Nem vagyok nyugodt. Szeretném szeretni ezt a törvényt, mert szükség van rá, de nem megy. Az egész történet vérciki módon, kapkodva, az országot lejáratva, a gondolkodó emberek polgárok véleményére fittyet hányva jött létre. Tény, hogy ennyi nemzetközi sajtómegjelenést a szépemlékű Happy End és az Ezüsthajó Kft. együttesen, ezer év alatt sem tudott volna generálni, és már várom Orbán Viktor Szijjártó Péter bejelentését, hogy az egész hóbelebanc médiatörvényestől, Annamaristól, csak egy félresikerült gerillakampány volt, de ha mégsem…na, akkor tessék tovább olvasni.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egész okos bácsi, aki a következőket mondta:
„Az állampolgár részére a politikai szabadság azt a lelki nyugalmat jelenti, amely abból a véleményből származik, melyet ki-ki saját biztonsága felől táplál. És ahhoz, hogy ez a szabadság meglegyen, olyan kormányzat szükséges, amely alatt az egyik állampolgárnak sem kell egy másik állampolgártól félnie.
Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó vagy az ilyen testület zsarnoki törvényeket fog hozni, s azokat zsarnoki módon fogja végrehajtani.” (Montesquieu: A Törvények szelleméről, 1748)
Ezt a bácsit úgy hívták Montesquieu, egész bölcseket írt, egész sokan olvasták is szerte a világban, Annamari nem tartozik közéjük, persze még pótolhatja.
Fiatal gimnazista koromból eszembe jutott egyik kedvenc olvasmányom: Ráth-Végh István Emberi butaság című könyve, azt hiszem most íródik a folytatás. Eddig is tudtuk, hogy a hülyeség ragadós, az azonban új információ, hogy hivatalok is képesek jogelődjüktől megörökölni, ezt az igen kellemetlen, hosszú távon súlyos irritációt kiváltó tulajdonságot. A médiahatóság jogelődje, amikor még a keresztségben az ORTT nevet viselte, már akkor is nagyon szeretett vizsgálódni, leiratokat, fordításokat készíttetni. Szakértői gárdájuk akkor is bámulatos volt, az ICE-T fordítás kismiska a 2007-es magyar-magyar fordításukhoz képest.
 

 
Döglégy Zoli és a Kartel Keleti oldal – nyugati oldal című klasszikusából készült a következő leirat, az eredmény több mint vicces.
 
Így szól eredetiben, alatta a leirat, képzeljétek hozzá: 
 
„Az előadó, Ganxsta Zolee egy átlagos hétköznapját meséli el a ’gettóban’. Miután Lory felébreszti, lezuhanyozik, megreggelizik, kirúgja a tegnap esti szeretőjét a lakásból, majd lemegy az autójához, ahol az egyik barátja várja, aki éppen füvet szív. Később átfurikáznak a III. kerültben lakó ’haverjukhoz’, Szaszához. Elfogyasztanak pár üveg italt, majd hárman indulnak el ’nőzni’. A nyolcadik kerület felé rendőrök igazoltatják. Annak érdekében, hogy az ittas vezetésért járó büntetést megússza, megvesztegeti a hivatalos szervet. Ezt követően a nőket nézik az utcán. Az egyiküket beültetik a kocsiba, és mindhárman szexuális kapcsolatba lépnek vele. Meglátogatnak egy kínai büfét, majd a többi baráttal is találkoznak, mint pl. Dopeman és a haverok, akik éppen dominóznak. Végül Ganxsta felhívja az egyik nőjét, hogy töltsék együtt az éjszakát”.  (ORTT, 2007)
Pityinger László, alias Dopeman sem ment el szó nélkül, a nagy port kavart Tilos rádiós vizsgálat mellett írt néhány sort Sz. Annamáriának, pusztán edukációs jelleggel:
A gengszter rapet lehet utálni, primitívnek, erőszakosnak és negatívnak beállítani, de attól, hogy a Tilos Rádión délután nem szólhat Ice T, még marad a szegénység és a bűnözés. A dolgok állandó kölcsönhatásban vannak egymással, de a gengszter rap csakúgy, mint a művészeti formák többsége, reflektál az élet történéseire, nem pedig kiváltja azokat.”
A további ok-okozati viszonyról azt gondolom, hogy egy ennyire inkompetens, vízfejű szervezet semmi másra nem jó, mint rossz közérzet, fejfájás és felháborodás kiváltásra. A szabályozás szükségességét senki nem vitatja, azonban a Médiatanács jelenlegi formájában kifejezetten káros az egészségre. Az új cenzornéni eredményei erősen megkérdőjelezhetőek, a tiltakozásra épülő facebook csoportok tömeges szaporodásán kívül, ICE-T-t sikerült egy pillanat alatt a megasztárosokat megszégyenítően népszerűvé tenni. Persze sose lehet tudni, elképzelhető, hogy ÁL NÉVEN ő a menedzsere.
Nagy változásokra azonban ne számítson senki, már táncoslábú, elkúrtuk Ferenc megmondta a frankót, mi történik a szép új demokratikus Magyarországon, ha a törvények szelleme nem nyeri el a nép tetszését: „Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek.” 
Világbéke!

A bejegyzés trackback címe:

https://politicallyincorrect.blog.hu/api/trackback/id/tr652563393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.