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:27:42

Schiff ANDRÁS igenis véleményt mondhat és kifogásolhat, sőt Ő VÁLASZTHAT egy választáson!!!!!!!!!Mert nemcsak magyarul beszél, hanem Magyarországon született és itt adózott és adózik! és Magyarországnak világ hírnevet szerzett!!!

AKIK meg a határon túl magyarul beszélnek és most " térdepelnek" magyar állampolgárságért AZOKNAK KUSS!!!!!!!!! a szavazáskor és véleményszabadságkor, mert NEM ITT ÉLNEK ÉS NEM ITT ADÓZNAK!!!!!

basa1 2011.01.04. 08:02:16

Lehet siránkozni, de: a választásban részt vevő lakosság többsége szavazott a Fideszre. Pont. Most négy évig ők csinálják. Ez a demokrácia. Majd ha nem tetszenek, 4 év múlva a többség elküldheti őket is, mint ahogy az már egyszer megtörtént. Addig tessék dolgozni!

Csak Norris 2011.01.04. 08:19:27

@Megfigyelo: Ezekszerint én is bármi blődséget leírhatok(hattam a törvénymódosítás előtt), csak mert szabadon nyilváníthatok véleményt?
Tegyük fel bárki kimehet amerikába miután vízumot kapott, és irogathat mindenféle sajtónak következmény nélkül, tegyük fel Bina Laden igaza mellett kardoskodva?

Csak Norris 2011.01.04. 08:21:25

@Nemzeti Gonosz Törpe: Mórnak is országos hírnevet szerzett a két mészárló...

Amstettennek pedig a rém...

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 08:40:22

@Desmond77: ennyit értettél meg az írásomból?---na ez az...a szövegértelmezés nincs meg csak ált. másodikos szinten ( a Fityiszben főleg)
Leülhetsz..egyes és mehetsz büntetésből 10 Fidesz segget kinyalni!

Csak Norris 2011.01.04. 08:59:22

@Nemzeti Gonosz Törpe: Tévedsz, nem vagyok fideszes, sőt szavazni sem mentem, mert 1000 km-ről szartam le. Utálom kviétel nélkül a magyar politikusokat. El is mentem onnan pont miattuk és a hozzád hasonló ugató kutyák miatt, csak annyi a különbség, hogy Hajó Úr lejáratja az országot, én meg sem 4 éve sem most nem nem nyafogok külföldön hogy "jaj, milyen szar otthon"....

Az meg hogy a hasonlatban az iróniát nem érted, a saját szegénységi bizonyítványod. Szerintem te még fel sem fogtad.

laci_52 (törölt) 2011.01.04. 09:01:31

@Ianas: Ő dönti el, hol él, de ha nem itthon, ne írjon és pofázzon hülyeségeket az országról, mert azzal árt Magyarország hírnevének. Az ilyen megnyilvánulások a hazaáruláshoz állnak közel!

Dr Betty Boop 2011.01.04. 09:06:42

...és tanuljon meg magyarul minden nagy tekintélyű nyugat-európai lap.

Ianas 2011.01.04. 09:11:07

@laci_52: Ami baj, hogy nem ír hülyeséget. Ez egy magánvélemény, amihez bárkinek joga van. Viszont érdekes lenne megszámolni, Orbán hányszor szaladt ki külföldre Magyarországról panaszkodni az Átkos 8 Esztendő alatt.

Vagy vegyük csak a Fidesznek az "ország helyzetét értékelő" (értsd: a forint értékének rontását célzó) nyilatkozataikat. Na az már felér egy hazaárulással a szememben.

Ennyit erről.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 09:11:13

@laci_52: haver, nem az a gonosz tetu, aki felemeli a wc tetot, hanem az, aki telerakta, oszt nem huzta le a materiat...

futyulos barack 2011.01.04. 09:22:35

GGG77:
"Szerintem meg pofán köpni a demokráciát, az a jellemtelen. "

nem vagom az osszefuggest, miert a "vagy-vagy"
Ki beszel itt arrol hogy nem az. Sot, ki beszel itt egyaltaln a fideszrol. A magyar szuletesurol van szo aki 10 eve kivandorolt, es nemcsak undorito kisgyerek modjara a tanitonenihez megy arulkodni hanem mindezt azert is teszi mert sem a magyar sajtot sem a magyar embereket nem tartja a hirnevehez kepest eleg erdemesnek arra hogy leereszkedjen hozzajuk. Duplan undorito.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 09:28:23

@futyulos barack: miutan a fuhrered kiirtotta az osszes demokratikus feket kishazankban, mond, kihez kene szaladniuk azoknak, akik nem kernek ebbol a sotetsegbol, ami itt terpeszkedik?

futyulos barack 2011.01.04. 09:32:28

Nemzeti Gonosz Torpe:
Ilyen ertelmi szintuekre mint te a jobbikban van egeto szukseg ami ellentmond a irasod tartalmaval, mar ha ezt tartalomnak lehet nevezni.

futyulos barack 2011.01.04. 09:38:27

Vuvzellaneni:
A magyar sajtohoz, van eleg organum amely szivesen lekozolne es egyelore meg lehet is. Ha itt megprobalt volna barmit is nem szolnek semmit, de a semmibol egybol a WP-hez futni szanalmas.

futyulos barack 2011.01.04. 09:41:20

Vuvuzellaneni: amugy te nagyon hulye vagy, jobban utalom orbant mint te, de attol meg a gerincteleneket nem allom.

futyulos barack 2011.01.04. 09:50:26

GGG77:
helyesbites 32 eve kivandorolt.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 09:54:57

@futyulos barack: a hazai sajto hatalma ma mar nulla. A kutya se ugatja meg oket. A WP-re viszont odafigyel a fel vilag. Ha tenni akarsz, tegyel ugy, hugy ertelme legyen. Ha olyannyira utalod a fuhrert, akkor be kene latnod, egy olvasoi level pl a nepszaboban meg se karistolja az egojat. Csuzlival kar loni a medvere. A WP a jo fegyver. Vinnyognak is jobbrol rendesen tole.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 10:00:26

@futyulos barack: az ma a gerinctelen, aki asszisztal az orbani terpeszkedeshez. Aki tehetne, de nem emeli fel a hangjat, az mind a tyukszaros egzisztenciajat felto nyavalyas nimand. Hozzajuk kepest Schiff Andras egy pharoszi vilagitotorony szintu jellem.

laci_52 (törölt) 2011.01.04. 10:02:13

@Ianas: Akár hülyeség, amit ír, akár nem, a magánvéleményét ne külföldi újságba írja. Jöjjön haza, adjon interjút a Népszabadságnak és ott mondja el mindezt.
Tévedés ne essék, azzal sem értettem egyet, amikor a szoclib kormány idején az Orbán hordott össze hetet-havat az országról külföldön.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 10:05:48

Egyebirant meg ebben a mai vilagban az a minimum, hogy legalabb 3-4 vezeto kulfoldi portalt kovess, ha kepben akarsz lenni. Aki csak a hazai sajtotermekekbol "meriti az igazsagot", az enyhenszolva politikai analfabeta. Globalizalt kis sarteken elsz kedves futyis barack, itt mar nem lesz sajtogetto, meg ha annamariska belefeszul az internyet regulazasaba, akkor se... Max ha leottyak a villanyt....

Csak Norris 2011.01.04. 10:08:58

Egy kollégám az öszödi beszéd kiszivárogtatása után kínában volt kiküldetésen.

Az ottani sajtó írta hogy Magyarországon forradalom van, és közölt 56-os képeket tankokkal.
Ez az igazi sajtószabadság...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.01.04. 10:10:13

@laci_52: persze ertem en, jobb lenne, ha nem teregetnenk ki a szennyest, irja meg a nepszabo, kap egy kis buntit max, es le van tudva. Szeretnetek mi? Soporni a szonyeg ala... :)
Hat nem. Erezze csak a szereto vezetonk minden kulfoldi politikus megveto tekintetet. Kijar neki. legyen neki is mindegyik napja szar, mint a megsarcolt nepenek.

Ianas 2011.01.04. 13:10:53

@laci_52: Kettő dolog. Egyrészt, nem az országot járatja le, hanem a jelenlegi vezetést -- bárki, aki számít külföldön, különbséget tud tenni.

Mellesleg, nem zörög, ha... A lényeg, hogy amennyiben nincs "baj", vagyis komplett marhaság, amit ír, akkor a "külföld" úgysem foglalkozik vele, írhat akármit akárhova. Viszont úgy fest, jelenleg mindenhol ilyen hangok hallatszanak, tehát valószínűleg amúgy sem okoz meglepetést, amit ír.

Mellesleg, ha bárminemű hatást akar valaki elérni -- márpedig nyilván nem írkálna, ha nem akarna -- akkor gyaníthatóan hiába írna a Népszabadságba. Ellenben, ha egy külföldi lapban publikál, és rontja a vezetés megítélését, azzal igenis hatást érhet el. Ez az, amit egyetlen ember tehet.

Ugyanez nem igaz viszont mondjuk Királyunkra, aki korábban hasonlóan viselkedett, csak épp aktív politikusként. Az kicsit más...

Ianas 2011.01.04. 13:12:32

@laci_52: Kettő dolog. Egyrészt, nem az országot járatja le, hanem a jelenlegi vezetést -- bárki, aki számít külföldön, különbséget tud tenni.

Mellesleg, nem zörög, ha... A lényeg, hogy amennyiben nincs "baj", vagyis komplett marhaság, amit ír, akkor a "külföld" úgysem foglalkozik vele, írhat akármit akárhova. Viszont úgy fest, jelenleg mindenhol ilyen hangok hallatszanak, tehát valószínűleg amúgy sem okoz meglepetést, amit ír.

Mellesleg, ha bárminemű hatást akar valaki elérni -- márpedig nyilván nem írkálna, ha nem akarna -- akkor gyaníthatóan hiába írna a Népszabadságba. Ellenben, ha egy külföldi lapban publikál, és rontja a vezetés megítélését, azzal igenis hatást érhet el. Ez az, amit egyetlen ember tehet.

Ugyanez nem igaz viszont mondjuk Királyunkra, aki korábban hasonlóan viselkedett, csak épp aktív politikusként. Az kicsit más...

futyulos barack 2011.01.04. 16:06:39

Vuvuzellaneni: Szerintem ugyanaz a celunk csak a modszereink masok. Fel kell lepni az ellen ami most otthon megy, de ha szerinted egybol a Washington Posthoz kell rohanni akkor ebben nem fogunk egyet erteni. S. A. szamomra igy jellemtelen.

szanaImas 2011.01.04. 17:27:11

@futyulos barack:

Én nem vagyok jobbik (se semmilyen) szimpatizáns, de nem kéne itt (sem) jobbikosozni, mert még mondanak neveket tucatjával innen-onnan is, 'oszt lehet hápogni, hogy tényleg.

index.hu/video/2010/05/20/wieszt/

www.youtube.com/watch?v=n7iKmpA4Fds

videa.hu/videok/hirek-politika/a-valodi-magyar-terroristak-bajnai-draskovics-gyurcsany-zEIt0ofOBh5g18Bs

indavideo.hu/video/Getto_gondok

különvélemény 2011.01.04. 17:46:05

@nu pagagyí: "Nézd, amit betonba öntöttek azt nem lopták el."

Ok, és mégis mire jó egy betontömb?
El ne kezd nekem, hogy azért építünk százmilliárdokért, hogy munkahelyet teremtsünk, mert az alvállalkozókat általában nem fizetik ki, valamint nem mutatsz nekem olyan hiteles tanulmányt, ami kimutatja, hogy egy autópálya hasznot hoz a környéken arányában a beruházásnak.

büdösbanka 2011.01.04. 18:16:38

Az ördög ajándéka.

1.
Józsibácsi, az ötvenötévesen asztmával leszázalékolt mozdonyvezető ült a budin és szokásos napilapját, a Népszabadságot böngészte nagy figyelemmel, elmerülve a sokféle színes írások tanulmányozásában. Szerette ezt a lapot, mert szájbarágósan, mint bolond anya a hülyegyerekének, beletunkolta az olvasók agyába az irányvonalat. Nem is kellett jóformán gondolkodnia az embereknek, mert készen kaptak minden gondolatot, ideákat, sztaniolpapírba csomagolt hamvábaholt ötleteket, ígéretekkel megtunkolva. Ki sem kellett lépnie a 424-es tanyáról, a lap behozta neki a világot.

Felesége, Mariskanéni éppen a Riska fejésével volt elfoglalva. Az udvaron az eperfa alatt, háromlábú fejőszékén görnyedve húzogatta a tehén tőgyit, megpróbálva belőle az utolsó cseppig kifacsarni a tejet. Ezt a mindennapos kora reggeli sziesztát, áhítatos csendet zavarta meg az ördög váratlan látogatásával. Egyszerre csak ott termett a semmiből a tanyaudvar közepén, szemben Riskával. Egyet bucskázott a fején és mintha a föld alól nőt volna ki széles vigyorral szólásra, nyitotta a száját.

Ettől a tehén úgy megriadt, hogy fejőszékestől felrúgta Mariskanénit az eperfa tetejére. Józsibácsi a szokatlan zajra kikurjantott a budiból.–hé, asszony, mi a ménkű csapott beléd? – asszonya a fa tetejéről torkaszakadtából visszaóbégatott.
–Másszon mán elő kend! Vendégünk jött!
–Ültesd le, mindjárt végzek, aztán megyek! Kínáld meg egy begre tejjel!
–Nem tudom.
–Mi a rosseb esett mán beléd, te asszony? Még a budin se lehet nyugta az embernek tőletek?
–Gyűjjék ki keed', másszon elő, itt vagyok a fatetein! Hozza a tyúklétrát, hamar!

Na, erre előmászott Józsibácsi, és felnézett az eperfa tetejére. Ott gubbaszkodott az ő Mariskája, ölében szorongatva a fejőzsétárt. Tekintetét elfordítva, a toporzékoló Riskára esett pillantása, majd felfedezte az előtte álló patást. Az ördög előzőleg már átbucskázott a fején és civil ruhát öltött. Megemelve kalapját illendően köszönt.

–Agyonazisten Józsibácsi!
–Neked is fiam. Hát téged mi szél fújt ide, hogy ennyire megriasztottad ezt a nagy böszme állatot? Csak nem az ördög küldött tán ide, ahol, bizony mondom neked, még a madár se jár?
–Segíteni szeretnék magukon. Elszegődnék ide magukhoz amolyan mindenesnek.
–Hát, nem mondom, elkelne a segítség, de fizetni azt nem tudunk. Koszt, kvártély az lenne.

Na, megy munka is a fődeken. Ha így jó neked, megegyezhetünk.
Az ördög kapott az alkalmon és egymás tenyerébe csaptak. Mariskanénit lecsalogatták a fáról és próbálták lecsillapítani, mert ő váltig hajtogatta, hogy bizony maga az eleven ördög látogatta őket meg.
–Süljön ki a két szemem, ha nem az ördögöt láttam én benned az előbb, he!
–Biztosan káprázott a szeme öreganyám. Lehet hogy belerepült egy muslica.–bizonytalanította volna el az ördög Mariskanénit, de az csak kötötte az ebet a karóhoz.

Józsibácsi is kezdte már a fejbúbját vakargatni és zsíros kalapját a Riska szarvára akasztva, elkezdte a térdére lecsúszott tubigatyáját a derekára felhúzogatva felkötözni a gatyamadzaggal. A helyzet tisztázását végül is a Riska oldotta meg, mert megérezve az ördög szagát jobb hátsó lábával felrúgta az ördögöt a tyúkól tetejére. Alig lehetett lecsillapítani. Majd kitépte az eperfát gyökerestől, amihez kipányvázták hajnalban. Nem volt mese, az ördögnek színt kellett vallania. Egyet bucskázott hát a fejebúbján és máris ott állt a földön előttünk a nagy vörös kanördög.

Az öregek se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől.
–Ne ijedjetek meg tőlem. Lucifer küldött magukhoz, hogy segítsek a magyarok problémáit megoldani. –és ezt el is higgyük? Na, eriggy innen, mert a Riska mán megint toporzékol!– mondta Józsibácsi és fenyegetően a Riskára, tekintgetett. De az ördög csak nem tágított. Erre az öreg vasvillára kapott és az ördög felé döfködve mindenáron el akarta kergetni. Az ördögnek sem kellett több. Pillanatok alatt az öreg bőribe bújt, az öreget meg megzanzásítva, egy kupac rongycsomóként felakasztotta a budiajtóra belülről, hagy szikkadjon az ózondús levegőben. Mariskanéni semmit sem vett észre az egészből, mert éppen másfelé nézgelődött.

Igy mikor visszafordult csak az ura képét felöltő ördögre eshetett a tekintete. Kérdi tőle.
–Hát az ördöggel mi lett apjuk.
–Mi lett volna, kiakasztottam a budiba száradni!– mondta és elindult befelé a házba.

2

Másnap az ördög azonnal munkához látott. Lebontotta a tyúkól elejét. Megmagasította a tetőszerkezetet és egy nagyobb, masszívabb kétszárnyú kaput barkácsolt helyébe. Az új kapu egy erőteljesebb nyomásra befelé fordulva sarokvasain könnyedén kinyílt.
Nagy tervei voltak az ördögnek, ugyanis, pontosan a tyúkól alatt helyezkedett el a dimenzió kapu, mely egyenesen a pokolba vezetett. Tehát a tyúkóllal jól lehetett álcázni a bejáratot. Kérdezgette is Mariskanéni – he, apjuk, miben mesterkedel?
–Törődjél a dolgoddal, asszony! Ne üssed bele az orrodat abba, ami nem rád tartozik!

Kibővítem a tyúkólat, hogy minél kényelmesebben lakjanak ezek az állatok. Az Unióban nem lehet őket sanyargatni! Emberségesebb körülményeket kell nekik teremteni!
–Fene a jó dógukat! Még tán padlófűtést is beszerelünk nekik, hogy ne fagyjon be a seggük? Hagy tojjanak télen is?
–Hát, mondasz valamit asszony, megfontolandó… – válaszolta az ördög és két marokra fogva a tejes zsétárt, meghúzta a friss, habos, meleg tejet. Az asszony hűdötten nézett rá, majd megszólalt.
–Beteg tán, kend, hogy tejet iszik? Mi lesz a pájinkával?
–Mi lenne, most más lett a gusztusom. Felejtsd el a pájinkát. A tej, élet, erő, egészség!
–Beteg maga, mán látom…–dohogott Mariskanéni, majd napirendre tért a dolgok ilyetén fordulata felett.

–Aztán egyik reggel, mikor fejéshez készülődött hűlt helyét találta az öregnek.– biztosan kiment a rétre kaszálni.– dünnyögött magában, majd nekilátott a Riskának. De, az öreg nem került elő egész nap. Már kezdett aggódni, amikor éjfélféle hazavergődött, holt részegen, tömény cefreszagot árasztva magából.
–Hát magával meg mi a rosseb történt? A kocsmából jön kend?
–Eltanátad', az ország legnagyobb kocsmájából! Na, húzd le a csizmáimat, melegíts vizet a dézsába, aztán csutakolj le!– adta ki a parancsot asszonyának. Miután megtisztálkodott belezuhant az ágyba és úgy fújta a kását, mint egy 424- es gőzös. Álmában lejátszódott agyában a nap története.

Látta amint felballag az Országház főlépcsőin és láthatatlanná téve magát, bejut a Miniszterelnök szobájába. Ott megrázva magát egyszerre mintha a földből bújt volna elő ott állt a Miniszterelnökkel szemben. A miniszterelnök hűdötten meredt rá, hang nem jött ki a torkán, csak tátogott, mint a partra vetett hal. Az ördög szólalt meg elsőre.
–csitt! Egy szót se! Ne, kérdezd, ki vagyok. Én vagyok az ország megmentője, elégedjél meg ezzel! Tudom a módját, hogyan lehet az ország szekerét kihúzni a kátyúból.
–De, hát ki maga? Hogy az ördögbe került ide! Hogy engedhette be az őrség?

–Eltaláltad cimbora: én, az eleven ördög vagyok. Alkut kínálok neked. Eladod a lelkedet nekem és kihúzom az adósságspirálból az országot. Helyet cserélünk. Bebújok a bőrödbe és egy hétig én, leszek a Miniszterelnök. Ez alatt rendet rakok ebben az augias istállójában. Megtöltöm az államkasszátokat. Na, áll az alku?
–Nincs vesztenivalóm: áll az alku!– csapott az ördög tenyerébe a Miniszterelnök és az ördög egyet bucskázott a fején át, és máris felvette a miniszterelnök képét. A miniszterelnök pedig vasutassá változott egy hétre. Az ördög leküldte a Mucsi tanyára, Mariskanéni örömére.

3.

Az ördög a rendelkezésére álló hét nap alatt nem lustálkodott. Keresztül vitte a parlamentben az ország teljes kiárusítását. Eladták a MALÉV-et, a vasutakat, az utakat, a gyárakat egy nagy nyugati adósságfelszámoló cégnek. A pénzt átutalták és megkezdődött a pénz elosztása körüli alkudozás. Az ellenzék szerette volna a pénzt befektetni, megforgatni. A kormánypárt viszont ragaszkodott az adósság teljes letörlesztéséhez. Sehogyan sem tudtak dűlőre jutni. Végül az ördög azzal a zseniális tervvel állt elő, hogy osszák el egymás között a befolyt összeget és hagyják el az ország süllyedő hajóját.

Miután a két nagy párt vezetői szépen megegyeztek már csak a kivitelezés volt soron. A Miniszterelnök vállalta a technikai lebonyolítást.
Az év utolsó napján összeült a Képviselőtestület egy évbúcsúztatóra. Mindenkinek átutalták a számlájára a ráeső részt és megitták az áldomást. Nem maradt már más hátra, mint megvárni a kormányvonatot mellyel meg sem állnak Elíziumig.
Éjfél felé a szolgálattevő jelentette, hogy a szerelvény az összes képviselő családjával, ingóságaikkal az Országház előtt áll és csak arra várnak, hogy foglalják el helyeiket a képviselők és indulnak is Elziumba.

Az utolsó tószt az ellenzék vezére így kezdte.
–Tisztelt képviselő társaim. Itt az ideje a nagy összeborulásnak. Javaslom, hogy ássuk el a csatabárdot és kössünk békét egymással. Hiszen mindannyian egy csónakban evezünk. Szégyen-ide, szégyen oda, menekülünk a süllyedő hajóról, mint a patkányok. Mivel az egész népet nem tudjuk megváltani, legalább nekünk és szűk családinknak legyen meg a kis jóléte. Proszit!
A tószt után a miniszterelnök bőrébe bújt eleven ördög lépett a pulpitusra és így szónokolt.

Tisztelt képviselőtársaim. Javaslom, hogy Elíziumban is tartsunk össze. ne hagyjuk el egymást. Éppenezért javaslom, hogy kössük a szerelvény után az Országházat és húzassuk el velünk együtt Elíziumba!Nagy vivátozással szavazták meg a javaslatot. A miniszterelnök rögvest kiadta a parancsot, hogy akasszák a szerelvény után az Országházat. Végszóra megérkezett a budiajtón száradó zanzabőrből életrekeltett Józsibácsi is, vasutas díszegyenruhában. Szalutálva lejelentkezett az ördögnél. Átvette az útvonaltervet és elfoglalta helyét a mozdonyvezetői állásban. A képviselők beszálltak a kormányvonat vagonjaiba és felhangzott az indító síp szava. A vonatszerelvény megrándult. A hozzákötött Országház besorolt a szerelvény mögé és elindultak a Mucsi tanya felé, hogy átjutva a dimenziókapun búcsút intsenek a cserbenhagyott országnak. Úgy gondolkodtak, ha mindenkit nem is tudnak megmenteni legalább nekik, legyen jó.

A Mucsi tanyára érve Józsibácsi lassított egy kicsit, majd a mozdonyt nekivezette a tyúkól kapujának. Mielőtt a szerelvény átrohant volna a Dimenziókapun az öreg leugrott a mozdonyvezetői állásból és a pokolba rohanó szerelvény után, becsukta a tyúkól kapuját. Aztán, mint aki jól végezte dolgát bement a gangra, fogta a Népszabadságot és elvonult a budira kultúrálódni.

Filhipposz 2011.01.04. 20:32:04

@Nemzeti Gonosz Törpe: Na ide figyelj, te ostoba műagresszív kis pöcs. Nemhogy nemzeti nem vagy, még gonosz sem tudsz lenni. Az egész lényed egy szerepet játszó fostalicska. Az ilyeneknek szívből kívánom, hogy kerüljenek egyik pillanatról a másikra oláh hatalom alá, és b..sszák szét a seggét a mócok. Akkor majd vonyíthatsz.

büdösbanka 2011.01.05. 08:37:49

@Nemzeti Gonosz Törpe:
"...rákai filip egyébként buzi :-)))) ..."
Egészségére!

lécci 2011.01.15. 16:02:03

szellemes poszt-ötlet (bíztatással:lécci)
süti beállítások módosítása